2024. április 16., kedd

Munka és jobb fizetés reményében

Az ortodox húsvét és május elseje alkalmából Ivan Bošnjak Nagybecskerek polgármestere és Radovan Bulajić, a városi képviselő-testület elnöke közös közleményben köszöntötték a város polgárait. Azt kívántak, hogy mindenki – a lehető legrövidebb időn belül – valósítsa meg a munkára való jogát. Maguk részéről azt ígérték, hogy feltételeket teremtenek a gazdasági fejlődéshez, az új beruházásokhoz, a munkahelyek megnyitásához és nem utolsósorban a magasabb bérekhez és az életszínvonal emelkedéséhez.

A Turisztikai Központ szervezésében a kiserdei Motel kirándulóhelyen alkalmi műsorral várták a kirándulókat május elsején. Rockegyüttesek fellépése mellett néhány ejtőernyős ugrást végeztek el a nagybecskereki repülőklub tagja. A Ravnopravnost polgári társulás szervezésében pedig bemutatták Želimir Žilnik: Pirike élete című filmjét.

A Motelen kívül a kirándulók a Császár-tó, az Écskai Kastély, a Tisza-part vagy a DTD-csatorna partja között választhattak. A muzslyaiak többsége a Réten, a szentmihályiak pedig a DTD-csatorna mentén majálisoztak. Persze, aki ráért. Mert a jó időnek köszönhetően a gazdák többsége a földeken töltötte a munka ünnepét.

Hála néhány családnak Muzslyán immár 23. éve, a májusfaállítás újra a májusi ünneplés része lett. Így volt ezúttal is. Trombitaszóra és kancsikapattogtatásra ébredtek a partiak, kivonult az utcára a környék apraja-nagyja, és az előző este feldíszített, kilencméteres májusfát felállították a Felszabadulás és a Kun Béla utca sarkán. Nemzeti színű szalaggal, kendőkkel, orgonavirággal és kálával díszítették a természet újjászületésének és a szerelemnek a szimbólumát. A májusfa helyére, a kezdetekre utaló zászló kerül, amelyen egy kecskefej és öt borosüveg meg szőlőfürt látható. A hagyományok felelevenítése ugyanis öt családhoz fűződik, melyek mindegyik házában volt kecske meg bor is.
Akárcsak az elmúlt tíz évben májusfát állítottak a Petőfi Sándor MME székháza előtt is. A művelődési egyesület a hagyományápolással foglalkozó civil szervezetekkel közösen szeretné megszervezni a májusfa bontását, amely az idén május 19-én, pünkösd napján lesz.