2024. április 19., péntek

Biztonsági és világpolitikai kihívások

A modern kori biztonsági veszélyforrások kezeléséről tartottak tegnap tanácskozást a kamenicai Educons Egyetemen. Az üzleti rendszerek és intézmények biztonsági átalakulása elnevezésű konferenciát Pásztor István, a Tartományi Képviselőház elnöke nyitotta meg, aki beszédében a posztmodern kor kihívásairól beszélt, kiemelve, hogy a biztonságnak a szabadságon, az átláthatóságon és az emberi és kisebbségi jogok védelmén kell alapulnia. Úgy fogalmazott, hogy a magát biztonságban érző egyén jelenti a veszélytelen környezet mértékegységét.

A sajtónak nyilatkozva Pásztor István elmondta, hogy a szóban forgó téma az emberi civilizáció egyik legfontosabb témáját jelenti.

– Az emberi faj történetének elemzése közben megfigyelhető néhány olyan ambíció, amelyik minden egyes korszakot sikerrel élt túl. Ezek között van a szabadság és a biztonság szavatolásának a vágya is. A biztonság megteremtésére tett erőfeszítések voltaképpen a gazdasági, szociális, vagyoni, személyi biztonság megteremtése érdekében elkövetett lépéseket jelentik. Ebből a szempontból tartom a mai konferenciát rendkívül jelentősnek, s azért is, mert a modern korban a biztonságot illető kihívások is modern formát öltöttek, hogy csak az internetes bűnözést, vagy a nagy rendszereket érintő veszélyeket említsem, melyek e rendszerek nagy számú felhasználóit veszélyeztetik igazán. Fontosnak tartom, hogy az Educons e témát a figyelem középpontjába helyezte – mondta el a parlament elnöke.

A konferencia egyik célja hatékonyabbá tenni a nagy üzleti rendszereket és intézményeket, hogy azok megfelelőbben reagáljanak a jövőben a legkülönfélébb veszélyforrások felfedezése esetén – mondta el lapunknak dr. Vesela Radović, az egyetem Alkalmazott Biztonságtudományok Karának dékánja.

– A világban aktuálisnak számító témákkal, a globális politikai trendekkel lépést tartva a mai tanácskozáson a világpolitikának a regionális körülményekre való kihatásáról is beszélünk majd. A hangsúlyt a szíriai válságra helyezzük és arról ejtünk szót, hogy annak milyen hatása lehet a regionális viszonyokra – fejtette ki Radović.

Prof. dr. Aleksandar Andrejević, az Educons rektora beszédében kiemelte, hogy ma már másmilyenek a biztonsági kihívások, mint korábban, s éppen ezért számít nehezebb feladatnak megfelelőképp reagálni ezekre a nem megszokott jelenségekre. Sok esetben a társadalom egészét befolyásoló biztonsági kérdésekkel találjuk szembe magunkat – fogalmazott Andrejević.

A téma jelentőségét hangsúlyozta Uglješa Mrdić, a köztársasági igazságügyi miniszter tanácsadója is, aki szerint az állam egésze sem működhet a biztonsági feltételek megfelelő szavatolásának hiányában. Véleményének adott hangot, hogy a polgárok biztonságérzetének a szavatolásában mindenkinek és minden intézménynek megvan a szerepe, így erre a kérdésre nem lehet tisztán belügyminisztériumi problémaként tekinteni – az oktatásügynek, igazságügynek is vannak feladatai.