2024. március 29., péntek

Teherán elutasította a terrorizmusról szóló amerikai külügyi jelentést

Teherán határozottan elutasította a terrorizmusról szóló amerikai külügyi jelentést, amely azzal vádolja, hogy az elmúlt két évtized legmagasabb szintjére emelte tavaly a globális terrorizmusnak nyújtott támogatását.

– Irán maga is áldozata az államilag támogatott terrorizmusnak, amely ártatlan iráni emberek ezreinek az életét követelte – közölte pénteken Alireza Mirjuszefi, az iráni ENSZ-misszió szóvivője. Hozzátette, hogy Irán minden lehetséges eszközzel tevékenyen részt vesz a terrorellenes cselekményekben.

A szóvivő szerint az amerikai kormányzat nem bélyegezhet meg más országokat a terrorizmus támogatása miatt, amíg maga is támogat terrorcsoportokat a közel-keleti térségben, és támogatja „az izraeli állami terrorizmust”. Mirjuszefi azzal vádolta Washingtont, hogy a terrorizmus megítélésekor kettős mércével mér. Ezzel kapcsolatosan felhívta a figyelmet arra, hogy az Egyesült Államok törölte a terrorszervezetek listájáról a Modzsahedin Halk nevű iráni fegyveres ellenzéki szervezetet, amely az iráni síita vallási vezetők hatalmának megdöntésére szólít, és Szaddám Huszein néhai iraki diktátor hadseregével együtt harcolt Irán ellen az 1980-88-as háborúban.

Az amerikai külügyminisztérium a terrorizmusról szóló országjelentésében azt állította, hogy Irán az elmúlt két évtized legmagasabb szintjére emelte tavaly a globális terrorizmusnak nyújtott támogatását. Ez nagyrészt az iráni Forradalmi Gárda Kudsz Erő nevű, különleges műveletekre szakosodott alakulata, illetve a Teheránnal szövetséges libanoni síita militáns Hezbollah mozgalom közvetítésével valósult meg. – Irán és a Hezbollah terrorista tevékenysége, amely Délkelet-Ázsiában, Európában és Afrikában kitervelt támadások formájában mutatkozott meg, az 1990-es évek óta nem tapasztalt tempót ért el – állították a jelentés szerzői.