2024. április 20., szombat

Templombúcsú volt Kúlán

A kúlai katolikus templom Isten dicsőségére és Szent György vértanú tiszteletére épült, a templom bejáratánál elhelyezett kőtábla szerint 1770-ben. A táblán a következő szöveg olvasható: MARIA THERESIA AUGUSTA REGNANTE ANNO DOMINI 1770, vagyis Mária Terézia dicső uralkodása alatt, az Úr 1770. évében.

Kúla egyházi életében április 24-e mindig jelentős dátum. Az idén ezen a napon ünneplik a 243 éves római katolikus templom fennállását és névadójának ünnepét, Szent György napját. Az ünnepi istentiszteletet msgr. mg. Koncz István c. prépost atya mutatta be, és mondott szentbeszédet a búcsúra érkező paptestvérekkel együtt, többek között msgr. Miócs Józseffel, a szabadkai papnevelde, a Paulinium igazgatójával. Több nyelven szólaltak meg az ünnepi mise bemutatói. Tekintettel az alkalomra, a szent vértanú életére, tetteire, jelentőségére emlékeztek. Többen hangsúlyozták, hogy Szent Györgyhöz hasonlóan nekünk is erre kell törekednünk, hogy helyt tudjunk állni, eleget tudjunk tenni a mindennapi kihívásoknak, feladatoknak. A György-legenda azt a keresztény meggyőződést fejezi ki, hogy a hit megszünteti a démon uralmát, és a gonoszt minden alakjában legyőzi.

A templombúcsún, mint minden évben, nagy számban vettek részt a hívők, de képviseltette magát a kúlai Népkör MMK és a VMSZ helyi és körzeti szervezetének tagsága is. Tavaly az ünnepet megtisztelte jelentétével Kalocsa és Kecskemét érseke, msgr. dr. Bébel Balázs is aki akkor elmondta, hogy a hitet óvni, ápolni, félteni és erősíteni kell, és mindezt teszi Kúla katolikus hívője is, hiszen ennyi év után is fennmaradt, és a hite nem csorbult.