2024. április 16., kedd

Kitűnő hangulat, tömeges részvétel

Szombaton benépesült a csantavéri sportközpont, ugyanis hetedik alkalommal tartották meg a már hagyományosnak tekinthető sportnapot, melyen kispályás labdarúgásban, röplabdában és kosárlabdában mérettettek meg a csapatok. A találkozó nemzetközi jelleget öltött, hiszen labdarúgásban dunaújvárosi és szegedi együttesek is pályára léptek.

A korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is a kispályás labdarúgótorna vonzotta a legtöbb érdeklődőt, melyre előzetesen harminc csapat jelezte részvételi szándékát, végül húsz csapat kapott zöld fényt, melyek négy ötös csoportban küzdöttek egymással és a 35 fokos kánikulával. A végső győzelmet a szabadkai városi ligában második helyen álló dusanovói Hajduk szerezte meg, miután a döntőben a vártnál simábban, 3:0-ra verte a Dunaújvárosi Ifiket, a bronzérem pedig a pacséri és palicsi erőkből álló Jürgen Klopp nevű csapathoz került, miután 6:3 arányban jobbnak bizonyultak az adorjáni Gedáknál.

A tizenegy csapatot felvonultató röplabdatornán a fiúk és a lányok egy mezőnyben mérkőztek meg egymással, aminek végén hármas csantavéri győzelem született. A tavalyi győztes ATD Team megvédte címét, bár idén valamivel nehezebb dolguk volt, a második helyen a Csillámpónik, a harmadikon pedig a Bosszúállók végeztek.

A legkisebb érdeklődés a kosárlabda iránt nyilvánult meg, hiszen ide a tavalyi öt helyett idén mindössze négy csapat nevezett. Az ATD Team itt is győzedelmeskedett, a Bosszúállók a dobogó harmadik fokára állhattak, közéjük pedig a Mit tudom én nevű csapat férkőzött be.

A szombati nap ismételten bebizonyította, hogy fiataloknak és az örökifjaknak szükségük van minél több, a csantavérihez hasonló eseményre, hiszen a kánikula ellenére több mint háromszázan sportoltak, ismerkedtek, barátkoztak egymással.