2024. március 29., péntek
Európai Filmek 20. Nemzetközi Fesztiválja, Palics

Kevesebb vendég, kevesebb film

Ötmillió dinárt hagyott jóvá a szerbiai művelődési minisztérium a palicsi filmfesztivál megszervezésére – Siflis Zoltán fesztiváltanácstag azt hangsúlyozta, hogy a nézők így is színvonalas t

Nemrég arról számoltunk be, hogy a palicsi filmfesztivál az eddigi évekhez képest a köztársasági támogatások csupán töredékét kapja, azaz kilencmillió dinár helyett egymillió-háromszázezret, ami nagy felháborodást keltett. Az újabb tárgyalások értelmében ez az összeg végül ötmillió lesz. Siflis Zoltán, a palicsi filmfesztivál tanácstagja, az új magyar filmek programrész szelektora beszélt erről lapunknak:

– Ez ugyan még mindig négymillióval kevesebb, mint az eddigi támogatás, de több az egymillió-háromszázezernél. Az összeg növelésére azután kerülhetett sor, miután a fesztiválszervezők és a média is hangoztatta, hogy ez egy méltatlan lekezelés volt a minisztérium részéről. Arról nem is szólva, hogy hetekkel ezelőtt még a megfelelő támogatásról biztosítottak bennünket, múlt hét elején pedig a hivatalos értesítésben az összeg egynyolcada állt. Első bosszankodás után ötletként az merült fel, hogy üres székekre azoknak a vendégeknek a nevét tüntetjük fel, akiket a pénzhiány miatt nem hívhatunk meg. Ettől eltekintünk, miután valamelyest mégis megértésre találtunk a minisztériumnál. Az előző évekhez viszonyítva így is ez az eddigi legalacsonyabb támogatottság. Természetesen elégedetlenek vagyunk, de a nehéz gazdasági helyzetre való tekintettel, sokkal fontosabbnak tartom, hogy a fesztivál folytonossága megmaradjon. Remélem, hogy a nehézségek csak átmenetiek, és a jövőben a fesztivál nagyobb támogatással tovább építheti szakmai tekintélyét a világban – fejtette ki, majd hozzátette, hogy még így is kénytelenek a programok megvalósíthatóságán dolgozni.

– Három területen biztosan megmutatkozik az anyagi hiány. Kevesebb vendéget hívhatunk meg, ami komoly presztízsveszteséget jelent, hiszen a meghívott személyek a filmművészet követeiként érkeznek, és a fesztivál hírét viszik a világba. Valószínűleg a tervezettnél kevesebb filmet is vetíthetünk le, ami épp a fesztivál gerincét képező új alkotásokra vonatkozik, tehát a filmprogram is megérzi az alultámogatottságot. Az is bizonyos, hogy szűkítésre szorul a fesztiválújság, mivel ez is tetemes összeget emészt fel. Egy átlag filmnéző azt gondolhatja, hogy ez nem nagy gond. A rendezvények esetében viszont nagyon fontosak ezek a közlönyök, hiszen a jövő számára kordokumentumot jelentenek. Megőrzik a fontos eseményeket, véleményeket, a vendégek és a szakma reagálásait. Szűkítése egyértelmű visszalépés – mondta, és szólt a technológiai változásokról is.

– Úgy tűnik sikerül a felszerelést is biztosítani, azaz bérelni. A mozizási technológiát illetően egy korszak zárult le. A hagyományos, ún. celluloidszalagos és ívlámpás vetítéseknek vége. Az alkotók számára is megváltozott a filmkészítés. Nem mondhatjuk, hogy filmre, hanem pixelre forgatunk. Különféle digitális hordozókon jelenik meg a film, és ehhez másmilyen műszaki felszerelésre, elsősorban új vetítőkre van szükség. A tartomány külön támogatást választott ki a fesztivál technológiai korszerűsítésére, hogy rendelkezzen megfelelő berendezésekkel, mivel a bérlésükért tetemes összeget kell fizetni. Ez a támogatás egyelőre a felét teszi ki a szükséges műszaki színvonal biztosításának, úgyhogy ez még nyitott kérdés marad – közölte, majd rátért az új magyar filmek programrész bemutatására.

– Az idén nem láthatunk új magyar filmeket a filmfesztiválon, mint ahogyan Magyarországon sem. Ez az elmúlt években történt filmtámogatási politika következménye. A magyar kormány nem vonta meg a pénzt, csak másmilyen támogatási struktúrát vezetett be. Lényege, hogy az eddigi megközelítőleg harminc százalék állami támogatottság helyett igyekeznek nyolcvanat biztosítani, így a producerek nem vesznek el a kölcsönökben. Egyébként szerbiai filmgyártás sincs jó helyzetben, a kimondatlan államcsőd odavezetett, hogy az idén egy film sem készül. A palicsi filmfesztiválon a nehézségek ellenére is bőven lesznek jó filmek, több is annál, amennyit egy néző képes megnézni. A elmúlt tíz év díjazott terméseit bemutató programrészben láthatjuk újra Antal Nimród Kontrollját és Gothár Péter Passzportját. Az új magyar filmek helyett pedig visszatekintünk például Hajdú Szabolcs, Mundruczó Kornél, Kocsis Ágnes, Fliegauf Benedek és Tolnai Szabolcs filmjeire. Külön felhívnám a figyelmet az Eko Dox programrészre, amely gyakran tabutémákat boncolgat, és az idén is várhatóak ígéretes alkotások. A lényeg tehát, hogy a megszorítások ellenére is bőven lesznek értékes filmek, amelyek maradandó művészi élményt nyújthatnak a filmkedvelőknek.