2024. április 18., csütörtök

Koszovó mellőzése miatt az albán elnök lemondta részvételét a délkelet-európai országok csúcstalálkozón

Az albán államfő lemondta részvételét a Délkelet-európai Együttműködési Folyamat (SEECP) hét végi ohridi csúcstalálkozóján amiatt, hogy nem hívták meg a koszovói elnököt - jelentette kedd este a macedóniai média.

Bujar Nishani albán elnök szerint ellentétes az térségbeli együttműködés és párbeszéd szellemével az, hogy Atifete Jahjaga koszovói elnököt nem hívták meg az ohridi csúcstalálkozóra. Nishani szerint ez Szerbia nyomására történt, és szöges ellentétben áll a belgrádi-pristinai viszony rendezéséről szóló brüsszeli megállapodással.
A szerbiai külügyminisztérium hétfőn arról tájékoztatott, hogy Szerbia és két másik ország kifogást emelt Atifete Jahjaga koszovói elnök részvétele ellen, mivel a SEECP alapszabálya szerint a szervezet csúcstalálkozóján csak szuverén és nemzetközileg elismert országok vezetői vehetnek részt, márpedig Koszovó nem felel meg ennek feltételnek.
A koszovói elnök is úgy foglalt állást, hogy mellőzése ellentétes a brüsszeli megállapodásban foglaltakkal.
Gjorge Ivanov macedón elnök hivatala is megerősítette, hogy Koszovót nem hívták meg az ohridi csúcstalálkozóra. Magyarázata szerint a SEECP alapító okirata és az eddigi gyakorlat is azt diktálja, hogy Macedónia mások egyetértése nélkül ezt nem teheti meg, kiváltképpen ha tudomására hozzák, hogy emiatt egyes tagországok lemondanák a részvételt.
Az SEECP-t 1997-ban Szófiában hozták létre azért, hogy erősítse a térség államai közti jószomszédi kapcsolatokat, és segítsen a térséget a béke, a biztonság, a stabilitás és az együttműködés övezetévé változtatni. A SEECP egy évvel ezelőtti belgrádi tanácskozásán Albánia, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Görögország, Horvátország, Macedónia, Moldova, Montenegró, Románia, Szerbia, Szlovénia és Törökország képviselői vettek részt.