2024. április 19., péntek

A sarki jég olvadása miatt lesz hűvös nyarunk

Július második felében érkezik majd meg a kánikula a térségbe, ám még akkor is lesznek hidegebb időszakok

Nyugat- és Észak-Európára az elmúlt kétszáz év leghidegebb nyara köszönthet, egyelőre még nem tudni, hogy az alpesi árvíz köthető-e a klímaváltozáshoz – írja az FN24.

Megváltozott az Északi-sark felett elhaladó „levegősztráda” útvonala – egyes hipotézisek szerint a sarki jég döbbenetes tempójú olvadása miatt – s emiatt akkora hóviharok voltak márciusban, hogy emberek tömegei rekedtek az autópályán. Lakatos Judit, a magyar Országos Meteorológiai Szolgálat éghajlatkutatója a lapnak azt mondta: a légkörzés azóta sem állt vissza a korábbi pályájára, ám még nem tudni, mi lesz, s hogy ez egyáltalán mit is jelent. Még az sincs tudományosan bebizonyítva, hogy valóban a sarki jég olvadása okozta a változást. „Egy-egy eseményt nem szoktunk a klímaváltozáshoz kötni, de azt lehet mondani, hogy összességében nő a szélsőséges időjárási események száma” – fogalmazott.

Így nem tudni, hogy a klímaváltozás felel-e a mostani alpesi esőből származó árvízért, s azért, hogy az elmúlt 500 év rekordvízszintjét várhatjuk a Dunán. Ám a hosszabb távú előrejelzéseket megkockáztató időjárásjósok arra számítanak: télies, esős nyár jön Nyugat- és Észak-Európára, ami akár újabb árvizeket hozhat hozzánk is. A WSI előrejelzése szerint az átlagosnál jóval hidegebb és csapadékosabb lesz, s ez alól csak a keleti blokk a kivétel. Oroszország és Ukrajna nyugati felén például a szokásoshozar képest hőség lesz.

Eközben délen veszélyesen forró lesz a nyár, erdőtüzek és gyilkosan meleg napok várhatók.

A májusi időjárás, bár extrémnek érezhettük, összességében átlagosnak minősül a magyar klímakutatók szerint. Ugyanis hiába volt zimankós a vége, az elején 5-6 fokkal is magasabb volt a hőmérséklet az ilyenkor szokásosnál, így „átlagban” mégis normálisnak számít. Az OMSZ júniusra annyit jelez előre: az átlagosnál hűvösebb lehet. Más elemzők szerint Kelet-Európában a nyár összességében melegebb és szárazabb lesz a sokévi átlagnál, bár később jön el.

Az Accuweather szerint július második felében érkezik majd meg a kánikula a térségbe, ám még akkor is lesznek hidegebb időszakok. Mezőgazdasági értelemben jó évre számítanak: a legfontosabb szántóföldi növények számára megfelelő az időjárás, így – ha csak más tényezők nem indokolják – jövőre nem lesz akkora élelmiszerdrágulás mint az idén.