2022. október 7., péntek

Tér és idő

Herceg János politikai gondolkodása 1945-ig (4.)

hercegbv1

Pukánszky Béla Német polgárság magyar földön 1 c. könyvének bemutatása jó alkalom, hogy kifejtse, tovább építse politikatörténeti tézisét. Itt is, ahogy számos írásában fellelhető a kódolt beszéden túl a párhuzamok keresése.

Mert Herceg nem csupán a németségről beszél, meglátásai az etnikailag tarka terület más nemzeteire is értendőek. Sőt, személyes, saját német származására utaló vallomást tesz, lelki dilemmájáról is szól2, amikor Pulszky Ferenc versét idézi:

Mir tönt ein anderes Lied, das Lied des Mutes,

Das Ungarlied, das wie der Blitzsrahl zündet,

Die heilige Freiheit froh der Welt verkündet,

Das, wens auch schnell verschwindet wie der Strahl

Doch unsere Lust getönt und unsere Quall.

Herceg János, aki ekkorra már tisztában van a nemzetiségi kérdés különösen fontos jelentőségével, ismét figyelmeztet: a polgárság lelkes beolvadása a magyarságba korántsem intézte el gyökereiben a nemzeti kérdést. Mert sem a koreszme, sem a polgárságot jellemző magatartás nem hatolt le a gyökerekhez. A mentalitás továbbra is az ősi nyelvben és a hagyományokban él. A beolvadt réteg hígította népi kultúrát, stilizálta a népi motívumokat, hozott ezt-azt a saját műveltségéből, s ezáltal egy egészen sajátságos, a néppel és a művészettel kevés rokonságot mutató kultúrát hozott létre. Felhívja a figyelmet a potenciális veszélyre is: a türelmetlen, fajvédő magyar mögött gyakran a beolvadt elem húzódik meg. Talán azért, mert így akarja kompenzálni saját frusztrációját, alacsonyrendűségi érzetét. A figyelmeztetés nemsokára valósággá válik: 1944-ben, a német megszállás után Deák Leó főispán leváltását nemcsak a szélsőjobb követelte, hanem Franz Ham német képviselő is, aki ennek elérése érdekében a német külügyminisztériumhoz fordult. Bács-Bodrog vármegye közigazgatásának vezetője, az új főispán Piukovich József lett, akinek regnálása alatt a német többségű bácskai helyiségekben kivétel nélkül leváltják a magyar tisztikart, a községi elöljárókat és a jegyzőket, helyükre a Volksbund tagjait téve. Az egész helyzet szomorú abszurditása, hogy az ún. magyarón németeket is sorra leváltották, mivel a nemzetiszocialista eszme szempontjából megbízhatatlannak tartották őket3.

Lokalitás és egész

A couleur locale mint a politikai gondolkodás egyik ága a világháború előtti magyar polgári radikalizmus világképén szökkent szárba. A polgári radikalizmus első hírnöke e vidéken Csáth Géza volt4, aki bár irodalmi munkásságában – ahogy bírálói is megjegyzik – valóban keveset foglalkozik a tájjal; a Bácskával, azonban korabeli publikációi, gondolatai, a társadalomról közölt meglátásai a helyi sajtóban a polgári radikalizmus gondolataira utalnak. Csáth nemcsak elméleti síkon rokonszenvezett ezzel az opcióval. Egy másik tanulmány feladata lesz feldolgozni és bemutatni Jászi Oszkárral folytatott levelezését, melyek ezen sorok szerzőjének birtokában vannak. Amikor Herceg János a harmincas években Csáth Gézára hivatkozik, mint a couleur locale előhírnökére, minden bizonnyal erre – Csáthnak a Bácsmegyei Naplóban megjelentetett írásaira, s nem a novelláira utal.

Ha Csáth Géza volt az előhírnök, a történelem szeszélyes fordulatainak köszönhetően maga – az ekkor már emigráns – Jászi Oszkár volt a couleur locale politikai programadója. Az ebben rejlő alternatívát, mozgásteret ismerte fel Szenteleky Kornél, s hozza létre, szervezi meg az immáron polgári centrista politikai gondolkodók orgánumát – a Kalangyát. Az irodalmon túlmutató politikai, filozófiai téziseket pedig Herceg János építi, fejleszti ki tökélyre. Ebben a kontextusban az irodalom, a művészet maga is csupán egy eszköz volt. Az itteni élet bemutatásának eszköze.

A couleur locale alternatívát jelentett a társadalmi problémákkal való szembenézésre. A korban azonnali eredményeket akaró – s éppen ezért szinte kivétel nélkül sikertelen, bukásra ítélt –, de egyszerűsége és közérthetősége miatt nagy tömegeket maga mögött tudó szélsőjobb és szélsőbal ideológiáival szemben, a helyi színek világa nem kínált sem azonnali, sem későbbi világmegváltást.

Herceg János gondolkodásának középpontjában a többnemzetiségű táj és az ezáltal keveredett kultúra áll, ahol tér és idő elválik egymástól. A tér és a jelen, bár kedvezőtlen, a biológiai túlélés záloga mindenki számára az együttműködés, a más nemzetek megismerésében van. Mivel e terület – a Vajdaság, s benne a Bácska – a történelem viharos évszázadaiban a civilizációk és a világvallások összecsapásának ütközőterülete volt és maradt, nem lehet felülről, hatalmi szóval egyik-napról a másikra új helyzetet teremteni, nem lehet az évszázadokat elfelejtetni5.

Herceg gondolkodása teljes és komplex volt; abban a múlt és a jelen, történelmi tapasztalat és a jövő kihívásai, a tér és idő bár szétválasztva, de egységes síkban szerepelt. Környezetére mindvégig a társadalmi osztályok szemszögéből tekintett, s ugyanakkor nem tévesztette szem elől, hogy a szerencse forgandóságától függő jelenben és jövőben az itt élő többi néppel történő együttműködés történelmi szükségszerűség, mert a helyi színek világa egyben minden itt élő közös gondja, kihívása. A magyarság ettől a ténytől nem szakadhat, nem tekinthet el. S még is: a regionalitás Hercegnél nem kizárólagos és egyedüli tényező – annak végső leképződése a közös, nagy egészben: a történelmileg és kulturálisan egységes magyar nemzetben keresendő, amelynek megmaradását, fejlődését és gyarapodását a lokalitás különbözősége tudja biztosítani.

Herceget és a couleur localet igazolja az is, hogy tőle függetlenül – születésének századik évfordulóján – az európai integráció éppen az általa is hangoztatott regionalitásra, a helyi specifikumokra, a régiók Európájára helyezi a hangsúlyt.

Herceg János szociálisan érzékeny volt – látta és érzékelte a kisebbségi, s ezáltal kettős szorításba került több százezres délvidéki magyar agrárproletariátus kilátástalan helyzetét. De, nem volt dogmatista, s emiatt nem volt kommunista sem: nem hitt a világpolgár eszméjében, nem hitte, hogy a társadalmi és szociális feszültségek megoldhatóak az egyén individuumának, kultúrájának, történelmi tudatának felülről történő diktatórikus elfojtásában és eltörlésében, az új, szocialista embertípus létrehozásával. Éppen ellenkezőleg: a néphez fordult, hozzá hajolt, mert meggyőződése szerint ez a réteg kisemmizettségében, megaláztatásában is a magyar kultúra és szellemi tudat ösztönös hordozója, a magyarság megmaradásának záloga. Népisége, a néphez kötődése haláláig ebből a forrásból táplálkozott.

Ugyanakkor elvetette a jobboldal demagógiáját is, felismerve, hogy a kultúrfölény és az Extra hungariam non est vita jelmondat ilyen múlt és jelenlegi körülmények között nem több az üres, a valóságtól teljesen elrugaszkodott, ködös, álomszerű szavaknál. A valóság ugyanis teljesen más volt: a történelmi Délvidéken, mely a századok során ide-oda sodródott az államhatárokon belül, sosem tudott megkapaszkodni és gyökeret verni sem az arisztokrácia, sem a polgárság – s vele együtt az értelmiség sem.

Herceg János megelőzte korát. Hosszú, ideológiai rendszerekkel, diktatúrákkal terhes élete és munkássága (ebbe beleértve az 1945 utáni időszakot is) során a kisebbségi lét szinte összes kínzó kérdését megfogalmazta és meg is válaszolta. Ezért élete az itteni magyar közösség látlelete, tükörképe is egyben.

Az utókor, az egyetemes magyar művelődéstörténet a mai napig sem mint írónak, sem mint gondolkodónak nem adta meg, nem biztosítja számára a kellő elismerést, tiszteletet. Pedig, Ady Endre, Jászi Oszkár, Bibó Isván és Márai Sándor mellett Herceg János is kitörölhetetlenül beírta nevét a XX. századi legnagyobb magyar gondolkodók örök panthenonjába.

_______________

1 In: Kalangya, 1942. 4. sz. 183-185

2 Nem először, az 1938-ban megjelent Cél és vallomásban is ír erről

3 Bővebben lásd: A. Sajti Enikő i. m. 313. p.

4 Csáth Géza és a polgári radikalizmus kapcsolatának feldolgozása egy jövendőbeli tanulmány alapját képezi

5 Persze, volt akik ezt is megpróbálták úgy a baloldalon, mind a jobboldalon az etnikai tisztogatások és a különböző megsemmisítő táborok révén

Felhasznált irodalom:

1. A. Sajti Enikő: Impériumváltások, revízió, kisebbség – Magyarok a Délvidéken 1918-1947, Napvilág kiadó, Budapest, 2004.

2. Bori Imre: Identitáskeresőben, Forum könyvkiadó, Újvidék, 2000.

3. Bori Imre: A jugoszláviai magyar irodalom története 1918-1945, Forum könyvkiadó, Újvidék, 1968.

4. Bosnyák István: Kérdések a Kalangya Szenteleky-örökségről. A Hungarológiai Intézet Tudományos Közleméyei, 21. sz., 1974. december.

5. Csuka Zoltán (szerk.): A visszatért Délvidék, Halász irodalmi és könyvkiadóvállalat, Budapest, 1941.

6. Csuka János: A délvidéki magyarság története 1918-1941, Püski könyvkiadó, Budapest, 1995.

7. Kolozsi Tibor: Szabadkai sajtó 1919-1945, Forum könyvkiadó, Újvidék 1979.

8. Tomán László: Írói álnevek és névjelek a Kalangyában. A Hungarológiai Intézet Tudományos Közleméyei, 21. sz., 1974. december

9. Toldi Éva: Herceg János, Forum könyvkiadó, Újvidék, 1993.

10. Utasi Csaba: Irodalmunk és a Kalangya, Forum könyvkiadó, Újvidék, 1984.

11. Szenteleky Kornél irodalmi levelei 1927-1933, a Szenteleky Társaság kiadása, Zombor-Budapest, 1943.

12.Vajda Gábor: A muszáj-Herkules, Életjel, Szabadka, 1997.