2024. március 29., péntek

Trófeakikészítés házilag

Javában tart az őzbak vadászatának az idénye. A külföldi bérvadászok már többnyire végigviharzottak a területeken és szerencséjüktől függően elégedetten vagy csalódottan távoztak. Most a hazai vadászok – legalábbis azok akik vagy sok pénzel, jó barátokkal illetve pozicióval vagy összeköttetésel rendelkeznek, – vannak soron. Sokuk számára azonban gondot jelent, mit is kezdjen az elejtett vad fejével, ugyanis nem mindenhol jár a hazai vadásznak – ha hihetetlen szerencse vagy kapcsolat révén ingyen jut őzbak kilövéséhez – teljes kiszolgálás, ami a trófea kifőzését és kikészítését foglalja magába. Nem is beszélve azokról, akik takarékossági vagy más okból maguk szeretik kikészíteni, felszerelni az általuk elejtett vad trófeáját, gondolván, az által lesz teljes az élmény. Ezeknek a vadásztársaknak szeretnék néhány tanáccsal szolgálni.

Először is tudnunk, kell hogy az agancsot viselő nagyvad trófeája lehet kiskoponyás vagy egészkoponyás. A XIX. század végén a kiskoponyás változat volt divatos, aki megőrizte az elődei által elejtett vad trófeáit, tudja, hogy szinte kizárólag a homlokcsont része van a nemritkán cikornyás alátétre erősítve. Hogy ki mit szeret, az ma is ízlés és divat kérdése. Aki nemcsak saját gyűjteményének, hanem kiállításokra szánja a trófeát, az leginkább egész koponyával készítteti ki.
Aki viszont egyedül szeretné az általa elejtett bak trófeáját kikészíteni, először is megfelelő szerszámokat kell hogy biztosítson. Nem mondom, hogy vásároljon, mert nincs szaküzlet, ahol ilyen készletett lehet venni, azt mindenki saját részére állitja össze olyan szerszámokból, amelyekkel a legjobban el tudja végezni a feladatot. Mindenképpen kell éles nyúzokés, csipesz, számos maceráló kampó, spatula... Ezeket a szerszámokat vagy maguk készítjük el, vagy kimustrált sebészeti, fogorvosi műszereket használunk. Ezenkívül kell még egy erős sörtéjű fogkefe, vagy kis méretű gyökérkefe.
A koponya nyúzása, hustalanítása, valamint a szemgolyók és az agyvelő etávolítása a trófea kikészítésének az alapja. Minnél alaposabban végezzük el ezt a munkát, annál könyebben fő ki a koponya, és könyebben tudjuk letisztítani. A kifőtt koponyáról a húsmaradványokat, inakat, porcokat, az orr szivacsos csontjait a maceráló spatulával, csipesszel, vagy kampósra hajlított régi csavarhúzóval és kefékkel tudjuk eltávolitani, míg az agyvelőt az agyüregből erős vízsugárral tudjuk legkönyebben kimosni. (Ne feledjük eltávolitani az agyburkot, mert ha az a koponyában marad, a keletkező „illatfelhő” miatt a feleségünk trófeáastul vág ki bennünket.) A kifőtt koponyát 33 százalékos hidrogénnel – amelyet gyógyszertárban tudunk beszerezni – lehet kifehéríteni. A hidrogénnek nemcsak az a aszerepe, hogy kifehérítsen, hanem fertőtleníti és ki is szárítja a csontot, és a visszamaradt szöveteket is eltávolítja.
A koponya kifőzésénél és fehérítésénél úgyeljünk arra, hogy a víz és a főzéskor keletkező hab ne érje el az agancsot vagy a rózsákat, mert akkor azok is kifehérednek, ami kimondottan csúnya, és kontár munkára vall. Az agancs a színét a bak által a barka letisztításához használt dörzsölőfában lévő csersav és szinezőanzagok adják. Ezek a festékanyagok többnyire vízben oldódnak, ezért kerülendő az agancs durva, bő vízzel történő mosása és áztatása.
Egy dolog azonban bizonyos: az aki nem bízik kézügyeségében, vagy ahogy nálunk mondani szokás, regrutagyomrú, ne kísérletezzen, mert kontár, türelmetlen mukával a trófeát tönkre lehet tenni. Nem is szólva a rosszul kifőzött, nem kellőképpen letisztított trófea szalonképtelen „illatáról”.