2024. március 29., péntek

Befejeződött a vetés az óbecsei határban

Befejeződött a tavaszi vetés az óbecsei községben, ahol több mint 35 000 hektár termőföldet vetettek be a gazdák. Anđelko Mišković mezőgazdasággal és falufejlesztéssel megbízott tanácstag szerint a munkálatok rendben, fennakadások nélkül folytak a határban.

– Mintegy 15 százalékkal kevesebb répát vetettek az idén a gazdák, mint tavaly, de az ősszel ennyivel több búza került a földekbe – minden egyéb növényből a korábbihoz hasonló termés várható. Az ítéletidő, amely komoly károkat okozott Topolyán és Szabadkán, az óbecseieket megkímélte, senki sem jelentett be kárt. 45 liter eső hullott, ami a mezőgazdasági termelőknek jól jött, a zöldségtermesztők azonban nem örültek neki – jelentette ki a tanácsos, aki szerint búzából és árpából jó hozamokra lehet számítani.

A tavaszi vetés során az óbecsei községben több mint 18 hektáron kukoricát, 6000 hektáron szóját, 5000 hektáron napraforgót, 4000 hektáron cukorrépát vetettek el. Ezer hektáron terem majd zöldség, nyolcezer hektáron pedig búzát fognak aratni.