2024. április 20., szombat

EP: Horvátország készen áll az EU-csatlakozásra, Szerbiában, Montenegróban és Koszovóban további reformok kellenek

A vajdasági magyarokra vonatkozó konkrét utalások is bekerültek az elfogadott EP-állásfoglalás szövegbe

Az Európai Parlament (EP) által csütörtökön Strasbourgban elfogadott értékelés szerint Horvátország készen áll a július elsejei uniós csatlakozásra, míg Szerbiáról, Montenegróról és Koszovóról azt állapították meg, hogy az integráció érdekében további belső reformokra, valamint a szomszédokkal való viszony javítására van szükség.

Az EP felszólította a horvát csatlakozási szerződést eddig még nem ratifikáló két EU-országot – Dániát és Németországot –, hogy az elmaradást mielőbb pótolja.

Horvátország lesz az EU huszonnyolcadik tagja.

Az Európai Parlament azt kérte a tagállamoktól, hogy a horvát állampolgárokkal szemben csak „szükség esetén” alkalmazzák a személyek szabad mozgását korlátozó átmeneti intézkedéseket. A korábbi bővítések tapasztalata ugyanis a képviselők szerint az, hogy a munkaerő-piaci hozzáférés korlátozása károsnak bizonyult az azt alkalmazó országok számára.

Szerbiát, Montenegrót és Koszovót illetően az EP elsősorban a korrupció és a szervezett bűnözés elleni harc, az igazságszolgáltatás és a média függetlenségének érvényesítése, illetve az egyéb alapvető jogok biztosítása terén tart szükségesnek további reformokat.

Az EP-ben úgy vélik: Szerbia EU-csatlakozási tárgyalásai ideális esetben már idén júniusban elkezdődhetnének. A képviselők szerint a szerb és a koszovói civil társadalmat jobban be kell vonni a Belgrád és Pristina közötti egyeztetésbe.

Schöpflin György fideszes EP-képviselő, a Szerbiáról elfogadott állásfoglalás néppárti "ó”árnyék-jelentéstevője” közleményében hangsúlyozta: a Vajdaság autonómiája ellen alkalmazott politikai és jogi eszközök „kiemelt aggodalomra adnak okot”, Szerbiának „a szélesebb decentralizáció irányába mutató demokratikus normákat kell elfogadnia, nem pedig azok ellenkezőjét”.

A szintén fideszes Gál Kinga örömmel nyugtázta, hogy a vajdasági magyarokra vonatkozó konkrét utalások is bekerültek az elfogadott EP-állásfoglalás szövegbe, így például említést kapott a Vajdaság Autonóm Tartomány jogállása megerősítésének és finanszírozásának megoldatlan kérdése, továbbá az államigazgatásban, az igazságszolgáltatásban és a rendőrségnél való kisebbségi jelenlét szükségessége, a minőségi anyanyelvi oktatás biztosítása, illetve a nemzeti tanácsok pénzügyi támogatása.

Az állásfoglalásról folytatott EP-vitában Tabajdi Csaba, az MSZP EP-delegációjának vezetője nagyon fontosnak nevezte, hogy a dokumentum jelzi a szerb kormánypártok számára: fel kell lépniük a nagyszerb nacionalizmussal, az etnikai alapú atrocitásokkal, így a magyarverésekkel szemben is.

– Tartós megoldást kell találni az észak-koszovói és a szórványban élő dél-koszovói szerbek számára is. Románia és Szlovákia példája bizonyítja, hogy amennyiben az autonómia nem elég széles körű, nincsenek törvényi garanciák és nincsen nemzetközi ellenőrzés, bármikor visszarendeződés következhet be a kisebbségi jogok terén – figyelmeztetett Tabajdi.

A szintén szocialista Göncz Kinga egyebek közt arról szólt: a háború örökségével való szembenézés jó példája az a civil szervezetekből álló regionális hálózat, amely feladatul tűzte ki, hogy összegyűjti a tényeket a délszláv háborúk idején elkövetett háborús bűnökről és emberi jogi sérelmekről.