A vágóhídnak átadott sertésekért járó 1000 dinárnak se híre, se hamva. A mostani 22 dináros kukoricaár mellett elfogadható a hízott sertés kilogrammonkénti 160–180 dináros ára, de kérdés, hogy meddig sikerül tartani, az élőállat- és húsbehozatal letöri-e a termelők kedvet?
Évek óta beszédtéma állattenyésztésünk válsága, a termelés folyamatos csökkenése. Az okok jól ismertek: termelési bizonytalanság, depresszív árak, a gazdák kiszolgáltatottsága. Bár nyitott az európai piac a húskivitel előtt (szarvasmarha), ezt a lehetőséget mégsem tudjuk kihasználni a szerény törzsállomány és szaporulat miatt. A mezőgazdasági termékek kivitelének szerkezetében jelképes értéket képvisel a hús és a húskészítmények sora. Az időszakonkénti hús- és tejimport is megerősíti (vita tárgyát képezi, hogy indokolt-e), hogy állattenyésztésünk összességében egyre inkább az önellátás felé hajlik. A mezőgazdasági háztartások összeírásának az állatállományra vonatkozó eredményei – hazai vonatkozásban – nem szolgálhatnak összehasonlítási alapul, de ha figyelembe vesszük a fejlett mezőgazdaságú országok állattenyésztésének szintjét, látható a lemaradás. Szerbiában a 631 122 gazdaság egyebek mellett 908 990 szarvasmarhát, 3 403 288 sertést, valamint több mint 1,7 millió juhot tart/tenyészt. Vajdaságban legfejlettebb a sertéstenyésztés a dél-bácskai körzetben, ahol 332 448 egyedet számlál a sertésállomány, a legalacsonyabb szintet pedig Dél-Bánátban jegyzik 85 729 egyedszámmal. A mezőgazdasági szaktárca – ez az agrártámogatási törvényből is kiviláglik – megkülönböztetett figyelmet fordít az állattenyésztés föllendítésére, de igyekezetének árnyoldala, hogy a gazdákat megillető pénz (tenyészállatok és vágóállatok után járó támogatás, tejprémium) jókora késéssel érkezik. A termelésben (ez mind a sertés-, mind a szarvasmarha-tenyésztésre, a tejtermelésre vonatkozik) a gondok ellenére is mindenekelőtt azok a gazdák tartanak ki, akik hosszú évekkel ezelőtt jelentős beruházásokkal alapozták meg, s azóta is folyamatosan bővítik, korszerűsítik a termelést. Vajdaságban az egyik jelentős sertéstelep, példás családi vállalkozásban, Tóthfaluban üzemel.
– Nemzetgazdaságunkban a mezőgazdaság kínálja a legtöbb és a legváltozatosabb munkalehetőséget, vállalkozási formát, és leginkább a gazdán áll, hogy milyen léptekkel fejlődik, fejleszt. A hozományba kapott öt hold termőfölddel, egy fejőstehénnel és egy anyakocával kezdtük a gazdálkodást. Én nem szántottam lovakkal, mert az 1960-as évek végén, a hetvenes évek legelején már a kisgazdaságokban is megjelentek a traktorok, én nem idegenkedtem a gépektől, mint sok gazdatársam. Megvásároltuk az első traktort, kapcsolható eszközöket, csőtörő kombájnt és gépi szolgáltatást végeztem, mert az öt hold föld szerény megélhetést szavatolt volna – mondja Szabó Ernő, a tekintélyes gazda, aki a gépesítés és a föld mellett az állattenyésztésnek sem fordított hátat. – Az elmúlt negyven évben nem történt meg, hogy legalább 3-4 éven keresztül biztonságot és kiszámíthatóságot szavatoló, stabil terményárak lettek volna, az állattenyésztésben ma is gyakoriak az áringadozások, de mindig úgy tartottam, hogy a növendékmarhát vagy a hízott sertést bármikor pénzzé tehetem, a kis területről származó búzáért vagy kukoricáért pedig évente legfeljebb egyszer kapok pénzt.
– Volt itt a gazdaságon fejőstehén, növendékmarha meg sertés is, de időközben a sertéstenyésztésre szakosodott a gazdaság.
– Megtapasztaltam, hogy egy ágazatot érdemes választani, s az mellett folyamatosan kitartani, miközben a tőke fordulása sem mellékes, így döntöttünk a sertések mellett. Ahogy szaporodtak a faluban a traktorok, egyre kevesebb volt a bérmunka, így a saját gazdaságunk bővítésében és korszerűsítésében találtam meg a járható utat, olyképpen, hogy a növénytermesztés és a sertéstenyésztés karöltve jár, s ha búzából, kukoricából akad piaci felesleg, azt kellő időben értékesítjük. Családi vállalkozásban 300 holdat művelünk és 100 anyakocát tartunk, a malacokat meghizlaljuk és úgy értékesítjük.
– Hogyan megválasztani a legjobbnak vélt fajtát, illetve hibridet?
– Tiszta fajtával már nem is találkozunk a telepeken. A nemesítők célja, hogy minél jobb tulajdonságú és magas hússzázalékú hibrideket tenyésszenek ki, így mi is több fajtával próbálkoztunk. Volt farmunkon lapály, durrock, pietrain, ezeknek a fajtáknak különböző keresztezései, de több évig tartó útkeresés után a jó tulajdonságú, tiszta vérvonalú yorkshire fajta mellett döntöttünk. Azt tapasztalom, hogy éghajlati viszonyainkban, tartási körülményeinkben ez a fajta teljesít legjobban – veszi át a szót Szabó Csaba, s azt is hozzáteszi, hogy az a legcélszerűbb, ha a farmon bezárul a termelési kör, vagyis a törzstenyészet biztosítja a hizlalásra kerülő malacokat, és a takarmányt is a gazda termeli meg. – Kezdetben szemre szép malacokat is vásároltam, le sem ellenőriztem a származási helyet, a tartási körülményeket, persze, hogy betegségeket hoztam be a gazdaságba, az elhullás meg az állatorvosi beavatkozások csak tetézték a termelési költségeket, s úgy döntöttünk, hogy kizárólag a saját anyaállományunk malacait hizlaljuk, szigorúan ellenőrzött szelekcióval választjuk ki az anyakoca-utánpótlást.
– Ebben a munkában az éveken keresztül szerzett tapasztalatokra és a szakirodalomra támaszkodik a gazda, vagy együttműködik a tudományos intézetekkel.
– Az iparszerű termelésben is sokat jelent a tapasztalat, de a tudománynak is megvan a maga helye és szerepe. Mivel törzskönyvezett, állandóan felügyelt állományt tartunk, az újvidéki Állategészségügyi Intézet szakembereinek tanácsai alapján kerülnek továbbtenyésztésre a kiválasztott malacok. Meghatározó a küllem, mert csak az első vagy második fialás után derül ki, hogy az örökletes tulajdonságok milyen mértékben jutnak kifejezésre. A takarmányozási tudnivalók alapjait, a receptúrákat a szakirodalom folyamatos kísérése biztosítja, de szaktanácskozásokon is részt veszünk.
– Előnyére szolgál a gazdaságnak, hogy az alaptakarmányt, a kukoricát, a búzát és az árpát egyedül termelik meg, és itt történik a jó minőségű táp keverése is.
– A takarmányozás külön tudomány! Az állatok fejlettségi kora határozza meg a fehérjeszintet, az összetételt, tehát más-más az indító táp, a süldők takarmánya és a hizlalásban alkalmazott fehérjedús táp összetétele. Ami fontos, hogy a termelési ciklusban nem ingadozhat a takarmány minősége, drágaságra, alacsony sertésárra hivatkozva nem lehet úgymond „kispórolni” a premixet, a vitaminokat a tápból, mert gyönge malacokat választunk le, később elhúzódik a hizlalási ciklus, és állatorvosi költségekkel is számolni kell. A tavalyi rossz minőségű kukoricatermésből nem lehetett kifogástalan minőségű takarmányt készíteni, de hogy mégis etetőkbe került a mikotoxinokat tartalmazó kukorica, azt elsősorban a tejtermelők érezték meg az aflatoxinbotrány kirobbanásával. Jelentős mennyiségű 2011-es termésű kukoricát tároltunk, vásároltunk is, így tudjuk biztosítani a megfelelő minőségű takarmányt, mert a tavalyi termés legnagyobb részét fűtésre használtuk. Eléggé lesújtó látvány, hogy májusban üresek a górék. Talán nem ismétlődik meg a tavalyi esztendő...
– Lisztes, száraz táp kerül a sertések elé, vagy a fokozatosan teret hódító nedves táppal történő takarmányozást választották?
– Az a legegyszerűbb, hogy száraz, lisztes táppal töltjük föl az önetetőket, de kísérletként a nedves táppal történő etetést is alkalmazom. Ezzel a módszerrel jól hasznosul a takarmány, egyedüli hátránya, hogy mivel kevés állat fér hozzá, így többet kellene felállítani, ami jelentős beruházás, tehát maradunk a száraz táppal történő takarmányozásnál. Az etetőkhöz elválasztó korlátokat építettünk be, hogy a gyöngébb egyedek is bármikor hozzáférjenek a táphoz.
– A sertéshizlalás jövedelmezőségében az alomszám és a súlygyarapodás is meghatározó tényező.
– A fialásonként leválasztott alomszám meghaladja a tízet, s az is fontos, hogy minden leválasztott malacot hízóként értékesítsünk. Egyébként kétévenként 4,5 fialást jegyzünk, ami optimálisnak mondható. Ugyanis a malacokat hathetes korukban választjuk le, arra az időre megerősödnek, az anyatej megfelelő ellenálló képességet biztosít. A leválasztástól számítva négy hónap alatt érik el a 105–110 kg-os vágósúlyt. Jelentős előrelépés történt a takarmány hasznosításában, a hízékonyságban, ez minden bizonnyal a fajtatulajdonságok, valamint a jobb minőségű premixek, vitaminok alkalmazásának eredménye. Alig tíz évvel ezelőtt 1 kg súlygyarapodáshoz 3,2–3,4 kg tápra volt szükség, most 2,7 kg is elegendő. Természetesen változott a takarmány összetétele is, 12 éve nem használunk hal- és húslisztet, amely többször is fertőzés forrása volt, lizinnel, szójadarával is jól helyettesíthető az állati fehérje, és jobb az emészthetőség is.
– A korszerű, drága technológiával üzemelő farmokon minden „gombnyomással” történik, az elektronika elvégzi az ember munkájának nagy részét. Szabóék korszerű farmja – ahonnan évente legalább 2200 hízott sertés kerül ki – azonban más alapelvekre épült.
– Könnyebb lenne a tisztán tartás, ha betonrácson tartanánk a sertéseket, de mivel teljesen önerőre támaszkodva épültek meg a fiaztatók és a hizlaldák is, melyeknek szellőztetése is kifogástalan, egy kicsit a régi tartástechnológia felé fordultunk. Egyre nagyobb figyelmet szentelünk az állatok jólétére, így a klasszikus, szalmával történő almozást választottuk, s a boxokat nem beton, hanem deszkafal választja el egymástól, az állatok nem a betonpadlóról nyalják fel a tápot, hanem vályúból, önetetőből esznek. Nem csak a legkorszerűbb technológiák alkalmazása szavatolja a jó eredményt.
– Nem szóltunk az értékesítési árról, amivel a legtöbb termelő elégedetlen.
– A tenyészállatok után 4000 dináros támogatás jár, ezt megkaptuk és jelentős segítséget jelent, de a vágóhídnak átadott sertésekért járó 1000 dinárnak se híre, se hamva. A mostani 22 dináros kukoricaár mellett elfogadható a hízott sertés kilogrammonkénti 160–180 dináros ára, de kérdés, hogy meddig sikerül tartani ezt az árat, élő állat és hús behozatalával letörik-e a termelői kedvet. Az természetes, hogy ha valaki állattenyésztésbe kezd, szereti is az állatokat, de a többtermelésnek gazdasági érdekeltségen kell alapulnia, ami csak részben van meg mezőgazdaságunkban – vallja Szabó Csaba sertéstenyésztő.
