2024. április 16., kedd
VÍZILABDA

A C. zvezda első európai serlege

Tavaly szeptember 26-án a C. zvezda Belgrádban nyitotta az európai sorozatot, amikor a csoportküzdelmek 1. fordulójában a Jugot fogadta. A horvát csapat fölényesen jobb volt, 10:6-ra nyert, s már akkor jelezte, hogy a serleg legkomolyabb várományosa, míg a Zvezdának a csoportban a görög Olympaikosszal kellett megvívnia a kedvezőbb sorsolást szavatoló második helyért. A belgrádiak időközben elnyerték a hazai kupát, majd a bajnokságban is a legjobbnak bizonyultak, Európában pedig egyre magabiztosabb léptekkel haladtak. A sikerrel vett nyolcaddöntő és negyeddöntő után pénteken este kiváló formában 9:5-re verték a Barcelonetát, s szombaton este a döntőben a Partizant verő Juggal kerültek a döntőbe, így számukra az idényt ugyanaz az ellenfél zárta, amely valamivel több, mint nyolc hónapja meg is nyitotta.

A C. zvezda a serleggel (Fotó: Beta)

A C. zvezda a serleggel (Fotó: Beta)

Ezúttal azonban a horvát csapat nem volt fölényben. Drámai döntőben a két gárda fej fej mellett haladt, mindkettő pompásan védekezett, s az egész meccsen csak egyszer volt kétgólos az előny. A Zvezda húzott el 5:3-ra, amire azonban a horvátok három találattal válaszoltak, s ők vezettek 6:5-re. Ezt követően Viktor Rašović egyenlített, majd az utolsó negyedet Boris Vapenski találata nyitotta. Négy perccel a befejezés előtt Miho Bošković létszámfölényből egyenlített, de fél percre rá Avramović talált be, mint utóbb kiderült, a végeredményhez. A hajrában a Zvezda kapusa, Denis Šefik remekelt, így a Zvezda az első európai serlegét kaparintotta meg.

Az idény nagy vesztese a Partizan, amely a kupában második, a bajnokságban harmadik, Európában pedig negyedik lett. A Zvezda teljessé tette a szerbiai klubok idei diadalát, hisz korábban a kragujevaci Radnički az Eurokupa sorozatában bizonyult a legjobbnak.

A döntő góldobói: Pijetlović 2, S. Rašović, Prlainović, Rađen, V. Rašović, Vapenski és Avramović, illetve Janović 3, Bošković 2, Joković és Dobud.

Eredmények, elődöntő: Partizan–Jug 7:8, C. zvezda–Barceloneta 9:5, a 3. helyért: Barceloneta–Partizan 11:10, döntő: C. zvezda–Jug 8:7 (2:2, 1:1, 3:3, 2:1).