2024. április 16., kedd

Már az idén elkezdődhet a Népkert felújítása

Magyarkanizsán lakossági fórumon mutatták be a helyreállítási terveket

A magyarkanizsai önkormányzat lakossági fórumot hívott össze kedden azzal a céllal, hogy a lakosság megismerkedjen a Népkert helyreállításának, revitalizációjának tervével. Halász Mónika, a községi tanács mezőgazdasággal és környezetvédelemmel megbízott tagja elmondta: az önkormányzat fontosnak tartja a park ügyét, és kezdeményező szerepet vállal annak helyreállításában. Ezután a Népkert helyreállításának szakmai tervét mutatta be dr. Jasna Korać, a tanulmány készítője, tájépítő mérnök. A szakember elmondta, hogy az elsődleges cél a magyarkanizsai park régi fényének visszaállítása, múlt századfordulós szépségének helyreállítása. A terv, melyet bemutatott, még 2007-ben elkészült, de pénz hiányában sajnos nem valósult meg. Elmondása szerint minimális felülvizsgálat után a terv alkalmas rá, hogy akár azonnal elkezdődjön a megvalósítása.

A tanulmány elkészítését alapos állapotfelmérés előzte meg. Készítője és munkatársai hónapokat töltöttek terepi adatgyűjtéssel, és levéltári adatokból is igyekeztek felvázolni a park régi állapotát. A szakember elmondása szerint először a növényzet károsodott, elsősorban az elöregedett fákat kell eltávolítani. Továbbá vannak a parkban olyan fák is, amelyek nem a tervezett parképítés eredményei, véletlenszerűen kerültek a Népkertbe. A tervszerű helyreállítás során ezeket is el kell távolítani, és más fajtákkal kell helyettesíteni. A park restaurációja természetesen a jelenlegi igényeknek és lehetőségeknek megfelelően történne.

A szakember elmondása szerint fontos a parkot esztétikai szempontból is „megkomponálni”. Váltakozó pázsit és fás területre volna szükség, melyeket megfelelően kiválasztott virágágyások tennének még szebbé – részletezte Korać asszony. Továbbá hozzátette: a parknak vannak nem kihasznált, teljesen elhanyagolt részei. A terv ezeket is felöleli, és újra gyakorlati, esztétikai szerepet szán nekik. Említést tett még a szakember arról is, hogy a megvilágításnak is figyelmet kell szentelni. Fontos a lámpák kiválasztása, sőt a padoknak is lényeges esztétikai szerepük van.

A bemutatott terv alapján a Népkert helyreállítása körülbelül 13 millió dinárba kerülne. A munkálatok viszont szakaszokra bonthatók, és a pénzügyi lehetőségekhez mérten valósíthatók meg. Akár több éven keresztül is kivitelezhető a park helyreállítása, így az említett összeg nem egy költségvetési évet terhelne.

Halász Mónika hozzátette: az önkormányzatnak vannak rá eszközei, hogy már az idén hozzálásson a park helyreállításához. Továbbá a tanácsos asszony kiemelte: számít a civil szektor közreműködésére. Minél szélesebb társadalmi réteg vesz részt a helyreállításban, annál több lakos érzi majd magáénak a helyreállított Népkertet.

A fórum egyik felszólalója felvetette, hogy szerinte egyetlen fát sem szabadna kivágni a parkban, hiszen azok eszmei értéke felbecsülhetetlen. A szakember válaszul elmondta, hogy egyes fák már olyan állapotban vannak, hogy hamarosan életveszélyessé válhatnak. A rossz állapotban levő, elöregedett, korhadt fatörzseket kidöntheti szél. Ilyen fák pedig számos helyen vannak a parkban, többek között a játszótér környékén is. Felelőtlenség és az ott tartózkodók veszélyeztetése volna azokat a fákat otthagyni. Vagyis a Népkert helyreállítása sürgető feladat.