2024. április 20., szombat

Egy évtizede elrabolt lányokat talált meg élve az ohiói rendőrség

Körülbelül egy évtizede nyomtalanul eltűnt három lányt talált meg élve helyi idő szerint hétfő este az ohiói rendőrség Clevelandben; a helyi média szerint most derült fény arra, hogy azóta egy házban tartotta fogva őket három latin-amerikai férfi.

Az egyik lány, Amanda Berry úgy szabadult ki a házból, hogy segítségért kiáltott, amit a szomszédos ház lakója meghallott, és segített neki kiszökni a házból. Ezt követően a lány szabadítójával együtt felhívta a rendőrséget. A hatóságok azonnal a helyszínre siettek, és kiszabadították a másik két túszt is.

Meg nem erősített sajtóértesülések szerint a három lánnyal együtt a házban két gyerek is volt. Mindannyiukat a kórházba szállították, ahol jelenleg orvosi kivizsgálás alatt állnak. Egy orvos azt mondta, hogy egészségesek és jó állapotban vannak.

A rendőrségi hívást a hatóságok nyilvánosságra hozták, és a Cleveland Plain Dealer című lap feltette internetes oldalára. Ezen a következő volt hallható: „Segítsenek! Amanda Berry vagyok. Elraboltak, tíz éve tűntem el, itt vagyok. Most már szabad vagyok.”

A beszélgetés során a nő megadta elrablói nevét, akik éppen távol voltak, és ő éppen ezt az alkalmat használta ki szabadulására. A házban rajta kívül még két eltűnt lány volt. Őket is körülbelül egy évtizede rabolták el.

Amanda Berryt 2003-ban látták utoljára – 17 éves volt, amikor eltűnt. Georgina DeJesusnak egy évvel korábban, 2004 áprilisában veszett nyoma, 14 évesen. Michele Knight 2002-ban tűnt el, amikor 21 éves volt.

Az emberrablókat – 50, 52 és 54 éves fivérekről van szó – őrizetbe vették a hatóságok. Egyiküket, az 52 éves férfit Ariel Castro néven azonosították. Sofőrként dolgozott, iskolabuszt vezetett.