A temerini Kárász Sporthorgász-egyesületről köztudott, hogy eredeti ötletért nem kell a szomszédba járnia. A múltban sem kellett, ezért jól bejáródott és évek hosszú során át működő, évente ismétlődő rendezvénysorozatot tud magáénak. Most azonban nem ezek felsorolásával, hanem a legújabbal foglalkozunk. Azt találták ki és valósították is meg, hogy a korszerű pontyozás játékszabályai szerint olyan legénységeket vezényeljenek a vízpartra, amelyeknek egyik tagja valóban pontyhorgász, a másik pedig politikus. Mint ahogy ötletért nem járnak a szomszédba, politikusokért sem mentek oda. Felkérték erre az önkormányzatiakat, azok pedig eleget tettek a felkérésnek. Csapatba állt Vladimir Capik polgármester Kalmár Zoltán oldalán, Gusztony András, a községi képviselő-testület elnöke Pásztor Róbert társaként, és további tíz pontyhorgásznak jutott különböző beosztású elöljáró. Vagy fordítva... nézőpont kérdése.
Felületesen szemlélve buliról meg barátkozásról szól a történet. Csakhogy ennél többről van szó. Horgászkörökben bő két évtizede rebesgetik, hogy hal- és vízügyeinknek – beleértve a horgászást is – sokkal jobban állna a szénája, ha vezető politikusaink között több volna a horgász. Akik jobban ismerik a körülményeket, pontosítják: ha egyáltalán akadna köztük horgász. Mert tudni vélik, hogy politikai magaslatokban belőlünk nem akad egy szál se. Ebből már könnyű következtetni, hogy a horgászok semmilyen érdekképviseletet nem tudnak kifejteni ott, ahol kellene. Nem a mechanizmusról van szó, hanem a téma megértésének képtelenségéről. Ismerünk valakit, aki nem horgász, de megért bennünket? Aligha! Ezért jöttek elő a temeriniek azzal az ötlettel, hogy horgászt faragnak a politikus(ok)ból.
Lobbizás? Beszervezés? Sokkal inkább egy kezünk ügyében levő varázslatos világ bemutatásáról van szó azok előtt, akiknek figyelmét – a karrierépítés bokros teendői miatt – eddig elkerülte. Nem vagyunk biztosak abban, hogy a horgász mellé beállók mindegyike számára eddig teljesen idegen volt a halfogás élményvilága, a járeki termetes pontyokkal való társalgás azonban nagyban megjavíthatta a tárgykörrel kapcsolatos éleslátásukat. Követendő példát látunk kibontakozódni, melynek lekoppintása végett a városok meg a nagyvárosok is elővehetik góréikat. Ha megkérdezik a temerinieket, biztosan elárulják, hogyan kell. Részleteiben is.
Nagy vonalakban nem titok, hogy a huszonnégy órás versenybe beékelődött egy tamburazenével meg vaddisznópörkölttel fűszerezett éjszaka, melyet nem csak a villámlás meg az égzengés tett viharossá. A verőfényes reggelig a nemzetek és a pártprogramok közötti különbségek részben elpárologtak, részben pontyokkal etették fel őket. A jövőkép pedig ragyogott, akár a reggel. A verseny – mert erről senki sem feledkezett meg – pedig csak ekkor fordult komolyra.
A versenyszabályzat – igen, volt ilyen, és be is tartották – csapatonként mindössze négy kiló etetőanyag felhasználását engedélyezte, és aki ésszerűbben adagolta, annak jobban szaporodott a zsákmánya. Gusztony András és Pásztor Róbert ekkor jókora előnyre tett szert, amely a kora délutáni órákra már több mint negyven kilóra nőtt. Ennyi volt a tőszomszédságukban horgászó Vladimir Capik és Kalmár Zoltán lemaradása. És ekkor csere! A polgármester egyéb teendőire hivatkozva kénytelen volt elhagyni a pályát, helyére Dániel, az ifjabbik Kalmár ugrott be. A rögtönzött pontyfogó-alpolgármester a bizonyítási alkalomra váró cserejátékosokra jellemzően megragadta a témát, és feladta a leckét a mezőnynek. Szedte a tízen felüli pontyokat, mint keszeghorgász a tenyeres dévéreket. Úgy vitte győzelemre csapatát, hogy versenylefújásig abba se hagyta a pontyállomány vámolását. Futólag mondjuk, ha politikai pályára lépne, és Temerin Amerikában volna, a piactéren máris megjelennének a „Dániel for President” feliratok.
Bár a szervezők folyamatosan a buli és a barátkozás jellegét hangsúlyozták, a szakmában régóta járatos szemlélő képtelen elrugaszkodni attól a meglátástól, hogy a versenynek rendkívül komoly üzenete van. A Kárász SHE vezetőségétől – Santračtól, Ljubičićtól, Pásztortól meg a többiektől – már megszoktuk, hogy csodálatos dolgokat ötlenek ki és visznek végbe, látszólag félkézzel. Ezért a dicséretek nekik kijáró részét is a község elöljáróinak utaljuk, akik vették a... horgászbotot. Ez az, amire tájainkon még nem volt példa, pedig már húsz éve mondogatjuk, hogy kellene. Míg mások várták, akár az esőt, a temeriniek – eső, villámlás és égzengés mellett is – megcsinálták. Horgászostul és politikusostul.
