2024. április 19., péntek

Roland Garros: Rafael Nadal nyolcadszor bajnok

A címvédő spanyol Rafael Nadal nyolcadszor nyerte meg a francia nyílt teniszbajnokság férfi egyes küzdelmeit, miután a vasárnapi fináléban három szettben, 6:3, 6:2, 6:3-ra legyőzte honfitársát, David Ferrert.

A 17. Grand Slam-döntőjét vívó mallorcai salakkirály végig kézben tartotta a mérkőzést első GS-fináléját játszó riválisával szemben, aki ellen 20-4-re javította különmérlegét. A 27 éves, 2008-ban olimpiai bajnok Nadal 2005-ös bemutatkozása és diadala óta 59 győzelem mellett mindössze egy meccset vesztett a Roland Garroson.

Egy-egy brékkel indult a találkozó, majd Nadal 2:3 után sorozatban hét játékot nyert, s „közben” 6:3-ra hozta a 40 perces nyitójátszmát. Ez volt Ferrer első elvesztett szettje az idei Garroson. A folytatásban Nadal hamar 3:0-ra, majd 5:2-re elhúzott, ekkor két incidens is megzavarta a találkozót: először két, politikai transzparenst felmutató nézőt kellett kivezetni, majd egy hiányos öltözetű, maszkos férfi és egy tűzijáték került pár másodpercre a pályára. Nadal megköszönte a biztonságiaknak a közbeavatkozást, ám nem tudta kiszerválni a játszmát, rögtön utána viszont elvette 31 éves ellenfelének - s egyben jó barátjának - adogatását, így övé lett az 54 perces második felvonás is.

Az addig is szemerkélő eső a harmadik szett elején jobban rákezdett, de rövid szünet után folytatódott az összecsapás, Nadal brékelt, utána elbukta az adogatását, majd a valenciai teniszező ugyanígy tett 4:4-nél. Ezt követően Nadal gond nélkül kiszerválta a meccset, és 2 óra 16 perc alatt nyert.

Az elődöntőben a világelső szerb Novak Đokovićot drámai, ötszettes csatában búcsúztató Nadal pályafutása 57. tornagyőzelmét aratta, és 12. Grand Slam-trófeáját hódította el. Egyben ő lett az első férfi játékos a sportág történetében, aki nyolcszor megnyert egy GS-versenyt. Hétszer hatan diadalmaskodtak egy-egy helyszínen: a svájci Roger Federer, az amerikai Pete Sampras és a brit William Renshaw Wimbledonban, az amerikai Bill Tilden, William Larned és Richard Sears pedig a US Openen.

A GS-örökrangsorban Federer vezet 17 serleggel, Sampras a második 14-gyel, Nadal pedig az ausztrál Roy Emersonnal holtversenyben immár a harmadik helyen áll.

Eredmény, férfi egyes, döntő:

Rafael Nadal (spanyol, 3.)-David Ferrer (spanyol, 4.) 6:3, 6:2, 6:3