2024. március 29., péntek

A mélyülő barátság jegyében

A KÉSZ első határon túli küldöttgyűlését tartotta meg Szabadkán

A magyarországi Keresztény Értelmiségiek Szövetsége a hétvégén Szabadkán tartotta meg három napos küldöttgyűlését, melyre első ízben került sor Magyarország határain kívül és a küldöttek soha még ekkora számban nem vettek részt a találkozón, mint most.

Három évvel ezelőtt a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége és a vajdasági Keresztény Értelmiségi Kör egy hosszú távú együttműködési megállapodást írt alá, melynek keretében került sor erre a küldöttgyűlésre is.

Szabó Károly, a KÉK elnöke lapunknak elmondta, az elmúlt három évben nagyon sok közös tervük volt, melyek nagy részét meg is valósították, előadásokat szerveztek magyarországi előadókkal, illetve a vajdaságiak tartottak előadásokat a magyar helyi csoportoknál, sor került közös zarándokútra, s számos látogatásra a helyi csoportok között, közös elnökségi üléseket is tartottak már és részt vesznek egymás tanács- és küldöttgyűlésein is.

– A tavalyi budapesti küldöttgyűlés alkalmával hívtuk meg a KÉSZ-t hozzánk, akik nagy örömmel fogadták el invitálásunkat és több mint két évtizedes működésük óta most először tartják meg küldöttgyűlésüket a határon túl. Célunk, hogy még szorosabbá váljon a két szervezet között az együttműködés, hiszen ezen a találkozón a KÉSZ küldöttein kívül a KÉK helyi csoportjainak elnökei is részt vesznek, s remélhetőleg újabb barátságok, ismeretségek fognak kialakulni. A KÉK-nek Vajdaság ötvenhárom településén vannak tagjai, és harminchat helyi csoportunk van, melyből huszonkét csoport rendkívül aktív. A tagsági díjat befizetők számát tekintve nagyjából hatszáz főről beszélhetünk, habár papíron mintegy ezerötszáz tagot számlálunk.

A KÉK elnöke az idei terveikről beszámolva elmondta, elsősorban a XVI. Benedek pápa által meghirdetett hit évének lebonyolítására koncentrálnak, hiszen a szervezet evangelizációval foglalkozik, ezért úgy érezték, ebben feltétlenül részt kell venniük. Négy hitismereti napot terveztek erre az évre, az elsőre áprilisban került sor, a másodikat májusban tartják, illetve őszre tervezik a másik kettőt. Az előadások alatt a katekizmust dolgozzák fel. Ezen kívül előadásokat, Biblia-napokat, lelki napokat szerveznek és az idén Máriapócsra zarándokolnak el, melynek megszervezésében a nyíregyházi KÉSZ csoport segített.

Osztie Zoltán atya, a KÉSZ elnöke elmondta, az eddigi legnagyobb létszámú küldöttgyűlés ez, mely az elkötelezettségüket és szeretetüket is mutatja a KÉK és a magyar egység ápolása iránt.

– Ez nem csak tanácskozás, hiszen a személyes barátkozáson és annak mélyítésén van főként a hangsúly, mely az országos szervezetek és a helyi csoportok között is kialakult, s számunkra nagyon értékes ez a kapcsolat. A KÉSZ-ben hat olyan prioritást jelöltünk meg a következő öt évre, mely számunkra nagy jelentőségű. Az egyik a magyar egységen való munkálkodás. Dunaszerdahellyel és Pozsonnyal is együttműködési megállapodás születik, így lehetőség nyílik arra, hogy létrejöjjön egy déli-északi tengely, melynek óriási a jelentősége, hiszen így a három keresztény értelmiségi társadalmi szervezet egy közös együttműködési megállapodás keretében tud átjárni egymáshoz. Prioritást élvez a helyi csoportjaink közötti együttműködés is, a programjaink megvalósításához szükséges anyagi fedezet és megfelelő emberi erőforrás megteremtése és természetesen az evangelizáció, valamint az ahhoz kapcsolódó egyházi és kulturális tevékenységek, mint a jótékonysági bálok, irodalmi estek, konferenciák, kiállítások. A közéleti szerepvállalást is fontosnak tartjuk, vagyis hogy az evangelizációval az egyházi körből kilépjünk, hogy olyanok számára is meg tudjuk jeleníteni a keresztény értékrendet, akik távolabb állnak az egyháztól, egyházközösségektől. Az ifjúsággal is szeretnénk foglalkozni, hogy felneveljük a következő keresztény értelmiségi generációt. Ez az Aquinói Szent Tamás KÉSZ Akadémia formájában valósul meg, ahol egy négyszemeszteres komoly képzésen vesznek részt a fiatalok, akik egy komplex szemléletmódot sajátítanak el. Remélhetőleg idővel Budapesten kívül más régióközpontokba is sikerül a KÉSZ akadémiát megvalósítani, akár a határon túl is – mondta Osztie Zoltán.

A három napos küldöttgyűlésen msgr. Német László bánsági megyéspüspök tartott előadást a hit megtartó erejéről a vajdasági magyarság életében, valamint Korhecz Tamás a médiastratégiáról, az MNT-ről és a vajdasági magyarságról szólt bővebben az egybegyűltekhez.