A valaha titkos, Tito óvóhelyéül szolgáló dél-boszniai atombunker ad otthont egy időszakos kiállításnak, amely bemutatja, hogy mi történt volna a világgal, ha több atomtámadás sújtotta volna.
A 280 méter mély, U-alakú építményt egy hegybe vájták, építése 26 évig tartott és sok milliárd dollárt emésztett fel. Hosszú évekig csak Josip Broz Tito jugoszláv elnök és bizalmasai tudtak a föld alatti erőd létezéséről. A titkos bunker akkor vált ismertté, amikor Bosznia 1992-ben elszakadt Jugoszláviától. Az azóta is a hadsereg tulajdonában lévő labirintus Konjic határában található, Szarajevótól 40 kilométerre. Az óvóhelyet alapvetően nem használták semmire egészen az utóbbi évekig, amikor néhány művész azzal az ötlettel fordult a hatóságokhoz, hogy szeretnének egy galériát nyitni az építményben, ezzel a kultúra térképére helyezve Konjic alvó városát.
Ugyanúgy mint 2011-ben, ez évben ismét megnyílt a bunkergaléria három hónapra pénteken, ezúttal Horvátországgal és Törökországgal szoros együttműködésben. Tizenkilenc ország 35 művésze közel száz teremben előadásokkal és kiállításokkal várja az érdeklődőket.
Bár a bunker eddig csak kétévente nyitotta meg kapuit, a cél az, hogy fokozatosan egy állandó, tárlatoknak helyet adó művészeti galéria váljék belőle a jövőben. A 300 embert befogadó bunkerbe egy lepusztult garázskapun keresztül lehet bejutni a Konjicból keletre vezető út mentén.
Az első installáció megdöbbentő: hangos zajjal szimulálják a bunker szomszédságában felrobbanó 25 kilotonnás atombomba hangját. Ezzel azt akarják elérni, hogy mielőtt bezárul a bunker ajtaja, a látogató úgy érezze, mintha ő lenne az utolsó, aki megmenekült az apokalipszistől.
Ezt követően egy alagúton kell végigsétálni, amelynek tükrökkel szegélyezett padlója megreccsen az emberek lépési alatt. Több mint száz, egyszerű fa bútorokkal berendezett helyiségbe, irodákba, hálószobákba és konferenciatermekbe juthatunk el az alagútból nyíló ajtókon át. A falakat Tito merengő tekintetét ábrázoló hivatalos portrék díszítik. A szobákat kis különálló galériákká alakították ki, ahol a művészek egyenként bemutathatják munkáikat. Néhányan megpróbálják rekonstruálni, milyen lehetett volna azoknak az élete, akik a bunker használatára kényszerülnek, mások a megtörtént tragédiákat szemléltetik.
Kiritani Szaeri japán művész egy fantomot mutat be filmjében, aki egy marék rizst szorongatva a hirosimai és a nagaszaki atombomba-támadásban elhunytak lelkéhez énekel. Sugár János magyar művész képeivel, amelyeken a jelenleg is háború sújtotta területeken emberek integetnek egyszerű fegyverükkel, azt ábrázolja, hogyan vált a fegyver az "írástudatlanok írógépévé". A szervezők célja, hogy az álmos dél-boszniai kisváros, Konjic felkerüljön a világ kulturális térképére.
