A hitel- és gazdasági válság sokaknak okoz egyre nagyobb fejtörést. Mások viszont már egész máson törik a fejüket. Mindenekelőtt azon, hogy miként biztosítsanak maguknak minél jobb helyet a folyamatban levő világgazdasági átrendeződés után kikristályosodó és megszilárduló új nemzetközi rendszerben. Az országok között ugyanis már rég megkezdődött a globális verseny a minél jobb pozíció megszerzéséért az év(tized)ek múlva kialakuló új világgazdasági rendszerben és a vezető termelési központ(ok) cím elnyeréséért.
A világ legerősebb gazdasági hatalmaként az Egyesült Államok is mindent megtesz vezető helyének a megtartásáért, bár sokan azt vetítik előre, hogy – már a közeli jövőben, de legkésőbb húsz év múlva – Kína átveszi tőle az első helyet.
Az USA és Kína, mint legfőbb riválisa, de a többi kisebb-nagyobb regionális, vagy kontinentális hatalom is – Oroszországtól és Indiától kezdve Japánig és Brazíliáig – már gőzerővel dolgozik gazdaságpolitikájának átalakításán, hogy minél jobban megfeleljen az új kihívásoknak, és minél előkelőbb helyet szerezzen meg magának az átalakuló világgazdaságban.
A 34 legfejlettebb ipari országot tömörítő, párizsi székhelyű Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) márciusi jelentése szintén felhívja a figyelmet arra, hogy Kína fontos átalakításba fogott, aminek eredménye már minden szakértő számára nyilvánvaló. Eszerint Kínában már napjainkban is inkább a fogyasztás vezérli a gazdaságot, s csak sokkal kevésbé a beruházás és az export, ahogyan ez a korábbi években még általánosan elterjedt gyakorlat volt.
Országjelentésében az OECD azt is kifejti: az idén teljesen megújított legfelsőbb kínai politikai vezetés olyan feladatokat is meghatározott, amelyeknek az a célja, hogy az ország fokozatosan átváltson egy másik növekedési stratégiára. A Moody’s tekintélyes nemzetközi hitelminősítő pedig már szinte kész tényként kezeli, hogy a kínai gazdaság 2015-től jócskán visszafog korábbi tempóján és 6-7 százalékos évi növekedésre áll át az utóbbi tíz év inkább tíz százalék körüli átlagához képest.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) azonban nem tudatos és szándékos átállásról beszél. Legutóbbi tanulmányában a nemzetközi szervezet megállapítja: az exportra és főként a feldolgozóipari beruházásokra alapozott kínai modell kifulladt. Az IMF-tanulmány ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy Kínában a keleti parton az utóbbi évtizedekben eszközölt fejlesztések nem alkalmazhatóak az ország belső részében.
Szakértők szerint Kína belső vidékein inkább a mezőgazdaságot kellene korszerűsíteni, a szolgáltatásokat pedig bővíteni, miközben az egészségügyet, az oktatást és a pénzügyi rendszert szintén át kellene alakítani. Bár az egészségügyi, társadalombiztosítási és egyéb szociális jellegű kiadások 2008 és 2012 között évente 24 százalékkal emelkedtek Kínában, ez csupán az országos átlagot tükröző adat. Az ország kevésbé fejlett hatalmas térségeiben, mint amilyenek a tengerparti részektől távol eső hátországi területek, sokkal kedvezőtlenebb a helyzet e téren. Az infrastruktúra, vagy az urbanizáció még szintén óriási fejlesztési lehetőségeket tartogat arrafelé, de az ország más régióiban is.
Miközben Kína óvatosan más (a belső fogyasztás, illetve piac) irányba fordul és vált sebességet, az USA-ban újraiparosítási forradalom zajlik. Ez a folyamat a palaolaj és palagáztermelés megugrásának eredményeként van kibontakozóban. A saját (pala)olaj és -gáz kitermelésének felpörgetése révén az USA akár néhány éven belül önellátóvá válhat energiából, tehát függetlenítheti magát az egyéb forrásoktól. Sőt, szinte bizonyosan képes lesz exportra is termelni ezekből az energiahordozókból, ami óriási fordulatot hozhat a nemzetközi piacon. Ed Morse, a Citigroup pénzügyi konglomerátum nyersanyagpiaci elemzője szerint az USA öt éven belül nettó importőrből exportőrré lép elő az olaj és az olajszármazékok globális piacán. Ez jelentős mértékben javíthatja az amerikai folyó fizetési mérleg egyensúlyát és lényegesen átalakíthatja az ország külpolitikáját is, amelynek eddig egyik prioritása épp az amerikai érdekek szempontjából meghatározó fontosságú külföldi energiaforrások és az energia-útvonalak védelme volt. A Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) arra számít, hogy az USA legkésőbb 2020-ra a világ legnagyobb olajtermelőjévé lép elő, sőt akkorra már gázt is exportál.
Mindebből az is következik, hogy az olaj és a földgáz is olcsóbb lesz az USA-ban, vagyis költséghatékonyabb lehet a termelés. Az energia ára mellett a munkaerő is olcsóbbá válhat. A multinacionális cégek tanácsadójaként is ismert Boston Consulting Group (BCG) úgy számítja, hogy az USA lesz az az ország, amely a fejlett világban a legalacsonyabb költségekkel működhet. A BCG kimutatásából kiderül, hogy 2015-re az olasz feldolgozóipar 23 százalékkal, a japán 21 százalékkal, a francia és a német 15-15 százalékkal, a brit pedig 8 százalékkal drágábban termel, mint az amerikai.
Kína jelenleg még hét százalékkal olcsóbb, mint az USA, de ez a kalkuláció nem tartalmazza sem a szállítás, sem a vámok költségeit. Előnyének felét Kína így is leadta tíz év alatt.
Minthogy az utóbbi tíz évben a dollár csaknem 36 százalékkal értékelődött le a versenytársak valutáihoz képest, a vállalatok tömegesen helyezik át a gyártókapacitásukat az USA-ba, ahol már érdemesebb termelni mind a világpiacra, mind a hazaira. (Az utóbbi hónapokban a Honda, a Nissan, a Rolls-Royce, a Siemens és a Toyota számolt be nagyobb amerikai beruházásról.)
Az átrendeződéseknek köszönhetően az USA exportbevételei 2020-ig évente akár 90 milliárd dollárral, ideális esetben csaknem 130 milliárd dollárral növekedhetnek. Emellett a brit, a francia, az olasz és a német kivitelből is elszipkázhat 2-4 százalékot, a japánból meg akár 3-7 százaléknyit is lecsíphet.
