2024. április 20., szombat

Gyászjelentéssel keltették halálhírét a bácsföldvári helyi közösség elnökének

A DP községi szervezete sajtótájékoztatón ítélte el az ismeretlen elkövető(k) tettét

Szomszédjaitól hallotta azt a hírt Vladimir Jovanović, a bácsföldvári helyi közösség elnöke a minap, miszerint ő néhány nappal ezelőtt meghalt, és el is temették. Az erről szóló gyászjelentés a helyi közösség előtti hirdetőtáblán jelent meg, abban az szerepelt: az elhunytat a helyi közösség tanácsa gyászolja. Az ügyben a rendőrség nyomoz.

Az esetet tegnap sajtótájékoztatón ítélte el a Demokrata Párt községi szervezete, amelyen többek között arról is tájékoztatták az újságírókat, hogy három tagjuk – Suzana Đukić, Muzslai Katalin és Sinkovics László – a jövőben függetlenként ül majd a községi képviselők soraiban.

– Óbecsén is tanúi vagyunk a kilépések-átigazolások országos trendjének. Számomra a párttagság morális kérdés: erkölcsi megfontolásból tagosodunk be, ugyanezért lépünk is ki egy pártból. A három demokrata párti képviselő motivációja ismeretlen a számunkra. Ők, állításuk szerint, függetlenként folytatják a politizálást, de tudjuk, hogy a függetlenség csupán mítosz, nemsokára ők is csatlakozni fognak valamely tömörüléshez. Mi heten, akik maradunk a frakcióban, továbbra is konstruktív ellenzékként fogunk viselkedni a községi képviselő-testületben – jelentette ki Slobodan Zlokolica frakcióvezető, tartományi képviselő. A három képviselőt a DP kizárja soraiból.

Miloš Konjević, a DP óbecsei szervezetének alelnöke kedden arról értesült: az ő neve és adatai is szerepelnek azon a petíción, amelyen a rendkívüli tartományi választások kiírását kívánják kiharcolni a tartományban ellenzékben lévő politikai pártok.

– Megnéztem a szóban forgó listát, azon az én nevem és személyes adataim szerepelnek, de a nevem mellett feltüntetett telefonszám nem az enyém és az aláírás sem. Nem állítjuk, hogy az Óbecsén gyűjtött aláírások esetében is történtek hasonló visszaélések, szeretnénk azonban megnézni az itt készült listát is – mondta Miloš Konjević.

A DP óbecsei szervezete egyébként június 15-én tartja meg tisztújító közgyűlését. Ezen elnökjelöltként Slobodan Zlokolica fog indulni.