2024. április 20., szombat

Zsolnay-kerámia nélkül

A zöld szökőkút felújítási munkálataira 100 millió dinárt különítenek el a városi költségvetésből

Még az idén megkezdődik a zöld szökőkút felújítása. Mint azt Modest Dulić polgármester elmondta, jelenleg a megfelelő tervek kiválasztása zajlik. Két terv közül fogják a szakemberek kiválasztani a kedvezőbbet, de már most lehet tudni, hogy a szökőkút nem Zsolnay-kerámiából épül újjá.
– Több javaslatból kiválasztottunk kettőt. Az egyik szerint a zöld szökőkutat fel kell újítani. Nagy a valószínűsége annak, hogy a felújítás során nem használunk Zsolnay-kerámiát, hiszen amellett, hogy nagyon drága annak beszerzése, a gyártó nem szavatolja a kerámiaelemek tartósságát. A gyártó javaslata szerint ugyanis csak akkor lehet a Zsolnay-elemeket tartósan megőrizni, ha fadobozzal védjük meg, vagyis a szökőkút fölé faborítást kellene helyeznünk minden évben novembertől márciusig, és csak ilyen feltételek mellett kapnánk jótállást a kerámiára. Az a téli védelem, amit a kék szökőkút felett alkalmazunk, nem megfelelő a gyártók szerint, úgy vélik, a kerámia így kondenzálódhat és ebben az esetben sem tűri megfelelő módon az időjárási viszonyokat. Vagyis ha a zöld szökőkút felújítása mellett döntünk, akkor a Zsolnay-kerámia helyett zöld márvány elemeket használunk majd, hiszen a márvány jobban tűri a városunkra jellemző időjárási viszonyokat – magyarázta a polgármester.
Mint hozzátette, a másik javaslat egy teljesen új szökőkút építésére vonatkozik, ami olcsóbb megoldás lenne, viszont nem hordozza magában a zöld szökőkút identitását, amit viszont mi, szabadkaiak már megszoktunk. Reményeim szerint nagyon gyorsan megszületik majd a végső döntés, és megkezdhetjük a munkálatokat – mondta.
Mint arra Modest Dulić rámutatott, a tervek szerint már ebben az évben el lehet kezdeni ezeket a munkálatokat, hiszen a keretösszeget is elkülönítették a városi költségvetésből.
– Előszámításaink szerint 110 millió dinárra van szükség a zöld szökőkút felújításához. Ezeket a munkálatokat is két éven belül tudnánk elvégezni. Az idén 50 millió dinárt különítettünk el, jövőre további 60 millió dinárt szeretnénk ezekre a munkálatokra fordítani. Azt remélem, hogy nem lesz szükség ilyen sok pénzre, hanem olcsóbban is elvégeztethetjük majd a munkálatokat – mondta a polgármester.

A középiskolás ballagók városi körsétája minden évben a szökőkútnál, vagy a szökőkútban végződik. Amióta a zöld szökőkutat lezárták, helyette a kék szökőkutat veszik célba a fiatalok, hogy megfürödhessenek annak vizében. Tegnap is így tettek volna, ám a kék szökőkúton javításokat végeznek, így nem volt benne víz. Ennek ellenére a fiatalok biztonságára nemcsak a rendőrök, hanem a kommunális rendőrök is vigyáztak.
A polgárok közül sokan elítélik ezt a viselkedést, a szökőkút rongálásától tartanak.
– Természetesen ez a nap ezekről a fiatalokról szól, és azt meg kell ünnepelni. Persze ennek az ünneplésnek is meg vannak a saját határai, ugyanis meg kell őriznünk a kék szökőkút értékeit. Magam fogom kérni azokat az intézkedéseket, amelyek ugyan lehetővé teszik az ünneplést, de megőrzik a városi értékeket is, hiszen egy-egy javítás az ilyen objektumokon, nagyon sokba kerül. Például ahhoz, hogy a zöld szökőkút Zsolnay-kerámia elemeit kicseréljük, 250 ezer euróra lenne szükség szállítási- és vámköltségek nélkül – mutatott rá Modest Dulić polgármester.