2024. március 28., csütörtök

A májusi ünnepekre megnyitják a módosi határátkelőt

Május 3-a és 12-e között megnyílik a Módos (Jaša Tomić)–Fény közötti ideiglenes határátkelőhely. Temes megye és Szécsány község megegyezése alapján, a májusi ünnepeken kívül az idén még három alkalommal emelik fel a Szerbia és Románia közötti határátkelő sorompóját: június 18-a és 27-e között, augusztus 14-étől 20-áig, valamint december 24-étől 2014. január 15-éig.

Az utóbbi években a két település között időnként megnyílik a határ, és ezeken a napokon szép forgalmat bonyolítanak le (az itteni kereskedők forgalma a megszokott négy-ötszörösére szokott emelkedni). 2009-ben a szerbiai kormány a nemzetközi átkelők közé sorolta át a módosit, és államközi szerződést is aláírtak a nemzetközi határátkelő megnyitásáról. De a román fél még nem sorolta hivatalosan a nemzetközi határátkelők közé a fényit, ezért továbbra is csak időnként nyitják meg.

Pedig ezen az átkelőn keresztül vezet a legrövidebb útvonal Újvidék és Temesvár között. A román fél érdekeltsége viszont abban rejlik, hogy az új határátkelővel 60 km-rel lerövidül az összeköttetés Románia és Nyugat-Európa között. Három évvel ezelőtt a nemzetközi határátkelő szükségletére kiszélesítették a Módos és Szécsány közötti 13 km-es útszakaszt.

Hogy a határátkelő megnyitása mindkét fél érdeke, azt időnkénti megnyitása már megmutatta. A határ mentén élők rokoni látogatása és művelődési rendezvényei mellett ugyanis áruforgalom is kezdődött. A románok a nálunk olcsóbb élelmiszert, cigarettát és szeszes italt vásárolják, a kereskedők pedig a bánáti gyümölcs iránt mutatnak érdeklődést. A határ innenső oldalán mégis elsősorban az ipari beruházásokban reménykednek, mert a legszegényebb községek közé sorolt Szécsányhoz tartozó 2300 lakosú Módoson felszámoltak szinte majdnem minden ipari létesítményt. A foglalkoztatottak száma háromszáz alatt van. Az elmúlt néhány év alatt több mint négyszáz fiatal hagyta el a települést.