Először nevezte nyilvánosan is veszélyes riválisnak Kínát az Egyesült Államok. Az amerikai védelmi minisztérium, a Pentagon legutóbbi jelentésében le is írja, mi fenyegeti leginkább az USA-t az ázsiai nagyhatalom irányából. Eszerint Kína a virtuális térben egyre nagyobb erőbedobással támadja az amerikai célpontokat. Peking emberei igyekeznek minél több kormányzati, gazdasági, katonai és egyéb adatot ellopni az amerikai komputerrendszerekből, hogy Kína hasznosíthassa azokat.
(Léphaft Pál karikatúrája)
Peking tagadja, hogy az interneten, vagyis a virtuális világban szakértői csapatokkal kémkedne az USA után, és titkos adatokat lopna tőle. Kína szerint az sem igaz, hogy a virtuális térben amerikai célpontokat támad.
Az informatikusok, de már a laikusok körében sem titok, hogy a virtuális térben jó ideje kíméletlen harc dúl sok ország között. Kína sem kivétel. Sőt, az a hír járja, hogy a netes kémkedésben épp az ázsiai ország jár az élen.
Az adatlopás, vagy a kémkedés csupán egy része a virtuális világban zajló cselekményeknek. A törvénytelenségek enyhébb formája, hiszen sokkal „véresebb” dolgokat is művelnek a láthatatlan területen. Ezek pedig valóságos kiberhadseregek nevéhez fűződnek. Néhol tagadják, néhol elismerik létüket. Mégis, amikor az illetékesek megszólalnak, általában azzal érvelnek, hogy a (hivatalosan nem létező) kiberhadseregük kizárólag védelmi célt szolgál.
Védekezni pedig egyre erőteljesebben kell, hisz a virtuális térben (hadüzenet nélküli) világháború dúl. Állítólag már a harmadik. Ebben a küzdelemben a fejlett, már-már folyton a neten élő nyugati országoknak rengeteg a vesztenivalójuk. Szakértők szerint az online kémkedés és kibertámadások évi 250 milliárd dolláros kárt okoznak a világon.
Az online világháború a való élet arcvonalai, feszültséggócai mentén húzódik. Ahol a valóságban is államközi konfliktus létezik az a virtuális térben is tetten érhető. Ezért gyakran fordul elő, hogy indiai és pakisztáni, észak- és dél-koreai, vagy éppen izraeli és palesztin (arab) kiberharcosok egymás országának komputeres rendszereit támadják.
Az utóbbi hónapokban Észak-Korea többször riogatott (atom)háborúval, de nem váltotta be fenyegetését. Kiberserege azonban súlyos csapást mért az ellenségnek tartott Dél-Koreára: nemrég átmenetileg kiütötte a déli szomszéd online banki szolgáltatásait.
Tavaly novemberben, amikor Izrael lecsapott a Gázai övezetre 44 millió kibertámadást hajtottak végre külföldről a zsidó állam kormányának komputerei és honlapjai ellen.
Szakértők szerint 2013 lehet az első év, amikor az egyes országok katonai hackerei által indított láthatatlan csaták következményeként már emberek fognak meghalni.
A célpontok ebben a rejtett háborúban az egyes országokban kiszemelt kormányzati, intézményi és (nagy)vállalati informatikai, illetve számítógépes rendszerek, amelyek bizalmas és titkos adatokat őriznek, vagy fontos feladatokat látnak el. Ezek közül is kiemelkednek az atomerőművek, továbbá az energiaellátó, a fontos infrastrukturális, a telekommunikációs, a tömegközlekedést irányító, vagy akár a banki (pénzügyi) rendszerek. A kibertérből (interneten keresztül) érkező virtuális ellenség akár egyetlen paranccsal (sokszor vírussal) megszerezheti az ellenséges ország bankjainak adatait, beavatkozhat egy-egy atomerőmű munkájába (amelynek akár leállás, rosszabb esetben robbanás lehet a vége), elzárhatja valamelyik nagy kőolaj-, vagy gázvezetéket, üzemen kívül helyezhet távközlési, esetleg katonai műholdakat, felboríthat közlekedésirányító (vezérlő)rendszereket és romba döntheti komoly ipari létesítmények munkáját is.
A közelmúltban már államok között is dúltak virtuális csaták. 2007-ben orosz állami részvétellel zajlott le az észt kormányhivatalok elleni kibertámadás, 2008-ban pedig a Grúzia elleni hagyományos katonai akcióval egy időben Moszkva online hadműveletet is végrehajtott.
Az egyik leggyakrabban emlegetett támadást az USA nevéhez kacsolják. Ennek az volt a lényege, hogy az amerikai hadsereg szakértői 2010-ben (az interneten keresztül) az iráni atomlétesítmények komputerrendszereibe bejuttatták a Stuxnet vírust. Ez a „fegyver” komoly üzemzavart okozott a nukleáris kutatásokat és urándúsítást végző iráni központokban. Valószínűleg évekkel visszavetette Teherán atomprogramját, amelyről a Nyugat azt gyanítja, hogy nem békés célokat szolgál. Figyelemre méltó az a 2013. februári eset is, amikor fél Európa kormányszervereit végigpusztította egy kémprogram.
Több országban – állami támogatással – zajlanak fejlesztések egy-egy virtuális csata megnyeréséért. Így a támadók egyre kifinomultabb kibernetikai fegyvereket vethetnek be. A kívülállók nem sokat tudnak ezekről. Azért, mert láthatatlanok és titokban tartják őket.
Egyetlen ügyes kiberkatona (komputer mellett ülő, képzett hús-vér informatikus, vagy hacker, cracker) is elég ahhoz, hogy akár egy paranccsal (vírussal) nagy zűrzavart keltsen az ellenség háza táján. A magányos harcosok kora azonban lejárt.
A világ 15 legerősebb hadseregéből 12-nek már van online hadviselésre alkalmas egysége. Ezek átfogó hadműveletekre is képesek, hisz több száz, de olykor (mint az USA, Kína, Oroszország, India, vagy Irán esetében) több ezer emberből állnak és olyan saját kiberfegyvereket (vírusokat) fejlesztenek, amelyekkel óriási károkat okozhatnak az ellenség komputeres rendszereiben. Azokon keresztül pedig a valós életben. Japán a napokban alakítja meg különleges egységét (a hadseregen belül) a kibertámadások elhárítására. A tokiói kormány munkáját e tekintetben pedig a 2015-ben megalakítandó kiberbiztonsági központ lesz hivatott segíteni.
A Pentagon márciusban 13 programozócsapatból álló hadosztályt alapított támadó jellegű online bevetésekre, és ezt a közeljövőben hackerekből, kódtörőkből és biztonsági szakértőkből álló 4000 fős hadsereggé akarja fejleszteni. Az USA tehát nagy erőkkel készül arra, hogy ne csak a hagyományos hadserege legyen a legerősebb a világon. Idén 4,7 milliárd dollárt költ kibervédelemre, a támadásra szánt összeget nem közölték.
A Washington vezette nyugati katonai szövetség már 2008-ban létrehozta a NATO Kibervédelmi Együttműködési Központját az észt fővárosban, Tallinnban, ahol tavaly márciusban kiber hadgyakorlatot is tartottak. A Pentagon pedig már 2009-től Kiber Parancsnokságot működtet az egyre gyakoribb és főként Kínából eredeztethető hacker-fenyegetések kivédésére. A NATO nemrég kiberháborús kézikönyvet is „rendszeresített”.
Az USA mellett Oroszország és Kína is látványos sikereket ért el a kiber hadszíntereken. Kína elsősorban hagyományos és ipari kémkedésre összpontosít. Szakértők egyetértenek: az online kémkedési ügyek 96 százaléka mögött kínaiak állnak.
A műveletekben a fő szerepet a hadsereg – hivatalosan letagadott – 61 398-as elit egysége játssza, amely állítólag egy sanghaji irodaháznak álcázott központból portyázik a virtuális világban. Tagjai hajthatták végre az eddigi legkiterjedtebb kiberkémkedést, a Sötét patkány hadműveletet is, amelynek során egész e-mailarchívumokat, kutatás-fejlesztési dokumentációkat, szerződéseket loptak el nyugati kormányhivataloktól, nemzetközi szervezetektől, hadiipari és energetikai óriáscégektől.
A kiberhadviselés lendülete nő, hisz az online harctéren a vírusfegyverekkel a hackerkatonák viszonylag kevés pénzből rettenetesen nagy kárt tudnak okozni az ellenségnek. Az USA-ban, Kínában, Japánban, Indiában és másutt szinte bele se mernek gondolni mekkora veszteséget okozna egy-egy saját nagyváros áram-, vagy vízellátásának megbénítása ellenséges vírussal.
Talán nem véletlenül hasonlították nemrég amerikai és kínai szakértők a kibertámadást az atomrobbantáshoz. A virtuális atombombáról ugyanakkor nem bizonyítható be, hogy ki dobta le. A kibertérben el lehet tüntetni a támadó szinte minden ismertető jelét.
Tagadhatatlan, hogy a gazdaságilag legfejlettebb országok kiberhadseregei között gyilkos fegyverkezési verseny alakult ki. A frontok és harcmodorok is jól kivehetőek már: az amerikaiak kapnak is, de válaszcsapást is mérnek, a kínaiak elsősorban kémkednek és adatokat lopnak; mások (így az észak-koreaiak, vagy az irániak) szinte kizárólag ártani akarnak. Úgy, hogy minél nagyobb kárt okoznak ellenségüknek.
