2024. március 29., péntek
BAJNOKOK LIGÁJA

Döntőnek beillő párharc

Bayern München és a Barcelona révén az utóbbi évek két meghatározó csapata találkozik egymással a Bajnokok Ligája egyik elődöntőjében, melynek első felvonását ma este rendezik a bajorok otthonában.

A két együttes nemcsak hazája bajnokságában remekel, de az elmúlt négy szezonban egyformán kétszer jutott be a BL fináléjába. A Bayern már április 6-án bebiztosította bajnoki címét, míg a Barcelona 13 pontos előnnyel vezeti a Primera Divisiónt. A tekintélyes előny mindkét esetben figyelemre méltó, különösen úgy, hogy a két gárdát a másik két BL-elődöntős alakulat, a Borussia Dortmund és a Real Madrid „üldözi” – reménytelenül.

A magabiztos vezetés mellett a Bayern és a Barcelona gólkülönbsége is említést érdemel. A bajorok 30 meccsen 89 találatot szereztek, ez csaknem háromgólos mérkőzésenkénti átlag, s mindössze 14-et kaptak. A katalánok pedig el is érik a hármas határt, ugyanis 33 bajnokin 99-szer voltak eredményesek, igaz ők több gólt, szám szerint 33-at kaptak.

Az elmúlt hetekben mindkét csapat próbálta pihentetni legjobbjait vagy a kisebb sérüléssel bajlódó játékosait, ennek ellenére nyoma sem volt megtorpanásnak. Ezzel kapcsolatban Jupp Heynckes, a bajorok idény végén távozó trénere kijelentette, nincs B csapat, csak A, mindenki a legjobbakhoz tartozik, aki tagja a keretnek.

A tekintetben a Bayern a szerencsésebb, hogy csak két játékosát, az eltiltott Mario Mandžukićot és a sérült Toni Kroost kell nélkülöznie, a Barcelonából viszont sérülés miatt hiányozni fog Carles Puyol és Javier Mascherano, továbbá kihagyja a mérkőzést az eltiltott Adriano is.

A párharc pikantériája, hogy a két csapatot „összeköti” Josep Guardiola: vele nyerte ugyanis legutóbbi két BL-trófeáját a Barcelona, s a spanyol tréner veszi át a Bayern irányítását a következő idényben Heynckestől. A Bayern és a Barcelona eddig meglepően ritkán, mindössze hatszor találkozott egymással az európai kupaporondon: 1996-ban az UEFA-kupa elődöntős párharcából a bajorok, míg 2009-ben a BL negyeddöntőjéből a katalánok jutottak tovább, a másik két mérkőzést 1998-ban a csoportkörben rendezték, s akkor mindkétszer a Bayern bizonyult jobbnak.

Bayern München–Barcelona

Helyszín:

München, Allianz-Arena (71 901 férőhely)

Kezdés:

20.45 (Sport1, arenasport1)

Játékvezető:

Kassai Viktor (Magyarország)

Bayern München:

Neuer –Lahm, Buyten, Dante, Alaba – Martínez, Schweinsteiger – Müller, Ribéry – Gómez, Pizarro.

Barcelona:

Valdés – Alves, Piqué, Bartra, Alba – Xavi, Busquets, Iniesta – Pedro, Messi, Sánchez.

Tudta-e, hogy...

… az utolsó 19 mérkőzéséből a müncheni együttes 18-at nyert meg, s csak az Arsenaltól veszített a BL nyolcaddöntőjében

… a spanyol csapatok elleni utolsó 20 hazai találkozón a német csapat csak egyet veszített el. A bajorok mérlege: 14 győzelem, 5 döntetlen, 1 vereség

… a Bayern a Barcelona elleni utolsó hat mérkőzéséből hármat megnyert, egyet elveszített, kettő pedig döntetlennel ért véget

… az idegenbeli fellépések közül a Barcelona az előző nyolc mérkőzése közül csak kettőt nyert meg, négy döntetlent játszott és kétszer veszített

… a Barcelona németországi veretlenségi sorozata 2001-ig nyúlik vissza. A német csapatok ellen idegenben a katalánok mérlege: kilenc győzelem, tíz döntetlen, öt vereség

… Xavinak, a Barcelona középpályásának a Bajnokok Ligája 2012/2013-as idényében 1143 átadásból 1005 volt pontos (88 százalék), míg a második helyen álló Andrés Iniestának a 693 átadásból 578 volt jó (83 százalék). A 300 feletti passzt adó játékosok közül Sergi Busquets áll az élen 90 százalékos teljesítménnyel (596 passzból 535 pontos).