2024. április 17., szerda

Előállítások

Ha van az anyanyelvünkben összetett szó – márpedig van, éspedig sok – akkor az adott címben is találhat néhányat az Olvasó. Ott van mindjárt az utolsó szótag, a SOK, s ha két k-val írnánk, netán már a Nagyérdemű is sokkot kapna tőlem. Most azonban a szó gerince, az ÁLLÍTÁS kerül előtérbe.

Jelentheti ugyebár azt is, amit a közrend dolgozói alkalmaznak munkájuk végzésében, amikor is előállítanak olyan valakit, aki azzal gyanúsítható, hogy a közrend ellen vétett, ne adj Isten, főbenjáró bűn elkövetéséért fogható gyanúba. A felső-radanováci karhatalmisták előállították Vargha Sámuel nyolcvank/h/ét éves nyugdíjast, mert rajta kapták, amint átugrotta a szomszéd kerítését, nyilvánvaló tyúklopás szándékával. Olykor volt minisztereket is előállítanak, különösen napjainkban, amikor a korrupcióellenes harc kiéleződő tempót vesz fel.

Semmi köze azonban a bűnügyhöz, amikor egy vegyészcsoport olyan vegyüléket állít elő, amely százszázalékosan megvédi az arcbőrt az UVE-sugárzástól. Látszólag! Mert hamarosan kiderül az arcmázról: nem hogy védene, de valósággal rombolja, ripacsosítja az arcbőrt! Szerencsére az állvegyészekre alig néhány évnyi káros tevékenységük után a hatóság lecsapott, s mindnyájukat előállították.

Akadnak azonban olyan föltalálók is, világhírű tudósok, talpraesett, találékony kisiparosok, s egyéb foglalkozásúak, akik olyan új dolgokat állítanak elő, amelyekkel az egész emberiségnek szerveznek megkönnyebbülést.

Legújabban pedig – olvashatjuk az írott, hallhatjuk/láthatjuk az elektronikus sajtóban is – egyes falvainkban, megmaradt s még mindig működő tanyavilágunkban a földművesek is alkalmazzák a ELŐÁLLÍTÁS technikáját.

Egy minden ideig névtelen szenttamási mezőgazdasági gazdálkodó tavaly szójával kísérletezett, szavai szerint szóját állított elő.

Hasonlóképpen cselekedett egy csantavéri farmer is, aki szarvasmarha-tenyészetéről volt híres a faluja határán is messze túl, legújabban azonban, ahogy ő fogalmazott, áttért egy új profilra és kizárólag hízósertést ÁLLÍT ELŐ.

Hogy ezt hogy csinálja, a jó ég tudja.

Talán hallotta valakinek a szájából, hogy ezt így is lehet. Mondani. Félő, hogy nem a sertésólban, a szomszédjától hallotta, hanem esetleg a rádióból, amire néha érdemes odafigyelni.

Romlik a köznyelvünk? Füllel hallhatóan, igen. De van egy olyan sejtésem, hogy ennek nem a szója- vagy a sertés-előállító az okozója, a mai „nyelvújítók” más kategóriák között keresendők. Talán még mi, firkászok is benne vagyunk a.... hogy ne mondjam, miben.

Végül is, Isten malmai őrölnek. Hálásak lennénk, ha a mi, még üzemben lévő malmaink olyan őrleményt, lisztet állítanának elő, amiből fogyasztható mindennapit lehetne sütni. Valamint azért is kalácsot vennénk, mi fogyasztók, ha a hatóság előállítaná azokat, akik a lisztet nem kenyérsütésre, hanem eltéphetetlen szíjgyártás alapanyagának szánták.