2024. április 19., péntek

Várni kell még a hídra

A NATO-nak 14 évvel ezelőtt többszöri próbálkozás után sikerült ledöntenie az újvidéki Žeželj hidat, ma 2013-at írunk, és még mindig nem tudni pontosan, mikor készül el az új híd. Az építését tavaly tavasszal kezdték meg, és az eredeti tervek szerint ez év végén készült volna el. Persze, azóta több nehézségbe ütköztek a hídépítők, a szakértők azt mondják, a legoptimistább előrejelzések szerint is csak a jövő év végére készülhet el a Branko Žeželj építészmérnök nevét viselő híd.

Egyelőre a Dunán csak egy ideiglenes, szétszerelhető vashíd biztosítja a vasúti közlekedést, holott az eredeti tervek alapján már nyolc éve ki kellett volna vonni a forgalomból, évente több millió dinárba kerül a fenntartása, és így sem mondható teljesen biztonságosnak.
Srećko Ugrica, a Žeželj híd építési projektjének az igazgatója elmondta a Magyar Szónak, hogy az új Žeželj híd építése már a kezdetben késett, de az igazi meglepetés akkor történt, amikor a búvárok óriási betondarabokat találtak a régi híd dunai oszlopánál, nagy mélységben.
- Ez azért volt meglepetés, mert a híd építésének a kezdetén egy holland vállalat azzal volt megbízva, hogy tisztítsák meg a Duna medrét a lebombázott híd betontörmelékétől. Ezt ők részben el is végezték, illetve megtisztították a Dunának azt a részét, amelyen a folyami forgalom bonyolódik le, a többi részt azonban nem tisztították meg – mondta Ugrica. Hozzátette, nagyban folynak a munkálatok a part mindkét oldalán, a parton elhelyezkedő hídlábakat már befejezték.
-

 A négy szárazföldi oszlop már elkészült, de az ötödiket nem kezdhetjük el építeni addig, míg meg nem tisztítjuk a Duna medrét a régi oszlop körül. Egyelőre a búvárok segítségével megpróbáljuk megállapítani, mekkorák ezek a betonblokkok, hol helyezkednek el. Tudni kell, hogy a Dunában nagyon rosszak a látási körülmények, a búvárok kötelekkel próbálják lemérni és felmérni a betonblokkok elhelyezkedését. Ez kb. egy hónapot vesz igénybe, és további egy hónapig tart a kiemelésük. Miután megtisztítjuk a középső láb körül a terepet a betonblokkoktól, ki kell pumpálni a láb körül a több méteres iszapot, hogy hozzáférjünk a régi láb alapzatához. Ekkor következik a középső láb megerősítése, a híd ívei az év végéig át kellene, hogy érjenek a Dunán. A kisebb ívnek már folyik az összehegesztése, a napokban érkeznek meg az utolsó elemei, összesen több mint 300 teherautónyi rész érkezik Olaszországból. Ez az rész a péterváradi oldal feléről nyúlik majd a Duna fölé, a nagyobb ívet pedig a nyár közepéig szállítják le. Az újvidéki partról induló ív 42,74 méter magas lesz, a kisebb pedig 34,37 méter – magyarázta Ugrica.

Ha elkészül a középső hídláb, az íveket uszályokon viszik majd be a Duna közepéig, itt fog találkozni a két híd-ív. A projekt igazgatója nem akart jóslatokba bocsátkozni a híd befejezésével kapcsolatban, szerinte a legderűlátóbb előrejelzések szerint a jövő év végéig elkészülhetne a híd, de mivel állandóan problémákba ütköznek az építés folyamán, nem merészel dátumot mondani. A híd megépítésére előrelátott eredeti pénzösszeg nem lesz elég, hiszen a többletkiadások miatt valamennyivel többe kerül majd, de még nem tudni a pontos összeget.

Az új híd öt oszlopon helyezkedik majd el, de ezekből csak egy lesz a Dunában, méghozzá a régi oszlop helyén, a többiek a péterváradi és az újvidéki oldalon fog elhelyezkedni. Kinézésében a régi híd hasonmása lesz, csupán az íveket a hídtesttel összekötő rácsszerkezeten változtatnak. A híd hossza 474 méter lesz, szélessége 30,78 méter. Két vasúti sínpár fut rajta, a gépjárművek pedig két sávon közlekedhetnek majd. Ezen kívül, két gyalogjárda, és két kerékpárút is lesz az új hídon.
A Žeželj híd acélkonstrukciójának megépítését az Európai Unió az IPA alap vissza nem térítendő keretéből finanszírozza, amelynek összege 26,2 millió euró. Vajdaság Autonóm Tartomány és Újvidék városa az ideiglenes híd szétszerelését és az új felszerelését támogatja összesen 19,1 millió euróval. A tartomány és a város ezt 2:1 arányban pénzeli, ami azt jelenti, hogy a tartomány 12,7 milliót biztosít, a város pedig 6,4 millióval járul hozzá.
A híd építését a versenypályázaton az Azvi – Taddei – Horta Coslada olasz-spanyol konzorcium nyerte meg, azzal, hogy az építkezésen részt vesznek még a belgrádi Mostogradnja és a Geosonda vállalatok is. A projektum tervezett megvalósítási időszaka 2011. március 11. - 2013. november 10.