2024. április 20., szombat

Megvalósuló álom

A muzslyai Emmausz fiúkollégium új épületszárnyának ünnepélyes alapkőletétele

Meghitt ünnepség színhelye volt tegnap a muzslyai Mária Szent Neve plébániatemplom, ahol ünnepi szentmisét mutattak be az Emmausz fiúkollégium tornatermének építése alkalmából, megtörtént az alapkő megáldása és letétele is. Az eseményre elsősorban azok az egyházi és világi személyek jöttek el, határon innenről, és határon túlról, akik az elmúlt több mint egy évtized alatt hozzájárultak a bánáti szórványkollégium felépítéséhez és egyengetik további bővülését. Jelen volt dr. Német László nagybecskereki megyéspüspök, Janez Potočnik, a Szalézi Rend szlovéniai tartományfőnöke, Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár, Korsós Tamás szabadkai főkonzul, Pirityiné Szabó Judit, a Nemzetpolitikai Államtitkárság kapcsolattartási főosztályának a vezetője, Mátyus András, a Szent György Lovagrend Nyugat-Európai nagyprior-helyettese, itt voltak a délvidéki szórványkollégiumok vezetői, a civil szervezetek képviselői és sokan azok közül, akik valami módon támogatják az Emmausz kollégiumot, és nem utolsósorban itt volt a hetven kollégista is.

A muzslyai plébánia udvarában 2000 szeptemberében az anyaország és a szalézi rend támogatásával fogtak hozzá a fiúkollégium építéséhez. Egyébként a legnagyobb magyar többségű közép-bánáti településen a hatvanas évektől hirdetik Isten igéit a szalézi rend tagjai. Két év múlva megnyílt a hatvan férőhelyes, korszerű kollégium. Fürdőszobás szobákkal, konyhával és száz személyes ebédlővel, tanulószobával, kápolnával, központi fűtéssel a legkorszerűbb szórványkollégiumok között van. A muzslyai fiúkollégium – a nagybecskereki leánykollégiummal együtt – nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Nagybecskereken újrainduljanak a magyar középiskolai tagozatok, lehetőséget nyújtva a bánáti magyar fiataloknak, hogy anyanyelvükön folytassák tanulmányaikat.

A kollégium azonban idővel szűknek bizonyult és hiányzott a kollégistáknak a tornaterem is. Ezért hozzáfogtak az épület új szárnyának, egy háromszintű, 1300 négyzetméteres épület építéséhez, amelynek pincéje, tornaterme, hat szobája és tanulóterme is lesz. A munkálatok jó ütemben haladnak és csak az anyagiaktól függ, hogy még ez év végéig, vagy pedig a jövő év tavaszáig fejeződnek be. Kalapis Stojan kollégiumvezető szerint a tegnapi ünnepségnek az volt a célja, hogy megmutassák az adományozóknak, hogy a támogatás jó helyre került, s hogy egyúttal megköszönjék mindenki hozzájárulását.

Dr. Német László megyéspüspök méltatta a szórványkollégiumok létrehozásának a fontosságát, ami egy megvalósuló álom, amihez nem csak az ötlet, hanem támogató is kellett. Kihangsúlyozta, hogy az ünneplés azt mutatja, hogy nincs határ közöttünk, hogy egy nemzet tagjai vagyunk, és a politikai adminisztratív határok nem tudnak minket darabokra szakítani.

A Janez Potočnik, Német László, Répás Zsuzsanna és Kalapis Stojan által aláírt négynyelvű (magyar, latin, szlovén és angol) emléklap, egy rézdobozba helyezve négy kődarabbal (Jézus sírjáról, Betlehemből, Lourdesból és Fatimából) együtt került a leendő épületszárny alapjába.

– Ünnep ez a mai nap, és nagyon örülök, hogy itt lehetek. Hatalmas munka, amit itt végeznek a szalézi szerzetesek, és nagyon örülök annak a méltó közép-európai összefogásnak, hiszen nagyon sok nemzet fiai: bolgárok, szlovénok, szerbek, magyarok dolgoznak itt együtt azért, hogy ezeknek a gyerekeknek otthonuk legyen. Azok a fiatalok, akik a mi jövőnket is jelentik majd, itt otthonra találnak, tudják szellemüket és testüket fejleszteni, és nagyon örülök annak, hogy ehhez mi is hozzájárulhatunk – mondta Répás Zsuzsanna, hangsúlyozva, hogy évszázadok óta, sokszor akkor is, amikor a legnagyobb baj volt, a kollégiumok őrizték meg az ifjúságot, a magyar nemzeti szellemet.