2024. március 29., péntek

A Benfica edzője büszke, de a távozáson gondolkodik

Jorge Jesus vezetőedző büszke csapatára, a Benficára, amely szerinte jobban játszott a Chelsea-nél szerdán a labdarúgó Európa Liga végül 2-1-re elbukott fináléjában, ennek ellenére könnyen elképzelhető, hogy a szezon végén távozik a portugál együttestől.

Az 58 éves szakember letörten nyilatkozott a 93. percben kapott góllal elveszített amszterdami döntő után az újságíróknak, de játékosait méltatta, akik szerinte győzelmet érdemeltek volna.

"A Benfica volt a jobb csapat, szervezettebben és meggyőzőbben játszottunk ellenfelünknél" - mondta Jesus. "A Chelsea kiválóan kontrázik, ám különösen az első félidőben, erre esélyt sem adtunk. Nagyon büszke vagyok a csapatomra, mely az egész világnak bebizonyította, hogy kiváló erőkből áll."
A tréner a sajtó képviselőinek elárulta, hogy az utóbbi időszakban többször is leült a klub vezetőségével tárgyalni a jövőről, ám most újra át kell gondolnia a folytatást:
"Sokat beszélgettünk már eddig is arról, hogyan folytassuk. A mai vereség után azonban időre van szükségem, hogy eldöntsem, mit tegyek."
Jesus nem, ugyanakkor portugál újságírók az objektív okok mellett egy legendás magyar tréner átkáról is beszéltek a vereség kapcsán. Guttmann Béla, a Benficával 1961-ben és 1962-ben is Bajnokcsapatok Európa Kupáját (BEK) nyert edző ugyanis 1962-ben, miután távozni kényszerült a csapattól, úgy búcsúzott a lisszaboni klubtól, hogy 100 éves nyeretlenséggel átkozta meg. Bár a kijelentés eredetileg a BEK-re vonatkozott, a Benfica azóta minden európai kupafináléját elbukta, s a Chelsea elleni már a hetedik volt a sorban.