2024. március 28., csütörtök

Nadalt rendkívül előléptetik?

Az utóbbi esztendőkben a wimbledoni szervezők sem éltek azzal a joggal, hogy indokoltnak tűnő esetben eltekinthetnek a világranglistától, amikor a kiemeltek névsorát határozzák meg. Korábban gyakran megesett, hogy a londoniak, a füvön általában nagyot alakító, de alacsonyan rangsorolt teniszezőt, a torna színvonalának biztosítása érdekében, kiemeléssel jutalmaztak, ilyesmit azonban a többi nagy tornán nem tapasztaltunk. Az idén Párizsban rendhagyó eset lehetősége áll fenn, Guy Forget volt híres teniszező és francia kapitány, a Roland Garros szervezőbizottsági tagja ugyanis kijelentette, hogy a címvédő Rafael Nadalt, ha Párizsig marad az 5. helyen, mégis a legjobb négy között kellene sorsolni, nehogy már a negyeddöntőben összefusson Đokovićtyal. Forget szerint a tornának nem tenne jót, ha a tavalyi döntősök, akik vasárnap Monte-Carlóban is kimondottan színvonalas csatában döntöttek a serlegről, már a nyolc között összefutnának, és azt sem óhajthatja senki, hogy Nadal már a negyeddöntőben Federerrel vagy Murray-vel mérkőzzön.

Könnyen megtörténhet, hogy – habár csak ötödik lesz a ranglistán – Rafael Nadal az első négy kiemelt között kap helyet a Roland Garroson (Fotó: Beta)

Könnyen megtörténhet, hogy – habár csak ötödik lesz a ranglistán – Rafael Nadal az első négy kiemelt között kap helyet a Roland Garroson (Fotó: Beta)

Egészen világos, hogy Nadal nem önhibából csúszott a ranglista ötödik helyére, azaz David Ferrer nem csak önerőből lett negyedik, tehát indokoltnak értékelhető, ha a szervezők a pozitív diszkrimináció mellett döntenek, és elvben lehetővé teszik, hogy tornájukon a ténylegesen legjobb négyes juthasson az elődöntőbe.

A Roland Garrosig még öt hét maradt, és két rangos salakpályás torna Madridban és Rómában, amelyeken Nadal biztosan az ötös rajtszámot kapja, és amelyek sorsolása majd útmutatóul szolgál a párizsi szervezőknek.

Nadal e héten is játszik, és a barcelonai serleget védi, a szerbiai teniszbarátoknak azonban lehet, hogy érdekesebb Viktor Troicki váratlan bukaresti győzelme. A két éve még a ranglista 12. helyét elfoglaló belgrádi a tavasszal jó formát mutatott ausztrál Marinko Matoševićet győzte le, és a 2. fordulóban a német Tobias Kamkével mérkőzik, akit előző két meccsükön már legyőzött. Viktor tavaly egy texasi challengeren, két éve pedig a Roland Garroson nyert Kamke ellen játszmaveszteség nélkül.

Jól halad Marrakechben a magyar Babos Tímea, aki a selejtező utolsó körében könnyen nyert a román Alexandra Cadantu ellen, és a főtábla 1. fordulójában a holland Kiki Bertensszel mérkőzik, ami első összecsapásuk lesz.

A kétnapos esőzés után sikerült befejezni a Svájc–Ausztrália női meccset. A vendégek nyertek 3:1-re, így jövőre az első Világcsoportban játszhatnak, míg Svájc Szerbiával együtt a másodikban kap helyet a július 10-ei sorsoláson.

A WTA, korábbi hírével ellentétben, hisz azt csak a következő hétfőre ígérte, már elszámolta Jovana Jakšić mexikói pontjait, és a 19 éves tehetség így feltornázta magát a ranglista 251. helyére, amivel Szerbia hatodik legmagasabban rangsorolt teniszezőnője.