2024. március 29., péntek

A zene ünnepe Újvidéken

Kilenc rendezvény a 33. NOMUS-on, közöttük az Újvidéki Színház West Side Story musicalje

Ha egy rendezvény vitalitását kívánjuk lemérni, akkor elsősorban azt kell megvizsgálnunk, milyen intenzitással él, meg tud-e újulni, vagy megfelelően szólítja-e meg a közönséget – vezette be gondolataival az immár 33. Újvidéki Zenei Ünnepségek (Novosadske muzičke svečanosti) beharangozó sajtótájékoztatóját tegnap Marija Adamov, a fesztivál művészeti igazgatója. Az Anton Eberst által 1975-ben megálmodott rendezvény véleményével egybehangzóan igenis eleget tesz a kor követelményeinek és a közönség elvárásának, ugyanis máris hatalmas érdeklődés övezi a jövő hét keddjén kezdődő és egy héttel később, hétfőn záruló rendezvényt. Az épp csak bejelentetett és kiplakátolt hangversenyek többségére máris elkelt az összes belépőjegy – állítja Milan Radulović, a rendezvény fő- és felelős szerkesztője. Szavai szerint a legnagyobb érdeklődés Nemanja Radulović (szerb–francia) hegedűművész és a The Devil’s Trills együttes iránt, Andrzej Jagodzinski Trio (Lengyelország), a Brodsky Quartet (Nagy Britannia) iránt nyilvánult meg, és eladták az összes belépőjegyet a záróműsorra is, valamint tárgyalnak további bővítésről, amit például az Újvidéki Színház előadása esetében megtehetnek újabb előadások beiktatásával.

Az április 23-ától 29-éig tartó rendezvényen kilenc hangversenyt tartanak. A nyitóünnepség hagyományosan a Vajdasági Szimfonikus Zenekaré, melyet Berislav Skenderović karmester irányít. Az április 23-án 20 órakor kezdődő hangverseny szólistája Da Sol Kim, dél-koreai zongoraművész. Április 24-én, szerdán a Szerb Nemzeti Színházban 19.30 órai kezdettel találkozhat a közönség Nemanja Radulović és a The Devil’s Trills együttessel, április 25-én a zsinagógában 20 órai kezdettel a Belgrádi Filharmonikusok adnak koncertet Muhai Tang kínai karmester vezényletével. Április 26-án, pénteken ritka alkalom adódik mind az Újvidéki Színház, mind a NOMUS történetében, ugyanis az újvidéki társulat ezen a napon mutatja be Leonard Bernstein West Side Story című musicaljét Nagy Viktor rendezésében. Az előadást nemcsak beiktatták a NOMUS idei rendezvényei közé, hanem a rendezvény egyik gyöngyszemének ígérkezik, mely mégis eredendően a hangversenyekről szól. Az előadás bemutatója tehát 26-án 19 órakor lesz az újvidéki társulat székházában, és mint Gyarmati Kata színiigazgató a sajtótájékoztatón elmondta, 25-én nyilvános főpróbát tartanak, az előadást e hó 29-én és 30-án pedig újra műsorra tűzik. Ugyanezen a napon 22 órakor a városházán hangversenyezik az Andrzej Jagodzinski Trio, szombaton ugyanitt 19.30 órai kezdettel a Brodsky Quartet, vasárnap az ugyancsak brit The King’s Singers a zsinagógában lép fel 19.30 órai kezdettel. Vasárnap 22 órától a Szerb Nemzeti Színházban az Amulette együttes lép fel a boszniai Amira Medunjaninnal. Hétfőn a zsinagógában 20 órakor kezdődik az idei fesztivál záróműsora, vendég a svájci Basel Chamber Orchestra zenekar lesz, mely Trevor Pinnock vezényletével mutatkozik be az újvidéki közönségnek. A koncertet nagy érdeklődés övezi különösen a szólista, Maria Joao Pires portugál zongoraművész közreműködése miatt.

Bővebb információk az Újvidéki Zenekedvelő Ifjúságnál kaphatók: 021/452-344, illetve a www.muzickaomladina.org honlapon.