2024. március 29., péntek

Szegényen, de büszkén!

Brassói tudósítónktól

Van egy Erdélyben szinte automatikussá vált válasz a kérdésre: „Hogy vagy?” Azonnal rávágják: „Szegényen, de büszkén!” A héten közzétett szociológiai felmérés eredményei cáfolják a kijelentés első részét, ám igazolják a másodikat.

„Az erdélyi magyarok csak kevéssel élnek rosszabbul, mint a magyarországiak, az anyagi helyzetük megítélésében pedig elégedettebbek, mint a magyarországiak” – mondta Veres Valér szociológus, a Babes-Bolyai Tudományegyetem előadó tanára az erdélyi magyar akadémia szerepét betöltő Erdélyi Múzeum Egyesület fórumán. A szociológus egy összehasonlító közvélemény-kutatás eredményeit ismertette. A felmérés adatait Magyarországon 11 ezer fős, Erdélyben 4000 fős mintából gyűjtötték 2008-ban. Veress Valér elismerte, hogy a Romániát 2009-ben elérő, máig tartó gazdasági válság bizonyos mértékig módosíthatta a válaszadók helyzetét, de a kutatás által leírt folyamatok ma is érvényesek.

A kutatás során a vásárlóerő-paritáson és az egy fogyasztási egységre jutó átlagjövedelem szerint is összehasonlították a Magyarországon lakók és az erdélyi magyarok anyagi helyzetét. Az derült ki, hogy az erdélyi jövedelmek vásárlóereje a magyarországiak 68 százalékát, a vidéki magyarországi jövedelmek vásárlóerejének pedig a 72 százalékát teszi ki. A számsorok azt is mutatták, hogy a különbség évről évre csökken.

A fogyasztási egységre számolt átlagjövedelem esetében még kisebb különbséget mértek. Az erdélyi magyarok jövedelmei a magyarországiak 77,7 százalékát, a vidéki (Budapest nélküli) magyarországi jövedelmeknek pedig 81,9 százalékára rúgnak. Veres Valér azért tartotta indokoltnak a vidéki Magyarországgal való összehasonlítást, mert a főváros Magyarországon és Romániában is kivételezett gazdasági helyzetben van, ott a jövedelmek jóval átlag fölöttiek, és a romániai magyaroknak csak elenyésző része él a román fővárosban.

A közvélemény-kutatás kimutatta, hogy Erdélyben több szempontból is élesebbek az ellentétek, mint Magyarországon. Nagyobbak a különbségek a szegény és a gazdagabb rétegek, a falusi és a városi jövedelmek, életkörülmények között. A legszegényebbek sokkal szegényebbek Erdélyben, mint Magyarországon. Ám ez romániai szinten is igaz. Az erdélyi magyar és a magyarországi gazdagok között nem olyan nagyok a különbségek. Viszont a romániai román milliomosok vagyona jóval nagyobb a magyarországi milliomosokénál.

„Az erdélyi inaktívak helyzete sokkal rosszabb, mint a magyarországiaké, ám ha Erdélyben valakinek van munkája, nem él sokkal rosszabbul, mint a magyarországi hasonló helyzetben lévő” – vonta le a következtetést a kutatás eredményeiből Veres Valér.

A felmérés ugyanakkor azt is kimutatta, hogy az erdélyiek elégedettebbek az anyagi helyzetükkel, mint a magyarországiak. A szegények sem panaszkodnak, ők is úgy válaszolnak a hogylétük felől érdeklődőknek: „Büszkén.” S ebben az is közrejátszhat, hogy a mai romániai életszínvonal jóval magasabb, mint a szocializmusban. Akkor is, ha az 1989 előtti éhínséget szinte mindenki elfelejtette.