2024. április 16., kedd

A könnyebb határátkelésért

Bemutatták a Tiszasziget–Gyála útvonal rehabilitációs munkálatai című IPA-projektumot

A Szerbia és Magyarország közötti, határon átívelő IPA program harmadik hivatkozásának keretében a Vajdasági Urbanisztikai Intézet és a magyarországi Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Ügynökség kidolgoztak egy útvonal-rehabilitációs munkálatokat előlátó projektumot, az elképzelés a Tiszasziget–Gyála útra vonatkozik, a rekonstrukció összértéke 1 735 460 euró. A projektum tegnap megtartott bemutatókonferenciáján elhangzott, hogy a fent említett összegből 849 975 eurót a magyar partner biztosít, a többi pénzt a szerb fél, azaz a Vajdasági Urbanisztikai Intézet közvállalat teremti elő. Vladimir Zelenović igazgató elmagyarázta, hogy a szóban forgó, 2675 méteres útszakasz Törökkanizsa község területén halad keresztül, és a gyálai határátkelőhelyet köti össze a helységgel. A rehabilitációs projektum a munkálatokkal együtt 18 hónapot vesz igénybe, a tervek szerint 2014. július 31-én befejezik.

Dr. Slobodan Puzović tartományi területrendezési és környezetvédelmi titkár felszólalásában arról beszélt, hogy titkársága nagy figyelmet fordít a határon átívelő együttműködésre, a helyi önkormányzatokat és a nemkormányzati szervezeteket is arra ösztökélik, hogy vegyenek részt az ilyen projektumokban. Segítenek nekik partnereket találni a szomszédos országokban, és igyekeznek biztosítani a projektumok lebonyolításához szükséges 10-15 százalékos anyagi keretet.

A bemutatón a projektumról beszélt Rácz Péter, az IPA programmenedzsere is, a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Ügynökség képviseletében pedig Ibrajter Mira szólalt fel.

Az elképzelés megvalósításának érdekében a Vajdasági Urbanisztikai Intézet és az úthasználatot irányító belgrádi Putevi Srbije Közvállalat aláírtak egy protokollt, amely a projektum pénzelésének módozatait szabályozza. Az útvonal-rehabilitációt az Európai Unió támogatja, ugyanis felismerték azt a jelentőséget, amellyel az érintett környék lakosságát segíti, az unió illetékesei úgy ítélték meg, hogy a felújítás hozzájárul majd az országhatár által kettészelt régió fejlődéséhez. A megfelelő út, illetve infrastruktúra kiépítése után a határátkelő-forgalom sokkal zökkenőmentesebben bonyolódik majd le, mint most, az emberek közötti gazdasági, kereskedelmi és egyéb kapcsolatok fejlődnek majd, lehetőség nyílik a piacbővítésre. Fontos az is, hogy a két ország határ menti régiója a mostaninál egyenletesebb ütemben fejlődik majd, azaz a szerbiai rész lépést tarthat majd a magyar régiórész fejlődésével.