2024. április 18., csütörtök

Figyelemelterelő farkaskiabálás

Amikor levonul az árhullám, akkor a nagytakarítás ideje következik. Nemcsak azt a szemetet, uszadékot, iszaplerakódást kell(ene) összeszedni, eltávolítani…, amelyet a folyó rakott le az árvíznyomon, hanem azt az irdatlan mennyiségű badarságot is, amit az illetékesek meg az önbeiktatott vízállásjóslók agyvihara termelt ki a közelmúltban.

Az árhullám tehát levonulóban van. Újabb egyhamar nem érkezik, hiszen a Felső-Dunán a víztükör már néhány nappal ezelőtt kifeszült négytől hat méterrel alacsonyabb szinten annál, mint amelyen két héttel ezelőtt tetőzött. A Közép-Dunán az apadás egy hét alatt hozzávetőleg négy méter. Tekintettel a hirtelen apadásra, a nyári időjárástól függ, születnek-e az idén kisvízi csúcsok. Mert amilyen éghajlatváltozásoknak ki van téve a Kárpát-medence, ez nem lehetetlen. De egy szóval sem mondjuk, hogy ez be is következik.

Ami az agyviharok információuszadékát illeti, annak eltakarításával azonnal kell foglalkozni. Bebizonyosodott ugyanis, hogy a vízállás-előrejelzések terén a hazai pálya igencsak lejt. Utólag ugyan könnyű elővenni az előző napokban és hetekben elhangzottakat, elverni az illetékeseken a port, mert rosszul saccoltak. Nem az a kérdés mennyit mondtak, és abból mennyi valósult meg, hiszen bármennyit is mondanak előre, az nem lesz semmilyen hatással a vízszint tényleges alakulására. Csupán az áradó folyók mentén élő ember „gyullad be” attól, ami hivatalos helyről naponta elhangzik. Különösen akkor, amikor látja, hogy a tényállás meg az elhangzottak nem passzolnak. Ez az, amit ki kellene küszöbölni.

Bebizonyosodott, hogy a vízállás-előrejelzések házunk táján – kártyás szóhasználattal élve – betlizők. Érthetőre fordítva, némi áthangolással: találatmentesek. Más országok illetékes szolgálatai által futtatott honlapok grafikai megoldásai áttekinthetőségük mellett könnyen kezelhetőek, a hazaiakból nehézkes kihámozni az értelmet. Sokat mondanak, kevés bennük a megfogható, és gyakran éppen az a pontatlan. Ennek egyenes következménye, hogy a csak erre hagyatkozó kíváncsiskodók – miért a szomszédét olvassuk, ha van sajátunk!? – nem kapnak megfelelő információt. Innen a paranoia.

Illetékeseink – önnön fontosságuk szellőztetése miatt? – az immár távozó árhullám érkezése előtt és idején csupán egy(!) lényeges információt nem osztottak meg a polgárokkal. Nevezetesen azt, hogy az érkező árhullám tájainkon nem lesz a mindenkori legmagasabb; ebből kifolyólag veszélyes sem lehet, hiszen a legmagasabb vízszint (1965) után megerősítették a fővédőgátakat. Ha ezt kimondták volna, szereplésük, sajtónyilatkozataik, ténykedésük… feleslegesnek bizonyult volna. Ha visszajátsszuk, mit mondtak a múlt hét folyamán, rájövünk arra, hogy folyamatosan a főmeder peremére épült foghíjas házsorok, valamint a hullámtéren épült nyaralók sorsával foglalkoztak. A fővédőgáton innen veszély nem volt. Hetekkel az érkező árhullám előtt is tudták, hogy így lesz.

A vízügyi illetékesek elsődleges feladata nem az, hogy a földből frissiben kinőtt újgazdagok hullámtéren épült, kacsalábon forgó házai tövében felhalmozott homokzsákok mellől ijesztő nyilatkozatokat bocsássanak vízre. Ehelyett azok aggodalmát kell elhessegetniük, akiknek ilyen házikójuk nincs. Mert azokból sok van. Ez az, amit széles ívben elfelejtettek megtenni.

Ezt nem mondták ki idejekorán. Meg azóta sem. Mert megfosztották volna önmagukat a szerepléssel járó, feltűnési viszketegségből fakadó kielégüléstől. A homokzsákok tőszomszédságában való fényképezés, hozzátartozik munkahelyi leírásukhoz – gondolják ők. De hozzátartozik az is – mondjuk mi –, hogy betöltött tisztségükből kifolyólag megfelelő információkészlettel rukkoljanak ki felénk. Ebből (legalább) egy tétel kimaradt.

Az árhullám közeledtével egyiküknek/többjüknek közülük – van belőlük bőven – műsoridőt kellett volna kérni tévéstúdióban, vagy helyet hasábjainkon, és megmagyaráznia, mivel állunk szemben. Tekintettel arra, hogy nem politikai helyezkedésüknek, hanem szakmai képzettségüknek köszünhetően kellett volna oda jutniuk, ahol vannak, tudniuk kellett volna, mi az, ami jön. Valamint vázolniuk kellett volna perspektívánkat. Ennek keretében meg kellett volna magyarázniuk, mit fed a mederformáló vízhozam fogalma, és ecsetelniük, miért fest az tájainkon másként, mint arrafelé, ahol gubancok vannak. Mivel ők ezt nem tették, megtesszük mi. Vázolva, a végsőkig leegyszerűsítve.

Képletektől, számadatoktól eltekintve a következőkről van szó: adott helyen a meder azért olyan, amilyen, mert emberemlékezeten túli időktől kezdve az arra elhaladó vizek vájták ki; nem is akármilyenek, a legnagyobb arrafelé elhaladók; tehát a legnagyobbaktól lett olyan a teknő, amilyen. Na már most! Tájainkra a Duna mindenkori legnagyobbjával futott be, és csupán a medermorfológián múlott, hogy Bezdánnál meg Apatinnál nem(!) a mindenkori legnagyobbat produkálta, hanem arasznyival maradt el alatta. A Dráva torkolata alatt azonban gyökeresen megváltoztak a dolgok, és ez várható volt. Történt, hogy a Dráva vízhozama – másodpercenkénti bő kétezer köbméterrel – messze alulmúlta a mindenkori legnagyobbat, így sokkal kevesebb vizet adott a közösbe annál, amennyivel a meder kialakulásához járult hozzá a régmúltban. Ennek következtében az Újvidéknél most mért vízszint pontosan egy méterrel „sikeredett kisebbre” az 1965-ben mért eddigi legnagyobbnál. A völgymenetben haladva ez csak fokozódik.

Ez két héttel ezelőtt is látszott, de kellett a hangulat, amely eltereli a figyelmet… minden másról.