2024. április 20., szombat

Ami késik, nem múlik

Igen, van ilyen közmondás, s mint minden közmondásban, ebben is van egy nagy adag igazság. Persze az ember minden „igazságot” hajlandó csűrni-csavarni, ahogy éppenséggel neki tetszik, ahogy a mondanivalója megköveteli. Ebben az esetben, amelyről szólni akarok, sajnos neki, Boškovnak, évekkel ezelőtt is késő volt, a múlásról meg ne is beszéljünk!

Hosszú évekkel ezelőtt kezdte alattomos romboló munkáját az Alzheimer. Nem sokkal azután, hogy visszatértünk, találkoztam vele és nejével, Jelenával. Leparoláztunk, de legnagyobb meglepetésemre olyan valamire terelődött a párbeszéd, ami szinte mellbe vágott! „Emlékszel, amikor a Jedinstvo ellen győztünk, s te egy gólt fejeltél…” Nem tudtam mire vélni a hallottakat. Én igenis játszottam egy Jedinstvóban, de sajnos soha nem vele. Játék szempontjából tanárom lehetett volna.

A háta mögött Jelena valami jeleket mutatott. Napokra rá az egyik Vojvodina-játékostól megtudtam, hogy hónapok óta rombol az agyában az a piszok „sváb”. Vujkénak ma sajnos nem jelent semmit, hogy a róla elnevezett sportközpontban – egyébként az ő ötlete volt a központ! – a múlt hét közepén egy rendhagyó könyvet – M. Gavrilović írta – mutattak be Vujke, az egyetlenegy címmel. Ott volt mindenki, aki valamit is jelent ebben a játékban, nem csak ebben a városban.

Ő ezt mindenképpen megérdemli, s Bata Buturović meg azt, hogy kalapot emeljenek előtte, mert a Boškov Sportközpont Akadémia európai szinten is egyedi! Akik ismernek, tudják, hogy ezt milyen nehezen írom le! A tények azonban rám pirítottak. Lehet ő olyan és ilyen is, de az övé az egyedüli futballklub ebben a szerencsétlen kis országban, mely nem kunyerál alamizsnát mindennap. Lehetséges, hogy mindezt leírva álom jön majd szememre?! Isten látja – nem is olyan patyolatfehér – lelkemet, semmilyen munkát nem akarok a Vojvodinától!

Egy-két fröccs idegenből

Azt hittem, hogy Mourinho intelligensebb, vagy még ma is csak az a mottója, hogy: pénz beszél, kutya ugat?! Szinte biztosra veszem, hogy a Chelsea jövőre nem lesz bajnok! Márpedig őt az orosz milliárdos semmi másért nem alkalmazza, sőt az a minimum, az „igazi” elvárás pedig Európa meghódítása! Szerintem neki a párizsi milliomosokhoz kellett volna mennie! De valószínűnek tartom, hogy a francia nem nagyon megy neki, az angolt meg már megtanulta…

***

Ronaldo, a Real másik nagy csillaga is pakolja „kis cuccát”, és állítólag otthagyja Spanyolországot. Erre egyebek között abból következtetnek a hírszolgálatok, hogy eladó a 6-7 milliós kis madridi vityillója!

Ha én lennék a M. United edzője, eszem ágába sem lenne, hogy szerződtessem. Elsősorban nagyon drága, és nagyon sokat akar zsebre vágni. Másodsorban a bennfentesek szerint valóban egyetlen játékos sem szerette!!! Naná, amikor ötször-hatszor többet kapott, mint a legtöbbjük, s a lapok szinte csak róla zengtek. Meg a speciális mezbevételei stb. …

***

Szegény Guardiola! Nem hiszem, hogy ha ma kellene aláírnia a szerződést a Bayernnel, egyáltalán elutazott volna Németországba! Csak egy őrült vagy egy nagyon nagy bajban lévő edző tenne egy ilyen lépést. Amit a Bayern tett ebben a bajnoki évben, egyszerűen lehetetlen megismételni! Punktum!!! Tehát mit tesz ez a spanyol a következő négy évben azért a „nyomorult” ötvenmillióért?! Bevezeti a tiki-taka altatót?! Vagy áttér a Deutschland, Deutschland, über allesre?! Majd rálesünk.

***

Honnan van a pénz Neymarra? Biztosan mindenkinek az idegeire mennek az újabb és újabb rekordok, amennyiért egy-egy játékost vesznek, és amennyit fizetnek nekik. Neymarról, a brazil csillagról beszélek, aki sok-sok millióba kerül a Barcának! Tulajdonképpen majdnem semmibe, mert a milliónál is több Barca-őrült már megvette a srácot. 1 100 000 mezt rendeltek máris, melyek ára egyenként 90 euró!

***

Niš polgármestere – a név talán nem is fontos! – a napokban kijelentette, hogy a Radničkit az SZHP fogja futtatni! Azt állította a tévében, hogy Vučić kormányfőhelyettes megígérte, hogy a klub kap 42 milliót, a helyi sportszövetség pedig hárommilliót ad a klubnak! S amikor azt vágták a fejéhez, hogy ezáltal a Radničkit tulajdonképpen a SZHP vezeti, akkor arra mutatott rá, hogy a Partizan pedig a SZSZP klubja! Majd hozzátette, hogy a fekete-fehérek sem állnak olyan jól, ahogy azt mutatják, isten tudja, hogy mennyi adóval tartoznak. Még nem fizették ki a tavalyi, ötödik bajnoki címet sem, s most a hatodik is az övék…

Tenisz, ahogy azt én hallom és látom

Csütörtök van, 16.27, nézem a két orosz hölgy meccsét, melyen a hangerő meglehetős, sőt néha bosszantó is, aminek az eső vet véget… Ahogy a nappaliból bemegyek a szobámba, hogy folytassam az írást, nálunk is elkezd esni az eső! Tehát egy bizonytalan időre megszűnik az öúúű és az auuuúű, majd az esőszünet után ismételten kezdődik a vég nélkül visítás, ordítás, az öúúű majd az auuuúű. Mondjam, hogy Azarenka és Sarapova meccséről van szó?!

Az eső meg úgy esik, akkora cseppekben, hogy tíz csepp már egy kis pohár telis-tele! Nem csoda, hogy Európa-szerte árvizekkel bajlódnak az emberek. Mi, a két kutya, akik járjuk a Duna partját, minden áldott nap jelenthetjük, hogy a folyó több mint nyolcvan centivel duzzadt az utóbbi három napban. S ha ez így esik tovább, akkor lesz annyi áram Karatašnál, hogy nem tudunk mit csinálni vele!

A végén aztán diadalmaskodott az az auuuúű, avagy a szín nélküli orosz a fehérorosz felett.

Ezt követően jött az olasz „háziasszony” és az amerikai vasgyúró egy vicces háromnegyed órája, melyben Errani egy egész játszmát nyert a tagbaszakadt Williams ellen. Nagyon sajnáltam a kis háziasszonykát, aki mindennek ellenére egy ilyen nagy versenyen bekerült a legjobb négy közé, sőt tavaly még döntős is volt. Legalábbis ezt írják a lapok! Mit mond el ez a női teniszről?

Szerdán jó volt nézni, hogy a nagyon veszélyesnek látszó Haast, igaz, nagy csatában, de három játszmában verte Đoković. Most jön azonban az a meccs, melyet valóban végig fogok nézni, nem mint az eddig lejátszottakat, mert a piros salakon nagyon nagy valami megverni a Garros királyát, Nadalt.

Az én elvárásom a mérkőzés előtt – ugyanis délben adom le a Jegyzeteket – a következő: ha Đoković nem fellengzősködik, és nem ad két játszma előnyt a királynak, megnyerheti a még hiányzó nagy verseny döntőjét, és akkor már majdnem biztos, hogy a kupát is hazaviszi. Szóltam, haug!

* Telefon, péntek, 18.06, Árok: A szöveg végére írjátok oda, hogy tévedtem…