2024. április 19., péntek

A tartomány semmi újat nem kér

Bojan Pajtić: A deklarációt azoknak ajánljuk a figyelmébe, akik megsértették a tartomány jogait érintő törvényeket

Bojan Pajtić, a tartományi kormány elnöke a B92 RTV Kažiprst (Mutatóujj) című műsorában vendégeskedve elmondta, hogy az európai integráció miatt előbb vagy utóbb módosítani kell Szerbia alkotmányát, ugyanakkor ennek még nem jött el az ideje. A Demokrata Párt az alkotmány tiszteletben tartását és nem annak módosítását kéri, magyarázta Pajtić, majd örömének adott hangot, hogy a Tartományi Képviselőház hétfőn elfogadta a vajdasági deklarációt, amely a törvények tiszteletben tartására hívja fel a figyelmet.

(Fotó: Ótos András)

(Fotó: Ótos András)

– A vajdasági kormány egyedül a tartományi képviselőházhoz fordulhatott. A deklarációt azoknak ajánljuk a figyelmébe, akik megsértették a tartomány jogait érintő törvényeket. Nemcsak a költségvetésről van szó, hanem számos más jogszabályról is. A deklarációt minden intézményhez eljuttatjuk, külföldi országok intézményeihez vagy kormányaihoz azonban nem fordulunk segítségért. Szerbia belügyéről van szó. Ha tiszteletben tartanák a tartomány rendelkezéseit, akkor a mostaninál sokkal több munkahelyet nyithatnánk, tehát itt egy össztársadalmi kérdésről van szó. A deklarációt azok kifogásolják, akik azt el sem olvasták, és akik eleve rosszakaratúak. A dokumentum egyetlen megkérdőjelezhető szót sem tartalmaz. Vajdaság statútuma azt részletezi, hogy a tartomány milyen keretek között mozoghat. A deklarációval semmi újat nem kérünk. Tudjuk, hogy pillanatnyilag hiába kérnénk nagyobb felelősséget és hatásköröket a tartománynak. Azt szeretnénk, ha a köztársaság tiszteletben tartaná a tartományban élő polgárok meglévő jogait. Sértő, hogy egyesek szeparatistaként tüntetnek fel – nyilatkozta Pajtić.

A Tartományi Képviselőház ülése előtt az ellenzéki Szerb Haladó Párt és a Szerbiai Szocialista Párt képviselői 160 ezer aláírást adtak át a képviselőház iktatójában, és ezzel követelték Pajtić távozását, valamint a rendkívüli tartományi parlamenti választások kiírását. Pajtić szerint az aláírások nem autentikusak. A B92 RTV műsorában a tartományi kormányfő elmondta, hogy az aláírásokat tartalmazó lista első oldalán mindegyik nevet és vezetéknevet ugyanazzal a kézírással írták alá. Több mint száz olyan név és vezetéknév van, amelyet ugyanazzal a kézírással írtak alá, mondta Pajtić.

– Néhány vezetéknév, név és személyi szám több helyütt is feltűnik a listán. Bizonyos adai aláírókat fel is hívtunk telefonon. Ezek az emberek azt mondták, aláírásukkal a vajdasági rendőrség állományának a növeléséhez kívántak hozzájárulni. Minderre semmi szükség nem volt. A 160 ezer aláírás egyébként is Vajdaság összlakosságának a nyolc százalékát teszi ki. A nyolc százalékot nem lehet többségként feltüntetni. Az aláírásoknak semmi súlya nincsen. Esetleg akkor lenne, ha autentikusak lennének, és többen írtak volna alá – fogalmazott Pajtić.

A tartományi kormány elnöke szerint a vajdasági hatalom média-hajtóvadászat áldozata. Pajtić elmondta, néhány nappal ezelőtt az egyik napilap azzal a kérdéssel kereste fel a tartományi kormányfő kabinetjét, hogy az utóbbi egy évben valóban megduplázódott-e a tartományi hivatalokban dolgozók száma. A szóban forgó napilap azt a választ kapta, hogy pont ellenkezőleg, százzal csökkent a hivatalnokok száma, a lapban azonban mégis az jelent meg, hogy Pajtić megduplázta az alkalmazottak számát – mesélte Pajtić.