2024. március 29., péntek

Kupuszinára mindig érdemes ellátogatni

A kupuszini Sturcz József Amatőr Színjátszó Csoport előadása a megnyitón

A kupuszini Sturcz József Amatőr Színjátszó Csoport előadása a megnyitón

A Duna holtágában lévő természetvédelmi területet gyümölcsösök, halászcsárdák és apró nyaralók veszik körül. Ideális hely pihenésre. Április 5-e és 14-e között más jellegű kikapcsolódást kínált a falu. A Petőfi Sándor Művelődési Egyesület a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetséggel és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézettel karöltve itt szervezte meg a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók XVIII. Találkozóját, amelyen 18 csoport lépett színpadra 8 nap alatt, április 13-án pedig gyereknapot tartottak. A gyermekelőadások nagy sikert arattak, ahogyan az utána következő közös játék is. A zsűri munkája minden nap az éjszakába nyúlt. A kupuszinai szervezők mindent megtettek, hogy az odalátogatók minél jobban érezzék magukat. Az egész falu megmozdult, színházba járt, segített és Súgót olvasott (a Találkozó napi színlapja). Sikeres, jó hangulatú, műfajokban és korcsoportban nagyon színes találkozó volt az idei.

A szajáni csoport először vett részt a találkozón és máris Garay-díjban részesült

Nyitókép: A szajáni csoport először vett részt a találkozón és máris Garay-díjban részesült