2024. április 25., csütörtök

Aki fizet, ráfizet

Az utóbbi időben már nemcsak az érintetteknél, hanem politikai szinten is egyre gyakoribb téma a behajthatatlan bankhitelek sorsa. Polgárok és vállalkozások ugyanis nem ritkán meggondolatlanul eladósodtak, s ma már tízezres nagyságrendű a nálunk is bedőlt hitelesek száma.

A hitelezési rendszerben csak ritkán fordul elő, hogy a bankok „viszik el a balhét”. Erre nálunk két friss példa is van, nevezetesen az Agrobank és a Vajdasági Fejlesztési Bank. Egyelőre úgy néz ki, hogy mindkét esetben komoly méretű bűncselekmények lapulnak a háttérben.

Persze nem csak ez a két, immáron felszámolt pénzintézmény adott kölcsön magánszemélyeknek, vállalkozásoknak és vállalatoknak pénzt, aminek már bottal ütheti a nyomát. Ennek ellenére ez idáig még egyik sem kesergett, hogy belebukik ezekbe az ügyletekbe. Pedig a bankok helyzete sem egyszerű, hiszen a kihelyezett hitelek után kötelesek letétbe helyezni bizonyos, meglehetősen magas összeget. Napjainkban ez Szerbiában csaknem 6 milliárd eurónak felel meg, vagyis csaknem egymilliárddal magasabb, mint a pénzintézetek vagyona. Pedig kinnlevőségük alig éri el a 2,5 milliárdot, de a Nemzeti Bank előírásai szerint kötelesek a fentebb említett hatalmas összeget tartalékolniuk arra az esetre, ha nem sikerülne behajtani jogos járandóságukat, hogy ne kerüljön veszélybe a pénzintézmény fizetőképessége.

Persze egészen más kérdés, hol tartana Szerbia gazdasága, ha a bankok által kényszerből befagyasztott hatalmas összeget beruházásokra, új munkahelyek teremtésére lehetne fordítani. Jelentős fellendülést eredményezne, így azonban még ki tudja meddig fogunk tocsogni az egyre mélyebb pocsolyában.

A hitelt igénylők szempontjából azonban létezik egy nem kis dilemma. Nevezetesen az, hogy ha százmilliókra rúg a behajthatatlan hitelek mérete, hogyan lehetséges, hogy a törvénykövető módon gazdálkodó bankok ezt nem sínylik meg? Pontosabban, ki pótolja a hiányzó összeget?

A válasz meglehetősen egyértelmű: aki rendszeresen törleszti a részleteket.

Rovatunkban is foglalkoztunk azzal, hogy az utóbbi időben, néhány hónapig, a bankok szinte tukmálták a hiteleket az emberekre és a vállalkozásokra, majd – a közelmúltban – egyik napról a másikra alaposan megszigorították a feltételeket, s ma már csak az kaphat kölcsönt, aki minden kétséget kizáróan bizonyítani tudja, hogy se Istennek, se embernek nem adósa, és a korábban esetleg felvett hiteleit is becsülettel visszafizette. Ennek ellenére a kamatok olyan magasak, hogy azokat jobb helyeken fenntartás nélkül uzsorának neveznék. Ennek oka pofonegyszerű: valakitől be kell szedniük a bedőlt, vagy csak nagy nehézségek árán megfizetendő hitelek által elvesztett pénzt.

Ha összegezzük az elmondottakat, kiderül, hogy ezúttal is azok járnak jól, akik „majd lesz valahogy” csatakiáltással felveszik a hitelt, de annak törlesztéséből nem csinálnak maguknak lelkiismereti kérdést. Ezzel szemben azok, akik tisztességesen fizetnek, a kissé bonyolult és meglehetősen jól elrejtett banki húzások miatt ráfizetnek.