Kultúrnemzet, államnemzet – és valóság

Céline Dion nemzetiségének margójára – a saját jövőnkről

Purger Tibor

2011. április 9., 05:59

Kommentek száma 0  Megjelent nyomtatásban

Balla Lajos volt képviselő és magyarkanizsai polgármester veti fel olvasói levélben, hogy a budapesti TV2 igazságtalanul fosztotta meg a 40 milliós játszma azon részvevőit a nyereménytől, akik Céline Diont francia nemzetiségűnek tippelték, holott a tévé szerint az énekesnő kanadai. (Kultúr- vagy nemzetpolgár? – Közös Íróasztalunk, 2011. április 6. A szerző utólag jelezte, hogy téves címet adott levelének; a cím helyesen: Kultúr- vagy államnemzet – a szerk. megj.) Ballánál az verte ki a biztosítékot, hogy a TV2 „Amerika-majmolásból” összekeverte a nemzetiséget az állampolgársággal (az utóbbira kérdezve ugyanis az amerikai űrlapok a nationality szót használják, ami magyar fül számára az előbbinek a pontosabb megfelelője), holott szerinte „ilyen szövegkörnyezetben a nationality magyar megfelelője az állampolgár”.

A levél érdekes vitát csiholt lapunk világhálós kiadásában, ami nem is csoda. A magyar nemzet újraértelmezése több mint húsz éve tart, és éppen ezekben a napokban, a historizálva alkotmányozó Nemzeti hitvallásban éri el csimborasszóját. Nemcsak a magyar állam és polgárai, hanem Magyarország és a külföldi magyarok egymás közötti kapcsolata is jelentősen átértelmeződik. Azzal együtt pedig az államnemzet/kultúrnemzet fogalompár is.

Vajdasági magyarként ennek a folyamatnak elvben a kedvezményezettjei is lehetünk, ám kevés vagy semmilyen beleszólásunk nincs a döntésekbe. Sem az egyik oldalon, sem a másikon. Emlékezetes a Gyurcsány-kormány 2004-es népszavazási kampánya, amellyel meghiúsította az áttelepülés nélküli honosítást. De mivel a tétnek jókora érzelmi töltete volt, csak nagyon kevesen elemezték a történéseket tárgyilagosan. Akkor is, most is. Talán éppen ez a látszólag jelentéktelen Dion-ügy ösztökélhet bennünket arra, hogy komolyan vegyük az ismét csak a fejünk felett végbemenő, nagy horderejű változásokat.

A „szív joga”

Persze nem az énekesnő azonosságtudata fontos számunkra, hanem annak felismerése, hogy az államnemzet/kultúrnemzet megkülönböztetés mesterségesen egyszerűsít, időben és térben beszűkít, lassan anakronisztikussá válik. Kanadára lefordítva: nagyon is létezik mindkét értelemben vett kanadai nemzet. Ezt bizonyítja nemcsak a kanadai történelem, hanem a legutóbbi népszámlálás is. (Ennek részletesebb kifejtésére terjedelmi okokból csak a Magyar Szó világhálós kiadásában van lehetőség.) Akárhogy „kaparjuk is a felszínt”, nincs itt semmiféle lóláb: senkire sem lehet rákényszeríteni nemzeti identitását, mindenki annak érzi magát, aminek akarja. Ez ma már alapvető része a demokráciának. A modern világban a ius solit és a ius sanguinit (a területi, illetve vérségi jogot) kiteljesíti és meghaladja a ius animi, a szív, a szellem joga.

A nemzet fogalma jelentős változásokon esett át az elmúlt három évszázadban, és ez a metamorfózis ma is tart. Nincs helyünk részletezni az erről szóló elméleteket, de érdemes felidézni hogy az, amire ma oly szívesen hivatkoznak mindenféle nacionalisták, a francia forradalom előtt nem is létezett. A középkori Natio Hungaricát például csak a nemesség és a papság képezte – anyanyelvétől és származásától függetlenül! –, míg a magyarul beszélők óriási többsége ki volt zárva belőle: a jobbágyság egészen Kossuthig, de századokon át a szabad polgárság zöme is. A nemzet kiegészítése csak a Bécstől való függetlenedéshez kellett az úri Magyarországnak. De hasonló körülmények között harcolták ki kultúrnemzet voltukat a Habsburgok uralmát nyögő más népek és az orosz vagy az oszmán birodalomból szabadulni próbálók is.

A világ legnagyobb részén azonban egészen másként alakult a nemzet fogalma. Mit is jelenthet az iraki vagy a líbiai „nemzet”, amikor nyelvi, vallási, állami összetartozásukat könnyedén felülírja a törzsi!? Fekete Afrikáról nem is beszélve. Latin-Amerika új nemzeteket hozott létre a közös nyelv és származás ellenére. Ugyanakkor aligha vonnánk kétségbe a pekingi vezetők kínai nemzetiségét, holott fogalmunk sincs arról, hogy a világ legtömegesebb népének melyik nemzet(iség)éből származnak (az 56 elismert közül).

De maradjunk csak a közelben: senki sem nevezi Bruno Kreisky volt kancellárt vagy Karl Popper filozófust német nemzetiségűnek, hiszen ők osztrákok. Liszt Ferenc anyanyelve is német volt, magyarul alig tudott, ám magyar útlevéllel járta Európát és magyarnak nevezte magát, sőt magyarul végképp nem beszélő gyermekeit is. Akkor milyen nemzetisége is volt? „Állami”, vagy „kulturális”!?

A nyolcvanas években külföldet járva jugoszláviai magyarnak neveztem magam, ami gyakran csodálkozást váltott ki, sőt a kíváncsi nyugati beszélgetőtársak rá is kérdeztek arra (amire Magyarországon soha!), hogy miért fontos mindkettő. Hát mert őszinte kettős kötődést éreztem, egyrészt őseim és a magyarság, annak nyelve, kultúrája, történelme iránt, másrészt pedig – mivel az akkori magyar állammal nem lehetett rokonszenvezni – a szocialista világban egyedülállóan szabad jugoszláv politikai társadalom iránt. Más kérdés, hogy az utóbbival azóta mit műveltek mániákus politikusok, barbár gyilkosok és rablók, hitvány gazemberek és félrevezetett átlagemberek.

Az 1981-ben már több mint egymillió főt számláló jugoszláv „nemzetiség” sem ideológiai szülemény volt, hanem az élethelyzetekből eredő vegyesházasságok következménye. Ugyan ki tilthatta volna meg horvát apa és szerb anya – vagy bármely más vegyes szülőpár – gyermekeinek, hogy jugoszlávnak érezzék magukat!? Aki ezt csökönyösen tagadja, az alapvető emberi érzésekkel nincs tisztában, sőt a józan ésszel is hadilábon áll. Ez persze nem hiúsította meg a nacionalizmus újbóli felkorbácsolását, ami a miloševići bolsevizmussal ötvözve a széthulláshoz vezetett.

Az egyik hozzászóló szerint Kanadában „a nacionalizmusnak még a szikráját is kiirtották”, ám Balla helyesen rámutat arra, hogy az időnként fellángoló Quebec-i szeparatizmus eleven erő, amelyet a francia anyanyelvű kanadaiak különérzése fűt. Quebec a szlovákiaihoz hasonló nyelvtörvénnyel emeli a franciát az angol fölé, amit csak a szövetségi nyelvi egyenrangúság ellensúlyoz. Kanadában is tovább él tehát a nacionalizmus, ezt a politikai szabadság nem okvetlenül küszöböli ki.

Sokan tartottuk úgy magunkat jugoszláviai magyarnak, ahogyan Céline Diont angolul French Canadiannek szokás nevezni. A tanulság az, hogy nem szabad saját szűk látószögű lencsénken keresztül megítélni mások identitását.

Már csak azért sem, mert közvetlen szomszédságunkban, az Európai Unióban is átalakul a nemzetiség/állampolgárság fogalompár jelentése. Méghozzá éppen a nyugati értelmezés mentén, sőt az angol terminológia befolyása alatt. Könnyű lenne ezt nyelvi nehézségnek betudni, csakhogy a változások korántsem maradnak felszínesek.

Újfajta „polgárság”

Az európai jogrendszer tartalmazza az uniós (állam)polgárságot, amit angolul citizenshipnek nevez. Megállapítja, hogy „Uniós polgár mindenki, aki valamely tagállam állampolgára” – és az utóbbi kategóriára a national angol főnevet használja: „Every national of a Member State shall be a citizen of the Union.” A hivatalos magyar változat így tesz különbséget a kettő között: „Az uniós polgárság kiegészíti, és nem helyettesíti a nemzeti állampolgárságot.”

A tartalmi különbség meglehetősen egyértelmű: az uniós polgár a tagállamok területén bárhol szociális jogokkal és szavazati joggal bír önkormányzati és uniós választásokon egyaránt. A nemzeti állampolgárságból fakadó jogokat viszont csak ott és úgy gyakorolhatja, ahogyan azt a nemzeti állampolgárságát nyújtó állam (vagy államok) jogrendszere előírja. Jó lesz, ha hozzászokunk!

Az elmélyülő integráció óhatatlanul magával hozza a lakosság növekvő mobilitását és keveredését. Gondoljunk csak bele, hány délvidéki fiatal jár Magyarországon középiskolába meg egyetemre: jelentős részük ott is talál magának élettársat. Az ottani egyetemisták egy része ugyanakkor máris legalább egy szemesztert külföldön tanul. A fiatal magyar orvosok és más szakemberek ezrei Nyugaton dolgoznak, s ez a lehetőség hamarosan kiterjedhet ránk is. Márpedig az emberi vágyaknak és érzelmeknek nem lehet gátat szabni, a kapcsolatok gyorsan kibogozhatatlanná válnak.

Feltartóztathatatlanul kialakul majd az olyan európai emberek rétege, akik nem tudják vagy nem akarják egyetlen jelenlegi kultúr- vagy államnemzethez láncolni magukat, vegyes házasságból születő gyermekeiket pedig még kevésbé: az ebbe a csoportba tartozók egy új, európai nemzetet hozhatnak létre – amelyet egyetlen állam vagy ma létező nemzet sem tud meghatározni. Aki ennek még csak az esélyét is elutasítja, az nemcsak a jövőt nem tudja elképzelni, hanem a múltat sem ismeri – és a jelenben sem lát az orránál tovább.

Végezetül: mint ahogy számunkra fontos, hogy magyar nemzetiségűnek érezhessük magunkat útlevelünktől függetlenül, úgy Céline Diontól sem szabad elvitatnunk, hogy kanadai nemzetiségű lehet, ha akar. Vagy éppen kanadai francia, esetleg csak francia – ezt csak ő maga döntheti el, nem a TV2, és nem a méltánytalanul megrövidített játékosai. De Balla akkor is jószolgálatot tett azzal, hogy izgalmas példára utalva felvetette a témát.

A vajdasági magyarság szellemi és politikai elitjének viszont fel kell hívni a figyelmét arra, hogy a magyarországi politikai fejlemények (áttelepülés nélküli honosítás, az új alkotmány hangsúlyosan államnemzeti/nemzetállami jellege, valamint a határon túli magyaroknak a politikai nemzetbe való bevonása) nyomán átalakuló valóság kérdéseit sokkal tevékenyebben kell elemezni, tárgyalni nemcsak „odaát”, hanem „itthon” is. Sőt, meg kell próbálni azt együtt alakítani, nemcsak „itthon”, hanem „odaát” is, mert – az uniós állampolgárság ilyen vagy olyan megszerzésével nyíló lehetőségekkel együtt – soha nem látott módon befolyásolja majd ennek az alig háromszázezer léleknek és szülőföldünknek a jövőjét.

[A fenti cikk nem klasszikus blog: eredetije a Magyar Szó Vélemény rovatában jelent meg 2011. április 9--10-én. A nyomtatott kiadásban terjedelmi okokból kimaradt adalékok alább olvashatók.]

Kultúrnemzet, államnemzet

Céline Dion nemzetiségének margójára – Adalékok a kanadai franciák nemzeti identitásához és a nemzet fogalmához

A Magyar Szó hétvégi számában (2011. ápr. 9-10.) foglalkoztam az állampolgárság/nemzetpolgárság fogalompárral annak kapcsán, hogy Balla Lajos volt képviselő és magyarkanizsai polgármester olvasói levele (http://www.magyarszo.com/fex.page:2011-04-06_Kultur-_vagy_nemzetpolgar.xhtml) izgalmas vitát kavart Céline Dion nemzetiségével kapcsolatban. Mint emlékezetes, Ballánál az verte ki a biztosítékot, hogy a TV2 vetélkedője nem fogadta el az énekesnőt francia nemzetiségűnek minősítő választ, mert a kérdés szerzői szerint ő kanadai. Balla szerint viszont a tévé összekeverte a nemzetiséget az állampolgársággal. Az angol ugyanis egyaránt használja a citizenship és a nationality fogalmát, amelyek közül az utóbbi is jelenthet állampolgárságot, nemcsak nemzetiséget.

A lap terjedelmi korlátai miatt a nyomtatott változatban elsősorban az európai nemzetfelfogás változásainak taglalására szorítkoztam. Ezért szeretném azt most kiegészíteni a kanadai kultúrnemzet létezésére vonatkozó tétellel és az azt bizonyító adatokkal.

De térjünk vissza egy pillanatra a vetélkedőhöz! Nem tudhatjuk, hogy a kérdésírók szándékosan vagy tudatlanságból fogalmaztak-e csalafintán, ám Ballának abban mindenképpen igaza van, hogy ha milliókról van szó, akkor legyen minden világos és egyértelmű! (Abban már nem vagyok olyan biztos, hogy a kereskedelmi médiától várom-e el – vagy egyáltalán rábíznám-e – az állam- és nemzetpolgári nevelést, de az itt mellékes kérdés.)

Sokkal fontosabb körülmény, hogy a nemzet, illetve az ahhoz való tartozásként értelmezett nemzetiség fogalma korántsem egyértelmű, sőt korszakonként változó. A beidegződött (ám tudományosan is megkérdőjelezett) szemlélet szerint Nyugat-Európában és Amerikában az államnemzeti felfogás az uralkodó, addig Kelet-Közép-Európában a kultúrnemzetnek van csak értelme.

Az angolban a citizenship kategória tulajdonképpen többet jelent, mint a nationality: mindkettő a polgár és az állam (a citizenship esetében bármely szintű szervezett politikai közösség) viszonyáról szól. A nationality (amellett, hogy természetesen nemzetiség jelentése is van) pusztán a fennálló (jog)viszonyt jelöli, míg a citizenship már az aktív részvételre is utal, mintegy a „tudatos polgárnak” a közösség irányításához való jogára, illetve a közösség jobbításában való cselekvő – és nemcsak mechanikusan szavazó – részvételére.

Ezzel összhangban az Egyesült Államok vízumkérő lapjain (a Magyar Szó honlapján hozzászólók egyikének állításával ellentétben) a nationality szó szerepel az állampolgársággal kapcsolatban, míg a kanadai kérvényeken a citizenship. Ugyanakkor mindkét ország angoljában az ethnicity (vagy ethnic background) szót használják, ha arra a kérdésre várják a választ, amit a magyarban a “Nemzetisége” szóval tudakolhatnánk.

Ennek ellenére a különbség nem egyértelmű. Már abból is látszik ez, hogy – a fentiekkel szemben – Puerto Rico Társult Szabad Állam (ez a hivatalos spanyol elnevezés tükörfordítása, amerikai alkotmányjogi szempontból viszont „csatolatlan terület”) lakosai az USA állampolgárai („nationals of the United States”) de nem szavazhatnak a szövetségi választásokon, mert az amerikai törvények a szavazati jogot az USA állampolgársága mellett a szövetségi államokhoz és azok törvényeihez kötik (márpedig Puerto Rico nem tagállam).

Egyes amerikai magyarok szívesen panaszkodnak arra, hogy az USA állampolgáraként akárhonnan, pl. Budapestről is szavazhatnak az amerikai választásokon, fordítva viszont csak akkor, ha Magyarországon bejelentett lakóhelyük van. Nos, ez nem teljesen fedi a valóságot. Kevésbé ismert, de fontos körülmény, hogy az amerikai állampolgár csakugyan bárhol tartózkodva szavazhat, de szintén csak akkor, ha van állandó lakóhelye az 50 tagállam valamelyikében – és ennek a jognak a gyakorlásához az illető államban még előre fel is kell iratkoznia a választói névjegyzékre. Más kérdés, hogy a valós lakóhely fennállásának tényét az USA legnagyobb részében később már senki sem ellenőrzi.

A sok-sok hozzáférhető információ alapján azt még csak könnyen elfogadja a külföldi, hogy az amerikai állampolgárok túlnyomó része kultúrnemzeti hovatartozásként az amerikait nevezi meg. De vajon minek tartják önmagukat a kanadaiak, különösen a francia anyanyelvű kanadaiak?

Nos, legalábbis Céline Diont angolul French Canadiannek szokás nevezni, ami szerint ő – magyar szórenddel élve – kanadai francia. A fordított angol szórend, Canadian French, csak a kanadai francia nyelvet jelöli, annak beszélőjét nem (ez is tévesen szerepelt a hozzászólások egyikében). Franciául viszont az utóbbi, a Canadiens français jelent nemzetiségi hovatartozást, a fordítottja pedig, a français canadien, a francia nyelv Kanadában használatos változatát.

Érdemes azt is tudni, hogy az első francia telepesek már a XVII. század végétől tudatosan kanadainak nevezték magukat (a britek viszont nem), éppen az anyanemzettől való önmegkülönböztetés végett. A távolság és az új világ esetükben – állam híján is – erősebbnek bizonyult, mint a nyelv és a vér.

A 2006-os népszámláláskor érdekes kérdést tettek föl az ottawai hatóságok, amely fordításban így hangzik: „Sorolja fel őseinek etnikai vagy kulturális eredetét!” Egyértelmű, hogy nem a megkérdezettek állampolgárságára, hanem etnikai-kulturális önmeghatározására voltak kíváncsiak. Az alkalmazott technika szerint akárhány választ lehetett adni és bármit be lehetett írni.

A(z akkor) 31 millió kanadai közül több mint tízmillió legalább egyik válaszként a kanadait adta meg, ötmillió hétszázezer pedig csak azt az egy etnikai-kulturális eredetet érezte sajátjának. Vagyis a kanadai lakosság több mint egyhatoda etnikailag és kulturálisan csak kanadainak tartja magát! Nemcsak az állampolgársága az tehát (sőt, egyeseknek nyilván nincs is kanadai útlevelük), hanem a nemzetisége is – éppen ahhoz hasonlóan, ahogyan a magyar definiálja a kultúrnemzetet.

Tovább boncolgatva a statisztikát kiderül, hogy a nyolcmillió négyszázezer francia anyanyelvű kanadainak is csak az egyharmada vallja magát kizárólag franciának. Egymillióan Quebec-inek mondják magukat, közel egymillióan French Canadiannek, félmillióan Canadiennek (ami az angolban megkülönböztetendő az a-val írott Canadiantől, aki bármilyen származású lehet) stb.

Ki tudja hát, Céline Dion minek érzi magát, amikor akár franciául, akár angolul énekel!? Legnépszerűbb oldala a Facebookon csak annyit mond róla, hogy „kanadai francia városban született”. Az angol és a francia Wikipédián egyaránt kanadai énekesként szerepel, de a francia szócikk hozzáteszi még, hogy „franciául beszélő Quebec-i”. Mivel akármelyiket könnyen módosíttathatná, ha nem tetszene neki (vagy ha egyáltalán érdekelné...), levonható a következtetés, hogy Dion nemzetisége nem pusztán francia.

De talán nem is fontos! A tanulság mindebből az, hogy egyértelműen létezik kanadai nemzet, valamint hogy a nemzet fogalmát nem lehet egykönnyen (és főleg könnyelműen) definiálni, és hogy nem lenne szabad szűk látószögű lencsén át megítélni senkinek a nemzetiségét. Mindenki legyen az, aminek érzi magát – ellenkező esetben soha nem fogunk semmi másban sem megegyezni.

PunkTum.

Lazító (vagy lázító) utóirat:

Mondjon, ki mit akar, akár angolul, akár franciául, a konok (ez egy eszkimagyar szó) valóság az, hogy Kanadát is magyarok fedezték fel és alapították meg – legalábbis ezt hallottam egy kanadai magyar újságíró kollégától. A legegyszerűbb bizonyítékok erre az ősi magyar földrajzi nevek. Kanadamagyari etnográfiai ásatásaink során egyből ötre is rábukkantunk :

1.Amikor a székelyek megérkeztek a Nagy Tavak vidékére, az első két tót összekötő folyó láttán felkiáltottak: „Ni, a Gara!”

2.A víz majd hanyattesett, hogy így egyből felismerték, és belezuhant (azóta is zuhog) a keleti szakadékba. A telepesek újra felkiáltottak: „Oltári jó!” -- ebből lett az Ontario.

3. Nyugatnak tovább haladva eleink elhagyták a nagy tavakat – de azok egyre jobban hiányoztak nekik. Ekkor mondogatták vala, hogy „Menni tóba!” – mireegyszercsak odaértek a Winnipeg tóhoz és gyorsan megalapították Manitóbát.

4.A Nyugat hívó szava azonban ott sem hagyta őket nyugton. Még tovább vándoroltak, de már nem bukkantak olyan hatalmas tavakra, mint keleten. Már csak azzal vigasztalgatták magukat, hogy ha akkora víz nincs is, de legalább „száz kacsa van” – és megszületett Saskatchewan.

5.Végül kiértek a Csendes-óceán partjára – és addigra megtanultak angolul, ezért hát gyorsan megalapították British Columbiát...

(De hogy lássék, mennyire objektív a történet, megnyugtatásul hozzáfűzzük, hogy az újonnan alapíttt ország neve NEM egy bizonyos adai nagyközség előtagozott nevéből eredeztethető: Kanada nem az adaiaké.)


!A cikkhez nem kapcsolódik más írás.


!A cikkhez nem tartozik képgaléria.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége