2024. április 16., kedd

Reprodukciós egészségügyi nevelés az iskolákban

Őszre tíz vajdasági középiskolában vezetik be a szexuális nevelés tantárgyat, egyelőre kísérleti jelleggel

Reprodukciós egészségügyi nevelés elnevezéssel egy kiterjedt projektum keretében őszre tíz vajdasági középiskolában vezetik be a szexuális nevelés tantárgyat, egyelőre kísérleti jelleggel. A tantárgynak preventív és felvilágosító jellege lesz, az alapvető cél úgy felkészíteni a fiatalokat a felnőtt életre, hogy minél kevesebb legyen a nem kívánt terhesség, és a nemi betegség, hogy a fiatalok minél előbb ráébredjenek a rájuk leselkedő veszélyekre, és tudatosuljon bennük a nemi hovatartozásukkal járó szerepkör, és felelősség – hangzott el pénteken a tartományi kormány Sport és Ifjúsági Titkársága szervezésében tartott sajtótájékoztatón, mely titkárság felkarolta a sok oldalról érkező javaslatot. Mint azt Marinika Čobanu, a titkárság vezetője elmondta, nagyon fontos lenne, hogy a fiatalok Vajdaság-szerte egyformán részesüljenek ennek a tantárgynak az oktatásából, hiszen országunkban aránytalanul magas a terhességmegszakítások száma, ugyanakkor alacsony a kontraceptív szerek használata, kedvezőtlen a nemi úton terjedő betegségek aránya. – A szexuális élet kezdete egyre fiatalabb korra esik, a gyermekvállalás pedig mind későbbi időszakra, épp ezért egyre nagyobb a tér, hogy valamilyen komplikációk kialakuljanak, és felnőtt korban akadályozzák a fiatalok reprodukciós törekvéseit – hangsúlyozta dr. Aleksandra Kapamadžija, aki tagja annak a nyolctagú bizottságnak, amely a projektumot és a következő tanévben már kísérleti jelleggel szereplő tantárgy tankönyvét is kidolgozta. Elmondta azt is, hogy azokban az országokban, ahol hagyományosan szexuális nevelés is folyik az iskolákban, sikerült későbbi életszakaszra tolni az első nemi élmények és közösülés idejét, sikerült továbbá visszaszorítani a nem kívánt terhességek és nemi betegségek számát is.

A tantárgyat az újvidéki Isidora Sekulić Gimnázium, a karlócai Gimnázium, a pancsovai Uroš Predić Gimnázium, valamint a nagybecskereki és ópazovai gimnázium, továbbá az alibunari, óbecsei, nagykikindai közgazdasági-kereskedelmi középiskolák, és az ürögi valamint verseci szakközépiskolák vezetik be, az őszre második osztályosok körében. Amennyiben az eredmények pozitívak lesznek, a titkárság tovább lép: javasolni fogja a tantárgy választhatóvá tételét, beiktatását a tantervbe, mondta a titkár asszony, hozzáfűzve, hogy a prevenció továbbra is a legfájdalommentesebb, legcélravezetőbb és nem utolsósorban a legolcsóbb.

Marija Zotović pszichológus, aki ugyancsak tagja a szóban forgó bizottságnak, kifejtette, hogy a csaknem ezer középiskolás körében végzett felmérés rámutat, hogy szexuálegészségügyi kérdésekben a fiatalok valóban alulinformáltak. Háromnegyed részük a médiából tájékozódik, tekintélyes számban társaikkal cserélnek információt, családi körben azonban nagyon kevesen beszélgetnek nemi kérdésekről. A megkérdezett fiúk 42 százaléka néz pornográf műsorokat (6 százalékuk napi rendszerességgel), a lányok inkább kerülik ezeket a tartalmakat. Minden nyolcadik középiskolás szexuálisan aktív, közöttük háromszor több a fiú, mutatják az eredmények. Érdekes, hogy a gyenge tanulmányi előmenetelűek gyakrabban és fiatalabb korban vállalják a nemi élet kihívásait. A kontraceptív szerek közül a fiatalok 85 százaléka a gumi óvszert részesíti előnyben, a lányok 10 százaléka semmilyen módon nem védekezik a teherbeeséstől. A nemi egészségünket érintő kérdésekben a fiatalok a közepesnél is kisebb átlagtudást mutattak fel, ami ugyancsak arra int, hogy minél előbb be kell vezetni a tantárgyat az iskolai oktatásba és nevelésbe, szögezte le a pszichológus.