SZEReptévesztésben?

2011. november 5., 04:13

Kommentek száma 0  Megjelent nyomtatásban

attla002

Az adott pillanatban – vagy inkább: a pillanat hevében – sokszor valósággal lehetetlen egyértelműen megmondani, illetve megítélni, hogy ki van szereptévesztésben, s ki viselkedik adekvát módon, ugyanis az esetek többségében mindez gyakorlatilag a leendő, még csak alig felsejlő, de mindenképp elkövetkező, az akkor még csak majdlagos fejleményektől függ. A továbbiakban… Majd. Valóságos jósnőnek, Kasszandrának kellene lennünk hát ahhoz, hogy ezt idejekorán meg tudjuk ítélni… És ehhez foghatóan megalapozott véleményt alkothassunk! S nem is csak a közismert és elterjedt történelmi közhelyre, frázisra gondolok itt, miszerint a históriákat a győztesek szája íze, illetve kénye, s kedve szerint jegyzik, nem. Hiszen szereptévesztésnek bizonyulhat olykor a puszta kiállásunk is a véleményünk, a szilárd meggyőződésünk mellett, ha a zajos forradalmi vagy békés, de hasonló horderejű események, stresszes élethelyzetek, a feszültségek előre nem látott, nem is sejtett, semmilyen szinten nem kalkulált fordulatot vesznek. És mindennek az ellenkezője bizonyosodik be, minden fordítva alakul, mint azt előre sejthettük volna. Filmekben, színművekben, regényekben, balladákban, elbeszélésekben és mellébeszélésekben ezt nevezik – fordulatnak. S érvényes ez a mindennapjainkban, a hétköznapi életünkben is, percről percre, hétről hétre, évről évre, akárcsak érvényes volt az ötvenhatos magyar forradalom és szabadságharc heteiben is Budapesten, Magyarországon. Vagy éppenséggel az információéhségtől terhelt korabeli nyugati világban is. Utaltam ugyanis a múlt héten már arra, hogy öt és fél évtized távlatából sincs egyetértés a magyar társadalomban annak megítélésében, hogy milyen szerepet – vagy szereptévesztést – játszott az ötvenhatos eseményekben a Szabad Európa Rádió, vagyis ahogy rövidítésben használjuk a nevét, a SZER.

Köves Pál 2006-ban egyértelműen kimondta: „…mára közmegegyezés bontakozott ki arról, hogy a Szabad Európa Rádió (SZER) a forradalom napjaiban botrányosan leszerepelt.” Teszem hozzá gyorsan: ezt az értékelést enyhén szólva is túlzónak találom – több megközelítésben is. Ilyen közmegegyezés ugyanis a mai, ötvenöt esztendővel a forradalom és szabadságharc utáni Magyarországon nem létezik, Köves állításának ezt a részét egyértelműen cáfolom a saját tapasztalataim, ismereteim és olvasmányaim alapján. A SZER ötvenhatos magatartását pedig többen, több időben (részben még az ötvenes években, Nyugaton; részben a rendszerváltás óta Magyarországon is; részben tudományos alapossággal, részben a szemtanúk, a résztvevők, a munkatársak, a laikusok elbeszélései alapján…) is vizsgálták és elemezték. Nehezíti azonban a kérdés megítélést, hogy tényként gyökeresedett meg a köztudatban, miszerint a SZER nyugati katonai beavatkozást, segítséget és támogatást ígért a magyar forradalmároknak, szabadságharcosoknak, felkelőknek. Ezt azonban – egyelőre – semmilyen bizonyíték, dokumentum, hanganyag nem támasztja alá. Simándi Irén történész kutatásaiból is tudjuk: a SZER magyar adásának archívumában a kérdéses, az 1956. október 22-e és november 13-a közé eső időszakból fennmaradt mintegy négyszáz órányi hanganyagban nyoma sincs ilyesminek. Nyugodtan kimondhatjuk hát: ez csak egy nagyvárosi legenda. Konrad Adenauer (1876–1967), a legendás nyugatnémet kancellár, akinek nevét máig is őrzi nevében az egyik legjelentősebb európai alapítvány, például 1957. január 22-én ismertette annak a vizsgálatnak az eredményét és következtetéseit, amelyik a SZER magyar szerkesztőségének a fent jelzet időszakban sugárzott műsorát elemezte – hasonló vádak és fenntartások miatt. Ő akkor így fogalmazott: „Az ellenőrzés kimutatta, hogy a sajtóban megjelent ama megállapítás, amely szerint a Szabad Európa Rádió nyugati fegyveres támogatást ígért a magyaroknak, nem felel meg a tényeknek. Voltak azonban megjegyzések, amelyek hamis értelmezésekhez vezethettek. Sor került egy megbeszélésre, megvitattuk az álláspontokat, és ez személyes változásokhoz is vezetett.”

Ha mást is, egy valamit ma már bizton állíthatunk: soha nem fogjuk már egyértelműen és minden kétséget kizáróan megtudni, hogy mi zajlott a SZER magyar szerkesztőségének stúdiójában azokban a napokban.

Tény azonban, hogy a SZER fontos szerepet játszott a forradalomban, mintegy a messzi idegenből is a részévé, részesévé vált…

A kommunista ideológiával, a létezőnek mondott szocializmussal, a szovjet megszállással szemben elkötelezett emberek, újságírók, civilek készítették a műsort, hiszen ellenkező esetben nem is kerülhettek volna egy olyan rádió közelébe, amelyet az Amerikai Egyesült Államok kormányzata hozott létre, a költségvetés titkosszolgálati célokra elkülönített eszközeiből pénzelte (még jóval a magyar forradalom után is, egészen 1971-ig…), és a CIA ellenőrizte. A munkatársak tehát nem voltak pártatlanok. És tegyük hozzá: senki nem is várt el tőlük ilyesmit…

Az adott pillanatban tehát elkapta őket a hév, a forradalmi hangulat, az indulat, s talán a realitásérzékük is megbomlott (ezt felesleges is lenne tagadnunk, még ha a fogadatlan prókátoraik is volnánk…), köntörfalazás nélkül kimondták a véleményüket, és igen, igyekeztek is buzdítani a fegyveres, a szovjet tankokkal farkasszemet néző, a harcoló forradalmárokat, igyekeztek lelket önteni az elkeseredett emberekbe, sőt talán igyekeztek feltüzelni is őket – s mindezek egyike sem sajtóműfaj, annyi szent. Nevezhetjük hát nyugodt lélekkel akár SZEReptévesztésnek is.

De hiba lenne így, öt és fél évtized távlatából megvetnünk vagy elítélnünk őket. Hiszen csak kiálltak egy olyan ügy mellett, amelyet igaznak tudtak. Ebben viszont még véletlenül sem tévedtek. A maguk eszközeivel, az elérhető lehetőségeikkel, képességeik szerint igyekeztek segíteni a jónak vélt ügyet. Azt a közös ügyüket, amelyiknek ők a messzi Nyugat földrajzi távolságában is a részesei, átélői, és szenvedő alanyai is voltak.

S szépen jelzi ezt az is, hogy 1956. november 4-én, a Magyarország elleni döntő szovjet támadás napján – épp tegnap volt ennek is az ötvenötödik évfordulója –, kiábrándultságukban, gyakorlatilag testületileg adták be felmondásukat munkáltatójuknak. A másik mellett ez egy ténylegesen is eltörpülő történelmi esemény, de mindenképp fontos, hogy feljegyezzük ezt is. Gellért Endre, a szerkesztőség akkori vezetője azonban – miután átvette a felmondóleveleket – a fiókjába süllyesztette a paksamétát, és aztán ott is hagyta azt porosodni, az enyészet javára… És ha valaki, hát ő ebben a „megfeledkezésében” egészen bizonyosan nem volt szereptévesztésben. Voltak ugyan személyi (ahogyan Adenauer kancellár is jelezte…) és arculati változások, de ami a lényeg – a stáb maradt.

Maradhatott.


!A cikkhez nem kapcsolódik más írás.


!A cikkhez nem tartozik képgaléria.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége