2024. április 18., csütörtök

Sok hűhó semmiért

A városi képviselők „többségét” nem érdekli a közbiztonság?

Az újvidéki képviselő-testület ülését a Demokrata Párt és a Vajdasági Szociáldemokrata Párt kezdeményezésére hívták össze, a legfontosabb napirendi pont a város közbiztonsági helyzete volt. Az ülést kezdeményező két párt indítványait azonban a közbiztonsággal megbízott városi tanács előzőleg átfogalmazta, így az ellenzékiek szerint teljesen értelmüket vesztették.
Mioš Vučević, Újvidék polgármestere az ülés előtt azt nyilatkozta, lehet, hogy nem ideális a közbiztonsági helyzet a városban, de Újvidék mégsem Bejrút, és nem kell olyan javaslatokat tenni, amelyek szerint a városban katasztrofális a helyzet. Szerinte senki sem akar kitérni a probléma megoldása elől, a helyzetért azonban nemcsak a rendőrség a felelős, hanem az egész társadalom, a családtól kezdve az oktatáson át egészen az igazságszolgáltatásig.
– Ezt a gondot nem lehet egyik napról a másikra megoldani, különféle akciókat indítottunk, főként az iskolák biztonságának növelése érdekében – mondta a polgármester.
Erdély Lenke, a Vajdasági Magyar Szövetség képviselője elmondta, három témakörbe sorolhatók a közbiztonság növelésére vonatkozó javaslatok.
– Az első az, hogy a 2011-es évhez képest 2012-ben a közbiztonság helyzete Újvidéken javult, és ezzel kapcsolatosan további olyan intézkedéseket kell tenni, hogy még inkább javuljon az idén is. A második javaslat is nagyon általánosan van megfogalmazva, ezek szerint növelni kell a közbiztonság védelmét, a rendőri alkalmazottak létszámát, és Újvidéknek végre rendőrfőnököt kell kapnia. A harmadik javaslatban az áll, hogy nem szabad politikai színezetűvé tenni a közbiztonság kérdését, mert az újvidéki polgárok érdeke is a helyzet javulása. A módosítási javaslatok nagyon általánosak, ezeket sokkal inkább pontosítani kellett volna, ez semmi újat sem jelent. Sokkal konkrétabb megfogalmazásokra lett volna szükség, például meghatározni, hogy körzetenként hány rendőrre lenne szükség. Az iskolák közbiztonságát illetően is voltak javaslatok, például, hogy a tanárok fokozottan és többen kell ügyelniük a szünetekben, az iskolát be kell zárni a tanítás ideje alatt. Ezeket az intézkedéseket az újvidéki iskolák nagy része már bevezette. Amit én személy szerint hiányolok, hogy a módosítási javaslatok a családot és a szülők felelősségét a gyerekek viselkedésével kapcsolatban egyáltalán nem érinti. A család a társadalom alapsejtje, és minden a családból indul ki, ezzel kapcsolatban a javaslatokban nincs semmiféle meglátás – magyarázta Erdély Lenke.
Zlata Peričin, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga városi bizottságának elnöke elmondta, az ülést azért indítványozták, mert az utóbbi hónapokban a városban nagy mértékben romlott a közbiztonság.

A jelek szerint a képviselők többsége biztonságban érzi magát

– Az egyre több gyilkosság, gyilkossági kísérlet, támadás és a tűzesetek arra késztettek bennünket, hogy képviselő-testületi ülést kezdeményezzünk a témával kapcsolatban. A VSZL és a Demokrata Párt tanácsnokai természetesnek vélik, hogy legalább egy ülést a közbiztonságnak szenteljünk. A közbiztonságnak sok olyan területe is van, amelyek nem tartoznak az önkormányzat hatáskörébe, ettől függetlenül a városnak meg kell tennie mindent annak érdekében, hogy a költségvetésből biztosítson bizonyos pénzösszeget, amivel segíthetnénk az újvidéki rendőrségnek. Követeléseink között szerepel az újtelepi rendőrállomás mielőbbi megnyitása, ezenkívül több rendőrre van szüksége Újvidéknek. Emlékeznek még biztos azokra a sorokra a rendőrségek előtt, amikor az emberek napokig várakoztak személyes dokumentumaik elkészítése végett. Erre csak Újvidéken volt példa, még Belgrádban sem történt ilyesmi. Ezenkívül azt szeretnénk elérni, hogy szigorítsák meg a tűzvédelmi rendszabályokat, erre vonatkozólag nagy szükség lenne a felügyelőségek éberebb munkájára is. A közbiztonságról szóló ülés kezdeményezése nem politikai indíttatású, az újvidéki közbiztonság nem politikai kérdés, hanem emberjogi. Mit tesz akkor, ha teszem fel, kilép az utcára, és 14 éves fiatalok azt kérdezik öntől, hogy kinek szurkol? Mindegy, mi lesz a felelet, de könnyen késszúrással végződhet a csevegés – mondta Zlata Peričin.
Az ülésen felszólalt többek között Đurađ Jakšić, a Szerb Radikális Párt képviselője, aki szerint az újvidéki felügyelőségekben burjánzik a korrupció, teljesen át kell alakítani őket, mert enélkül a közbiztonság sem javulhat. A radikális képviselő szerint a fiataloknak sporttal kellene foglalkozniuk, ezt azonban nem tehetik, mert az általános iskolák tornatermeit magánvállalatok bérlik, emiatt a tanulók nem használhatják.
Goran Radojev, a DP képviselője kijelentette, a hatalmi koalíció relativizálja a komoly közbiztonsági helyzetet, majd a szószéken széttépte a módosított javaslatokat tartalmazó papírokat.
Vojin Malešev, a Szerb Megújhodási Mozgalom tanácsnoka azt ajánlotta a városi parlamentnek, hogy a képviselők a mai napidíjukat adományozzák az újvidéki rendőrségnek, hogy kerékpáros járőrök közlekedhessenek Újvidéken. Ezt elfogadták a honatyák.
Snežana Mušicki, a Szerb Radikális Párt képviselője szerint a rendőrség is hibás a rossz közbiztonságért, ha hívják őket az iskolákból, nem jönnek ki a helyszínre, a legjobb esetben csak másnap jelennek meg. Ez történt egy általános iskolában is, amelyikben ő dolgozik. Az udvarban huligánok csoportja jelent meg pitbull kutyákkal, ám hiába hívták a rendőröket, nem jöttek ki. Kifejtette, ebben az országban az emberek barmokként élnek, de az állam tette ilyenekké őket, majd felidézte azt az időszakot, amikor Újvidéken az emberek napokig álltak sorban a rendőrség előtt. Mušicki felhívta a figyelmet, ha így folytatódik, Újvidéken az emberek kezükbe veszik a dolgok irányítását, mert ha valakinek már megverték a gyermekét a huligánok, másodszor biztos ezt nem engedi meg.
Az első napirendi pont vitája után az ellenzék elhagyta az ülést. Zlata Peričin elmondta, sajnos a városi hatalom a javaslatok átírásával teljesen értelmetlenné tette a közbiztonság megvitatása érdekében összehívott ülést.
– A DP és a VSZL úgy döntött, visszavonják a javaslataikat, mert az átfogalmazott javaslatainknak semmi értelme. Mivel mi voltunk az ülés kezdeményezői, és visszavontuk a javaslatainkat, a közbiztonságról szóló napirendi pont törlődött. A hatalmi koalíció megsértette az ügyrendet, mert a képviselő-testületi ülés összehívásakor csak egy napirendi pont szerepelhetett volna a mai ülésen, emiatt elhagytuk az ülést az első napirendi pont megvitatása után – mondta Peričin.
A közbiztonságon kívül napirendi pontként szerepelt a kommunális rendőrség ruházatának és címerének megváltoztatása, az általános iskolák és középiskolák számára kidolgozott erőszakellenes megelőző intézkedések, a városi rendkívüli helyzetek törzskara vezetőjének leváltása és az új vezető kinevezése, valamint a Fiatalok politikai képzése program befejezéséről szóló jelentés.
A városi képviselő-testületi következő ülését május 17-én, pénteken tartják.