2024. március 28., csütörtök
ROLAND GARROS

Sláger a párizsi salakon

A címvédő Rafael Nadal a világelső Novak Đokovićtyal vív ma csúcsrangadót a döntőért – A másik ágon a francia Jo-Wilfried Tsonga és a spanyol David Ferrer mérkőzik

Hosszú éveken át Rafael Nadal a svájci Roger Federerrel vívta a férfitenisz legnagyobb figyelmet vonzó meccseit, 2011-től viszont a csúcsrangadónak már Nadal és a szerb Novak Đoković találkozói számítanak. A sorsolás szeszélye folytán ma, a 13 órakor kezdődő napi műsor keretében, már 35. alkalommal csapnak össze a Roland Garros elődöntőjében, vagyis vagy a címvédő Nadal, vagy a világelső Đoković nem lehet ott a vasárnapi döntőben, miközben a spanyol nyolcadik, a szerb pedig első párizsi serlegét rohamozza. A mai, feltehetően kivételes csata után a győztes feladata, hogy a zárómeccsen nyerjen a torna két sötét lova, a francia Jo-Wilfried Tsonga és a spanyol David Ferrer meccsének győztese ellen. Utóbbi kettőt azért eleve nem szabad leírni, hisz Tsonga és vele együtt a francia közvélemény álma, hogy a rendezők 30 év után – 1983-ban Yannick Noah volt az utolsó francia bajnok – végre megint titulust ünnepeljenek, Ferrert pedig határtalan harciassága vezethetné első nagy diadalához.

Nadal és Đoković között 19:15 a mérleg. Első mérkőzésüket hét évvel ezelőtt éppen a Roland Garros negyeddöntőjében vívták, amikor Novak két elveszített játszma után feladta a küzdelmet. Đoković először 2007-ben Miamiban nyert, de egészen a 2009-es madridi elődöntőjükig, sokak szerint minden idők legjobb salakpályás meccséig, a spanyol dominált. Azt követően a szerb a sikeresebb, hisz a 2009-es, Cincinnatiben játszott találkozótól kezdve az idei monte-carlói csatáig 11-szer nyert, és csak ötször veszített. Salakon Nadal Novak elleni mérlege még mindig kiváló 12:3. Đoković 2011-ben Madridban és Rómában, valamint a legutóbbi meccsükön, az idén Monte-Carlóban tudott győzni. A Roland Garroson ötödször játszanak, s eddig mindig, tavaly a döntőben is, Nadal volt jobb. 15-ször vívtak döntőt, ez lesz a 12. elődöntőjük, háromszor a negyeddöntőben találkoztak, négyszer pedig az évzáró mestertorna csoportküzdelmei során. Nadal 11 Grand Slam-titulus tulajdonosa, Párizsban hétszer volt első, mérlege pedig a salakos nagy tornán tüneményes 57:1. Đoković hat GS-tornát nyert, Párizsban egy döntőt és további három elődöntőt vívott, vagyis ma ötödször játszhat a négy legjobb között, mérlege pedig 37 győzelem és 8 vereség. Idevág egy csúcs is, hisz Novak az egyetlen teniszező, aki Nadalt három salakos döntőben is le tudta győzni.

Tsonga és Ferrer sokkal tapasztalatlanabbak, amikor a nagy tornák zárócsatározásait említjük, a múltban pedig ritkán, mindössze háromszor találkoztak, és Ferrer 2:1-re vezet. A francia 2008-ban Ausztráliában vívta egyetlen döntőjét, amikor Đokovićtól kapott ki, volt még három elődöntője, Párizsban pedig, ahol 17:5 a mérlege, először jutott az elődöntőbe. Ferrer még nem játszhatott döntőt, de Wimbledon kivételével két-két elődöntője van a GS-tornákon. Párizsban tavaly elődöntős volt, mérlege pedig tiszteletet parancsoló 31:10.

Mindent összevetve, egyik mai meccsnek sincs kimondott esélyese, bármilyen eredmény elképzelhető, a vezető szakértők azonban Đokovićnak és Tsongának adnak minimális előnyt.

Az ifik versenyében a szerbiai Nikola Milojević az olasz Gianluigi Quinzivel vívott negyeddöntőt, és két játszmában nyert. Milojević az elődöntőben a német Alexander Zverevvel találkozik.

Az e heti kis tornákon, Vesna Dolonc és Babos Tímea vereségei után, már csak két szerbiai, Dušan Lajović és Aleksandra Krunić, valamint egy magyar, Czink Melinda maradtak versenyben. Lajović a 2. fordulóban könnyen nyert az olasz Renzo Olivo ellen, és a negyeddöntőben a spanyol Pablo Carreno és a német Dominik Meffert meccsének továbbjutójával mérkőzik. Krunićnak sem volt különösebb gondja a cseh Tereza Martincovával, és az elődöntőért a grúz Szofia Sapatava lesz a riválisa, míg Czink negyeddöntős ellenfele a horvát Petra Martić.