2024. április 19., péntek

Szükséges, elégséges

A „civilizált” ember megjelenését a földön és a természetben végzett rombolását mutatja be Steven Cutts Man című animációja, amit négy hónap alatt több mint hárommillióan láttak a világhálón. A londoni művész főhőse kígyót húz a lábára, fókát terít a hátára, elefántból fabrikál zongorát, öl, mérgez és szemetel, végül magányos kiskirály lesz belőle.

A fogyasztói társadalom szerint a fogyasztás boldogsághoz, elégedettséghez vezet. Richard Easterlin amerikai közgazdász vizsgálatai azt mutatják, hogy egy adott országban a gazdagabbak általában elégedettebbek ugyan az életükkel, mint a szegényebbek, de a gazdasági növekedés nem korrelál az emberek boldogságérzetével. Az USA-ban például 1940 és 1970 között nőttek a reálbérek, ugyanakkor az emberek boldogságérzete az 1950-es években tetőzött, attól kezdve folyamatosan csökkent. Hasonló vizsgálatokat végeztek kilenc európai országban 1973 és 1989 között – míg ezekben az országokban a GDP 25–50 százalék közötti növekedést mutatott, addig két országban az elégedettségi mutatók felfelé, kettőben lefelé mozdultak, a többi öt országban pedig változatlanok maradtak. Japánban 1964 és 1981 között az egy főre eső nemzeti össztermék több mint 100 százalékkal nőtt, miközben az emberek boldogságérzete nem növekedett. Én emlékszem a kilencvenes évek elejére, amikor az akkori Jugoszláviában a dinár a történelem egyik legsúlyosabb hiperinflációján ment keresztül, olykor elérte a napi 100 százalékos inflációt is. Sokféleképpen lehet visszaidézni ezeket a vészterhes időket, én ezekből az évekből mégis a kollégákkal közös, napi strandolások, a baráti beszélgetések és az összetartás emlékét őrzöm a szívemben. Csak az agyam jegyzi, hogy a havi fizetésemből még buszjegyre sem futotta, hogy Újvidékről hazalátogathassak Óbecsére.

A fogyasztói társadalom alapideológiája egy individualisztikus ideológia, amely az egyéni boldogság keresését hirdeti, és az eléréséhez nem szociális kapcsolatokat, hanem javak felhalmozását javallja. Ebben ludasak a rafinált reklámok is, amelyek elhitetik, hogy a fogyasztás boldogsághoz vezet: a fogkrémet a szépséggel párosítja, a dezodort a csábítás eszközének állítja be, és azt sugallja, hogy aki új mobiltelefont vásárol, annak sok barátja lesz – a tudatalatti vágyainkat, motivációinkat, félelmeinket célozzák meg. Vannak, akik szerint a reklámok hatása egyenesen depresszív, mert elérhetetlen célokat, irreális vágyakat keltenek. A gazdaságilag fejlett társadalmakban gyakoribb is a depresszió, mint a nem fejlett országokban. Daniel Goleman amerikai pszichológus, az érzelmi és társas intelligencia kutatója rámutatott arra, hogy bizonyos fejlett országokban annak a valószínűsége, hogy egy 1955 után született ember legalább egyszer az életében súlyos depressziót fog átélni, több mint háromszor akkora, mint nagyszüleink generációjában.

De hogyan is éltek a mi nagyszüleink, dédszüleink? Tiszták voltak az udvarok és az utcák. Nem volt szemét, mert mindent felhasználtak. Időben felkészültek a télre, és csak annyira fűtöttek, hogy ne fázzanak. A kamrában tavaszig kitartott a bekészített zsír, a liszt, a krumpli, a szalonna, a befőtt, az aszalék. Nagymamáink talán boldogabb, de mindenképpen nyugalmasabb életet éltek: megművelték a kis veteményesüket, megetették az állatokat és nevelték a gyerekeket.

Ma bármikor, bármit megvehetünk a boltban, és háztartási készülékek segítik az életünket. Idegesek és fáradtak vagyunk, mindig kicsúszunk az időből, és szétesik a családunk. Ha kevés a pénzünk, akkor sem akarunk lemaradni külsőségekben másoktól. Ha nem futja plazmatévére, nyakig eladósodunk miatta. Ha a gyereknek nem tudjuk megvenni a vágyott telefont, kölcsönt kérünk, hogy eleget tehessünk legújabb kívánságának. Az elsőáldozással járó abnormális felhajtás totális anyagi csődbe hajszolja a családot, de meghívjuk az irigy szomszédot, a rosszindulatú kollégát, az összes unalmas rokont ünnepelni, és fogalmunk sincs, mikor, miből fogjuk kifizetni az új ruha és a pazar ünnepi ebéd miatt felhalmozódott adósságainkat.

Pedig olyan könnyen lehetne egyszerűbben, jobban élni. Az arizonai Joshua Becker élete akkor változott meg, amikor egy verőfényes tavaszi hétvégén órákon át a garázsát takarította, felesége a fürdőszobát sikálta, miközben ötéves fiuk az udvaron arra várt, hogy játszanak vele. Ekkor értette meg, hogy a javai nem adnak, hanem elvesznek az életéből. Holmijai java részét elajándékozta, újrahasznosította vagy kidobta. Azóta blogjában és könyveiben hirdeti a minimalista életmód örömteli szépségét és szabadságát.

Sokan szegezik nekem is a kérdést: miért adtam fel korábbi, külföldön töltött, biztonságosabbnak tűnő, ingergazdagabb életemet. Számomra is kellett ehhez a döntéshez néhány hasonló verőfényes, tavaszi hétvége. Nekem elhihetik: ha a szükséges egyben elégségessé is válik, életünk egyszerűbb, tisztább és kiegyensúlyozottabb lesz.