2024. április 16., kedd

Obama atomfegyver-leszerelési javaslatot tett Berlinben

Rogozin: Nem lehet komolyan venni az amerikai elnök javaslatát

A hadászati atomfegyverek további csökkentésére tett javaslatot az amerikai elnök tegnap Berlinben a Brandenburgi kapunál elmondott beszédében. Barack Obama az egykori hidegháborús megosztottságot és a Németország újraegyesítését egyaránt jelképező városkapunál hangsúlyozta: a szabadság és a demokrácia győzelmét jelenti, hogy amerikai elnökként a Brandenburgi kapu keleti oldalánál szónokolhat, amely a berlini fal idején megközelíthetetlen terület volt.

A szabad világ győzött, de a küzdelem még nem ért véget – mondta az amerikai elnök. Nukleáris világégéstől már nem kell tartani, „de nem vagyunk biztonságban, amíg atomfegyverek vannak” – tette hozzá, tárgyalásokat ajánlva Oroszországnak arról, hogy akár minden harmadik nukleáris robbanótöltetet leszereljék.

Barack Obama első alkalommal látogatott el amerikai elnökként a német fővárosba.

Közvetve elutasította Barack Obama amerikai elnök javaslatát a hadászati atomfegyverek további csökkentésére az orosz kormány elnökhelyettese. Dmitrij Rogozin tegnap délután Moszkvában azt hangoztatta, hogy a nukleáris fegyverek csökkentésére tett amerikai javaslatokat nem lehet komolyan venni mindaddig, amíg az Egyesült Államok erősíti rakétavédelmét.

Közvetlenül Obama beszéde előtt Vlagyimir Putyin orosz államfő hangsúlyozta, hogy országa nem engedi meg a hadászati elrettentés egyensúlyának megbomlását.

@k = A transzatlanti szabad kereskedelmi egyezmény fontossága

Az Európai Unió és az Egyesült Államok között kötendő szabad kereskedelmi megállapodás fontosságát hangsúlyozta a német kancellár és az amerikai elnök tegnap berlini megbeszélésük után.

Angela Merkel a Barack Obamával közösen tartott sajtótájékoztatón kiemelte: a szabad kereskedelmi megállapodás nemcsak gazdasági hasznot hajt az EU és Amerika számára, hanem a közös értékek melletti elköteleződés megerősítését is jelenti.

Barack Obama hangsúlyozta: az egyezmény révén munkahelyek ezrei jöhetnek létre az Atlanti-óceán mindkét partján, erősödhet a verseny a világkereskedelemben és egységesebb szabványok alakulhatnak ki, amiből „mindenki profitál”. Az amerikai elnök hozzátette, országa az utóbbi évtizedek legmélyebb recessziójából emelkedik ki, és a szabad kereskedelmi megállapodást is fel akarja használni arra, hogy erősebb legyen a válság végére, mint a visszaesés kezdetekor.

@k = „Életeket mentettek a titkos adatgyűjtő programok

Életeket sikerült megmenteni az elektronikus hírszerzésre szakosodott amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) titkos adatgyűjtő programjai révén – hangoztatta az amerikai elnök szerdán Berlinben a német kancellárral folytatott megbeszélése után.

Barack Obama az Angela Merkellel tartott közös sajtótájékoztatón hangsúlyozta: az NSA törvényes módon, szigorú bírósági felügyelet mellett használja az internetes és telefonos kommunikációt megfigyelő programokat, amelyek révén legkevesebb ötven terrortámadás veszélyét sikerült elhárítani, és nemcsak az Egyesült Államokban, hanem a többi között Németországban is.

Angela Merkel úgy vélte, az internet a demokrácia barátai és ellenségei számára is még „új terep”, amelyen meg kell tanulni mozogni, és meg kell találni az egyensúlyt a szabadság és a biztonság között.