2024. április 20., szombat

Negyedmillió halott a szomáliai éhínségben

Százharmincháromezer, ötévesnél fiatalabb gyermek halt meg Szomáliában a 2011-es éhínség idején – derült ki a témáról készített első részletes tanulmányból, amelyet csütörtökön tettek közzé.

A kelet-afrikai ország egyes déli és középső térségeiben a halálozási ráta az említett korcsoportban a 20 százalékot is elérte.

Az elemzésből az is kiderül, hogy a nemzetközi közösség későn reagált a történésekre, és az áldozatok nagy számáért komoly felelősség terheli az as-Sabaab iszlamista szervezetet, amely nem tette lehetővé, hogy a nemzetközi segélyek eljussanak az éhezőkhöz.

A jelentés szerint összesen mintegy 260 ezer ember halt meg Szomáliában a 2011-es pusztító éhínség következtében. A jelentést két amerikai, élelmiszer-ellátással és éhínségekkel foglalkozó kormányzati támogatású szervezet készítette. Az áldozatok száma csaknem háromszor annyi, mint amennyit korábban a hatóságok becsültek.