Időről időre a közvélemény érdeklődésének középpontjába kerül a Topolya központjában levő, valamikor szebb napokat megélt motel, amiről nemrégiben, nem először ugyan, ismét olvashattunk. Világos képet nyerni e gubanccal kapcsolatban szinte lehetetlen, amire utalnak a nyilatkozók is.
Sajnos, nem egy „motel-téma” van.
Az idei idegenforgalmi idény kezdetén, miként sok éve már, lehangoló az idelátogató vidéki vagy átutazó külföldi benyomása a városról. Negatív látnivalót nyújt a városközpont: a motel, a Fő utcában a Beograd áruház épülete, az évtizedek során ritka fáitól, növényeitől „mentesített” park, ahova helyi járulékból fürdő épült, tekepályával, ami ugyan már használhatatlan. Épült másik helyen másik, de az sincs használatban, gondok vannak vele. A Kálvária is rendezetlen, több mint ötven éve. (Anno készült egy terv, hogy eltüntetik, s emlékművet állítanak a helyén!)
Külföldiek vagy vidékiek, ha megkérdezik, mi látnivaló van a „belvárosban”, sajnálattal kell közölni velük, hogy szemnek szép és kellemes szinte semmi. Megállni és körülnézni csak a templom, a múzeum, a tájház, a bognár- és kovácsműhely, a könyvtár épülete – keleti falán Ács József mozaikjával – jelenthet pozitív benyomást. (Apropó: mozaik! A motellal kapcsolatos írásban nincs szó azokról a mozaikokról, amelyek a motel falait belül díszítették, a többi között a volt bár helyiségében és másutt. A belső átalakítás – inkább: rombolás – során mi lett velük? Hol vannak? Szóbeszéd szerint némely mozaikkal díszített falon ajtót vágtak!)
Az utcán lépten-nyomon az is szemébe tűnhet az idegennek, hogy szinte egymás mellett különböző bankok képviseletei vannak. Amiből akár azt hihetnénk, pénzes polgárok városa lehet Topolya, ha ilyen sok bank fontosnak tartja a képviseletet. A következő lépésben viszont az üres üzlethelyiségek mintegy rácáfolnak erre. Ajtajukon vagy a kirakatukban ott a tábla a felirattal: Eladó vagy Kiadó. Ha pénzzel tömött bugyellárisuk lenne a polgárok többségének, akkor is csak talán nyújtana más képet a város, de közel sem azt, amit ötven évvel ezelőtt. Akkor sok tekintetben mozgalmasabb is volt az élet. Állt az egykori városháza. Ha meglenne, fel sem kellene hívni rá a figyelmet, mert szembe tűnne. Eltüntették, mintha a közeli sokemeletes lakóháznak nem lehetett volna másutt helyet találni. A valamikori Kaszinó épülete (lebontásáig posta volt) is megmaradhatott volna, ha az akkori helyi hatalmasságok nem úgy döntenek, hogy ne emlékeztessen… Jó, hogy nem jutott erre a sorsra a Kray-kastély – annyi minden volt 1945 óta –, amely végre az, amire igazán való: múzeum. De tudja-e ezt egy Topolyán átutazó idegen, ha még éppen előtte vagy a közelében parkol kocsijával? A templom mellett lévén, gondolhatná plébániának is (a katolikus egyház tulajdona volt). Homlokzatán messzebbről is feltűnő utalás nincs, hogy Museion. Pedig ideális hely van a feliratnak a bejárat fölött. (Találkoztam több topolyaival, akik nem is tudták (elcsodálkoztak), hogy múzeum van a városban.)
S ha itt tartunk, tegyük szóvá a múzeum mellett kialakított „udvart”, az északi, templom felé eső falán kialakított helyet, amit azért terveztek úgy, hogy oda Topolya történelmével kapcsolatos évszámok, események vagy személyek arcképmásai kerüljenek. Több mint tíz éve üresek. Nem azért, mintha Topolyának a múltból nem lennének jeles dátumai, személyei. A vita akörül van, milyen dátumokat véssenek a lapokra, legfőképpen, k(ik)nek a képmása nézzen vissza ránk a falról.
Az 1960-as évek elő felében, „helyénvaló megfontolásból és meggyőző magyarázattal”, a templommal szemben létesítettek üzemanyagtöltő állomást. Még jó, hogy akkor az itteni hatalmas platánfák közül nem mindegyik esett áldozatául. Részvevői voltunk az építkezés elleni tiltakozásnak, később pedig itt álltunk sorba kannákkal fűtőolajért. A józan ész csak két-három évvel ezelőtt kerekedett felül: nemrégen felszámolták, eltüntették.
De ezt tették a város két nyilvános WC-jével is. Adott hirtelen esetben még a helybeliek sem találnak jobb szükséges megoldást, mint hogy a parkot célozzák meg és vegyék igénybe. A város legmagasabb épületének lakói bosszankodva mesélik, ha olykor egy-egy külföldi busz – nyilván elsősorban csak ezért – megáll a közelben, az utasok megrohanják a parkot.
A Vajdasági Bank és a múzeum közötti, évtizedek óta üres területen két-három éve van némi mozgás, csigalassúsággal folyó rendezési munkálatokat mímelnek. Park lesz. A sétányokat kijelölték, időnként kövekkel szegélyezik is. Egy létesítmény már jó ideje áll: a Szentháromság-szobor. Ki is váltotta a hívek viharos felháborodását. Felszentelése késik, s úgy hírlik, nem is kerül rá sor. Régi képes levelezőlapokon jól kivehető, milyen volt ez a szobor egykor a központban. Mintha ezt figyelembe sem vették volna a „megrendelők” és „beruházók”. Mellette ott egy oszlop is, amire a kora tavasszal négy festett pravoszláv ikont helyeztek el.
A turista mindent szeretne látni – nyilván lát is, hiszen a helybeliek sok mindent megszoktak, „természetesnek” tartják, észre nem veszik – s azt megörökíteni. Topolya „belvárosában” azonban nem, vagy alig talál érdemleges látnivalót, amit mutatóba fotón, önmagában emlékként vihet hírül a világba.
