2024. március 29., péntek

Száz éve indult az első taxi Budapesten

A budapesti taxizás századik évfordulója alkalmából emléktáblát avattak a Főtaxi jogelődje, az Autotaxi alapítójának, Haltenberger Samunak szombaton Budapesten.

Az ünnepségen Tarlós István főpolgármester az alapító életútját ismertetve kiemelte: Haltenberger Samu munkássága a magyar közlekedés történetének elválaszthatatlan részévé vált. Szavai szerint emléke és példázata örök mementóként megmarad, és köszönetet mondott hagyatéka folytatásáért.
Mint mondta, a taxizás méltán lett népszerű Budapesten, a főváros egyik szimbóluma lett, az első társaság pedig lépést tartott a fejlődéssel.
A főpolgármester kiemelte, hogy ma Budapesten a Főtaxi a legnagyobb szolgáltató, több mint 800 autóval van jelen az utakon. Kitért arra is, hogy a taxizás nem könnyű szolgálat, és megemlékezett azokról a járművezetőkről, akik szolgálat közben hunytak el.
Szunomár Tibor, a Főtaxi vezérigazgatója beszédében felidézte, hogy az első taxitársaság nem elégedett meg azzal, hogy útnak indította a szolgáltatást, a kor legmodernebb újításait és eszközeit alkalmazta. Példaként említette a Drost Tivadarról elnevezett kommunikációs rendszert és a világon elsőként használt automata kocsimosót, amely a korábbi negyven percről két és fél percre csökkentette a folyamatot.
A társaság mai eredményeiről szólva jelezte: a sikernek két összetevője van: az üzleti eredményesség és az utazóközönség bizalma. Megjegyezte: csaknem egymilliárd forintos saját tőkéjük tízszerese a többi társaságénak. A vezérigazgató szólt arról is, hogy felkészültek a taxirendeletben foglalt változásokra, amelyek álláspontja szerint az utasok és a taxisok érdekeit egyaránt szolgálják.
A rendezvényen Kirschner Béla, az alapító unokája felidézte, hogy az első autótaxik 1913. június 1-jén gördültek ki a Kerepesi útról, s a cég fennállásának harmincadik évfordulóján már 988 taxija, 92 autóbusza és több mint 2700-as létszáma volt a társaságnak.
Az emléktábla-avatás után a budapesti taxizás történetét bemutató kiállítás nyílt a Közlekedési Múzeumban, amely egy hónapig látogatható.