2022. augusztus 7., vasárnap

„Létezik isteni igazság”

Egy éve választották államfővé Tomislav Nikolićot

Egy évvel ezelőtt tartották a köztársasági elnökválasztások második fordulóját, amikor Tomislav Nikolićnak a haladók jelöltjének sikerült felülkerekedni Boris Tadić addigi államfőn. A szavazatszámlálást követően a választási bizottság közölte, hogy Nikolić a szavazatok 49,51 százalékát szerezte meg, ellenfele pedig 47,35 százalékot kapott. A második körben a szavazásra jogosult polgárok 46,32 százaléka vett részt.

Győzelmének kihirdetése alkalmával, a Szerb Haladó Párt székházában Nikolić elmondta, Szerbia nem tér le az európai útról, illetve ígéretet tett, hogy megvédik a Koszovón élő szerbeket.

„Létezik isteni igazság” – mondta ekkor újságíróknak és köszönetet mondott a népnek.

Az elnökválasztáson aratott győzelem után egy évvel Nikolić elmondta, elégedett mindazzal, amit sikerült elvégezni, amióta államfővé választották, de mint hozzátette, az értékelést a polgárokra hagyja.

A Prva tévének nyilatkozva kiemelte, hogy a minden oldalról érkező ellenállás ellenére is igyekezett, hogy ne kövessen el mulasztást.

„Az első évben az elutasítás és bizalmatlanság falába ütköztem, miszerint átmeneti megoldás vagyok, a nép tévedése, amelyért a nép majd bosszút áll. Munkatársaimmal azonban kitartóak voltunk, sokat megtettünk” – fogalmazott.